A mohácsi csatát vizsgáló MTA-kutatócsoport egyik fő célja az volt, hogy minél előbb meghatározzák, hol is zajlott az 1526-os mohácsi csata. "A közelmúltig kikristályosodott álláspontokkal szemben egy alternatív megoldást ajánlottunk, ami tulajdonképpen nem is annyira alternatív, mert visszatér a XX. század előtti felfogáshoz" - ismertette kutatásuk eredményét Fodor Pál, a tudóscsoport egyik vezetője. Szerinte a régiek tudták, hogyan zajlódhatott ez a csata, az 1920-as évek kutatásai viszont félrevitték a tudományos vizsgálódás irányát. Az erről árulkodó eredményeket mutatták be egy minapi konferencián az érdeklődőknek. A kutatók által használt módszer a környezetrekonstrukció volt. "Egy szisztematikus gyűjtőmunka eredménye az egész. Az összes forrás összes földrajzi információját kigyűjtötték, ezt próbálták meg térképre rakva értelmezni, illetve az egymáshoz való viszonyukat meghatározni. Ez, miután elég elem volt - Földvár falu, várelem, domb, nézőtér vagy amfiteátrum, mocsár -, nagyon szépen meg lehetett határozni, hogy ezek együtt hol fordulhattak elő" - írta le Fodor, hozzátéve, hogy kiindulási forrásként Brodarics István korabeli krónikás leírásait használták.
Jól meghatározhatóvá válhat a mohácsi csata helyszíne a Pécsi Tudományegyetem kutatásai alapján – közölte Pap Norbert. Jól meghatározhatóvá válhat a mohácsi csata helyszíne a Pécsi Tudományegyetem kutatásai alapján – közölte Pap Norbert, az intézmény történetiföldrajz-professzora. Elmondta: egy 1700-as datálású térkép, más írott források és a közelmúltban elvégzett műszeres vizsgálatok eredményei alapján esély nyílik az 1526-os ütközet helyszínének megtalálására. A PTE Szentágothai János Kutatóközpont Történeti és Politikai földrajzi Kutatási Centruma vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszín meghatározásában szerepet játszó, a mohácsi síkságon egykor és ma fekvő településeket érintő földrajzi névelemzés és egy újabb környezetrekonstrukciós vizsgálat is lezárult a közelmúltban. A kutatók között egy évszázada folyik a vita arról, hogy pontosan hol zajlott a sorsdöntő küzdelem. A megoldást hátráltatta, hogy nem sikerült meggyőző bizonyítékok alapján meghatározni a harcmező értelmezése szempontjából kulcsfontosságú, legkésőbb 1704-ben elnéptelenedett Földvár falu elhelyezkedését.
A PTE Szentágothai János Kutatóközpont Történeti és Politikai Földrajzi Kutatási Centruma vezetője arról tájékoztatott, hogy a helyszín meghatározásában szerepet játszó, a mohácsi síkságon egykor és ma fekvő településeket érintő földrajzi névelemzés és egy újabb környezetrekonstrukciós vizsgálat is lezárult a közelmúltban. A kutatók között közel egy évszázada folyik a vita arról, hogy pontosan hol zajlott a Mohácsi-síkságon a sorsdöntő küzdelem. A megoldást hátráltatta, hogy nem sikerült meggyőző bizonyítékok alapján meghatározni a harcmező értelmezése szempontjából kulcsfontosságú, legkésőbb 1704-ben elnéptelenedett Földvár falu elhelyezkedését – magyarázta Pap Norbert. Az egykori település fekvése azért különösen fontos, mert a csata történetének magyar krónikása, Brodarics István püspök visszatekintése e falu elhelyezkedését veszi alapul a helyszín meghatározásakor – mondta a kutató, hozzátéve, a kutatók több mint egy tucat lehetséges pontot jelöltek meg korábban a mohácsi síkon a falu helyét illetően.
1526 augusztus 29-én Mohácstól, délre a Duna mentén állt csatarendbe a magyar sereg. Az utolsó pillanatban még befutott a horvátországi csapatok jelentős része, így a seregben már 12–13 000 lovas és 12–13 000 gyalogos volt. A katonákat 5000 szekér, 15 000 igásló kísérte, és 500 nehéz "prágai" szakállaspuskát valamint 85 ágyút is vittek magukkal. Ez a csapatösszevonás az egyik legnagyobb volt a középkori Magyarország történetében, Közép-Európa szinte minden népének katonái ott voltak a táborban, így a magyarok mellett horvátok, szerbek, szlovákok, csehek, németek, lengyelek is szép számmal voltak a seregben. Ekkora erő a korabeli Európában bárhol igen tekintélyes erőnek számított volna, de az Oszmánok elsőrangú katonasága még így is legalább háromszoros túlerőben volt vele szemben. A magyarok bal szárnyukkal a Duna mocsaras árterére támaszkodva két harcrendet alakítottak ki, s eléggé széthúzták erőiket, nehogy jobbszárnyukon túl nyúljon az oszmánok csatarendje. Az első harcrendben állt két szárnyra tagolódva a gyalogság és a könnyűlovasság zöme, vagyis 15–20 000 harcos, és közéjük ékelődve a nehézlovasság kisebb csapatai.