Essünk túl a csúnyáján: ez az iksz ideig tartó platform-exkluzivitással való játszadozás a játékipar egyik rákfenéje. Mintha a forgalmazók direkt egymásnak akarnák ugrasztani a konzolos rajongótáborokat: a Rise of the Tomb Raider (mostantól RotR) ugyanis eredetileg tavaly novemberben jelent meg Xbox One-ra és Xbox 360-ra, majd később PC-re, az ehelyütt tárgyalt verzió pedig a napokban megjelent PS4-es változat. A PS4-tulajdonosokat egy évig váratták, ezt ők akár rossz néven is vehetik; a xboxosok pedig azon lehetnek bepöccenve, hogy a PS4-esek most egy olyan dúsan megtömött speckó kiadást kapnak kézhez, amely olyasmit is tartalmaz, amiből ők kimaradtak. A Lara 20. születésnapját ünneplő PS4-es verzió magába foglalja a korábbi változat összes digitálisan letölthető extra tartalmát: nevezetesen a Baba Yaga és a Cold Darkness Awakened DLC-ket, illetve az életbenmaradást elsődleges céljának kitűző Endurance játékmódot. A két új kiegészítőt, a Blood Tiest, és a zombis Lara's Nightmare-t azonban alaphelyzetben csak az új kiadást megvásárlók élvezhetik, Xbox One-os és a korábbi PC-s verziót megvásárlók fizetős DLC-ként szerezhetik be ezeket (Xbox 360-ra ezek nem jönnek ki, a Season Pass tulajdonosai megkapják őket).
Egy évvel az Xbox One-os megjelenés után a PlayStation 4-es játékosok is folytathatták a kalandot. És hogy megérte-e várni? De meg ám! Lehet, hogy nektek ott az Uncharted, de nekünk itt van helyette a Tomb Raider. – mondogatták korábban azok az Xbox One-játékosok, akik már nem tudtak jobb érvet felhozni saját platformjuk mellett egy elfajult konzolháborús vitában, és egészen mostanáig igazuk is volt, hiszen a Rise of the Tomb Raider a Microsoft erőteljes pénzügyi támogatásának köszönhetően csak közel egy éves csúszással érkezett meg a Sony konzoljára. Azért nem kell őket rögtön egy lapon emlegetni az ördöggel, a kékeknek is vannak hasonló akciók, de az újraindított Tomb Raider franchise második részének időszakos exkluzivitása eléggé megosztotta a játékostársadalmat. Persze a tapasztaltabbak tisztában voltak vele, hogy Lara Croft előbb-utóbb PlayStation 4-re látogat majd, és amikor ez végre megtörténik, akkor a Square Enix mindent megtesz annak érdekében, hogy lenyűgözze a vásárlókat.
Nem felhasználóbarát dolog ez az időszakos exkluzivitás, de ha már el kell fogadnunk, hát akkor ilyen minőségben kérnénk minden további megvalósítást!
Az, hogy a történet jórészt Szibériában játszódik, az első epizód gyilkos szigetéhez hasonlóan dramaturgiai okot ad arra, hogy gyűjtögessünk: hajt minket, mert ha nem kaparjuk össze az összekaparandót, nagyon gyorsan otthagyjuk a fogunkat. A jónép az előző játékban kevesellte a feltárandó sírokat, sírkamrákat, hát most kapunk a képünkbe belőlük rogyásig. A készítők azonban ennyivel nem elégedtek meg: a bennszülöttek, akikkel összefutunk, Larát gyakran mindenféle mellékküldetéssel ajándékozzák meg, amelyek újabb bejárandó helyszíneket és felderítendő titkokat rejtenek. Bár a RotR-ban, a 2013-as Tomb Raiderhez hasonlóan rengeteg az akciós rész, környezetünk titkainak feltárása, rejtvényeinek megoldása hangsúlyosabban van jelen, és tökéletes egyensúlyban van a lövöldözős betétekkel. Ezzel elérkeztünk ahhoz, ami a RotR lelke, és ami az év egyik legélvezetesebb játékává teszi (már ha PS4-en játszol vele először): a játék mechanikai sémái, Lara lehetetlen ugrásai, a gigantikus romok minden percben halállal kecsegtető megmászása, a lépten nyomon titkokba botlás megunhatatlan egzotikuma, mindennek az egésznek a fantasztikus grafikai megvalósítása olyan profizmussal, olyan lélegzetelállító, nagyköltségvetésű filmes megoldásokat megidéző módon simul egybe a véres, kegyetlen akcióval, hogy ez a maga játékműfajában párját ritkítja.
Azt azért fontos megemlíteni, hogy érvényes használati jogcím esetén (például, ha bérleti szerződéssel használom a területet) nincs lehetőség az elbirtoklásra, ilyenkor fogalmilag kizárt a tulajdonoskénti birtoklás. Az elbirtoklás sajátossága, hogy ellenértéket nem kell fizetni a tulajdonos számára, hiszen azt vélelmezzük, hogy ő – művelési kötelezettsége ellenére – nem foglalkozik az ingatlanával. Mire figyeljünk még telekvásárláskor? - Csigaterv Építész Stúdió Kft.. Bírósági eljárásra mindenképp szükség van, de kérdés, hogy kivel szemben indítsam azt meg? A 15 év sajátkénti birtoklás után mindenfajta bírósági vagy hatósági aktus nélkül tulajdonossá válik az elbirtokló. Kockázat viszont, hogy ha nem kerül bejegyzésre az elbirtokló tulajdonjoga, úgy egy jóhiszemű harmadik személy már megszerezheti vagy bérbe veheti a területet, hiszen ő joggal bízott az ingatlan-nyilvántartás közhitelességében. Ilyen esetben az elbirtoklástól függetlenül bejegyzik a harmadik személy jogosultságát. Ezért mindenképp azt javaslom, hogy a 15 év letelte után bírósági úton kérjük a tulajdonjog bejegyzését az elbirtoklás jogcímére hivatkozva.
Arra a kérdésre, hogy miként igazolhatom a 15 éves birtoklást, tanúbizonyításra lesz szükség, amelyet legkönnyebben a szomszédos gazdálkodók vagy a helyben lakó személyek tudnak írásban igazolni. Növeli az eljárás esélyeit, ha például gazdálkodási naplóval is tudom igazolni, hogy én azt a területet műveltem. A bírósági eljárást főszabály szerint az ellen kell megindítania az elbirtoklónak, aki az ingatlan-nyilvántartásba tulajdonosként van bejegyezve. Amennyiben a tulajdonos már meghalt, akkor az örököseivel szemben kell megindítani a pert, még akkor is, ha ők nincsenek bejegyezve az ingatlan-nyilvántartásba. (Az öröklés ugyanis ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzés). Abban az esetben, ha semmilyen tudomásunk nincs a bejegyzett tulajdonos örököseiről, úgy az állammal szemben lehet megindítani a pert, hiszen az állam az ún. szükségképpeni örökös. Kivett ingatlan | Dr. Szász ügyvédi iroda. Ki lehet elbirtokló? A jogszabály előírja, hogy 1 hektár felett csak földműves személy lehet az elbirtokló és be kell tartani a 300 hektáros tulajdoni maximumot is.