Berzsenyi Dániel élete, főbb műveinek elemzése 1.
Berzsenyi Dánielnek két Dukai Takách-lány volt az életében: az egyiknek nem hagyta, hogy képezze magát, de feleségül vette, a másiknak versben dicsőítette a műveltségét, és szellemi partnerének tekintette. Mindketten az unokatestvérei voltak. Életét fiatal korától kezdve meghatározta a nők iránti vonzalom, amely gyakran talált viszonzásra: legalább tucatnyi múzsája neve maradt fönn. Már diákéveit is a tanulásnál izgalmasabb dolgokkal töltötte: "Én egykorúim között legelső magyar táncos voltam, lovat, embert, asztalt által ugrani nékem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németeket megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én első szeretőm az én karjaim között elalélt" – dicsekedett később viharos tanulóéveivel. Apja döntése értelmében 13 éves kamaszként került a kisgyerekek közé a soproni líceumba, és 19 évesen, fiatal férfiként már igencsak kilóghatott a diákok közül. Nem csoda, hogy az iskola helyett inkább német polgárlányoktól vett nyelvleckéket, kikkel "ugyan csak lyrice szeretkőzni előbb elkezdett, mintsem kellett volna".
a földesúri mellett vagy ellen valami másra, teljesebbre vágyik 5. nyugalom megelégedett a költő önmagával => a sorsába beletörődik végzet (=fátum) ami elrendeltett, az bekövetkezik (Zeusz-Jupiternek sincs hatalma a végzet felett) III.
Egy őszült remetét a Tihany oldalán Ismértem. Sivatag sziklaüregben élt. Már két századokat hordoza vállain, S mellén lengedezett hosszu, fejér szakál. Gyakran bölcs szavait hallani elmenék Barlangjába, vidám gyermekidőm alatt. Sok történeteket hordogatott elő A bölcs ősz az idők régi homályiból. Egy szép alkonyaton melleje ültetett, Ősz pillái alól könnye kicsordula, S így kezdé szavait: Látod amott, fiam, Amint a Balaton habja locsogva küzd A bérc öbleiben, s rengeteges vadon Zöld pártája körülfűzte az ormokat? Ott hajdan ragyogó tornyok, erős falak Állottak sudaras sorjegenyék között. S ím, ott egy feketült klastrom, az ó világ Buzgósága dicső temploma s szent helye. Sok távollakozók s messze szarándokok Csókolták küszöbét s szentjei zsámolyát, S a himnuszba vegyült orgona hangjai Buzgón ömledezék a hegyeket körül. Hány szív harcola szent boltja homályiban, Míg eltépte magát ösztöne láncain, S lángérzése szelíd buslakodásra vált! Hány szép hervada ott élete hajnalán, Mint egy gyenge virág a havasok között, Melly látatlan alak díszeivel kivész!
És valóban, ahol sejtette, meg is találta Bagoly urat. Illedelmesen köszöntötte, majd azonnal a lényegre tért: – Bagoly úr, mondja meg legyen szíves, hol találom Medve apó barlangját, és árulja el azt is, igaz-e, hogy a medve meg tudja jósolni a tél végét. És azt is tessék megmondani, ha találkozom a medvével, félnem kell-e tőle, vagy nem fog bántani? – Kis barátom – kezdte Bagoly úr. A medvebarlang felé vezető utat megmutathatom. Azt javaslom, ha odaérsz, bújj el a málnabokor mögé, és lesd meg, hogy viselkedik, mit csinál Medve apó. Aztán majd visszafelé jövet, nekem is számolj be arról, mit láttál. Akkor mindketten megtudjuk, meddig tart még a tél. Nyulacska a tanácsnak megfelelően járt el. Tavaszi mese ovisoknak - Itt találod a meséket! - Kvízmester.com. Bagoly úr útmutatásai alapján megtalálta a barlangot, és rögtön be is bújt a málnabokorba, mivel a barlang felől hangos morgás hallatszott. Közben, mintegy varázsütésre, kisütött a napocska, pedig napok óta nem volt benne részük az erdő lakóinak. Alighogy kidugta felhőpárnája mögül kerek sárga korongját a nap, megjelent barlangja bejáratánál Medve apó.
Felnézett az égre, majd hátra fordulva meglátta az árnyékát. Mérgesen morgott egyet az orra alatt, aztán bosszúsan visszacammogott a lakásába. Nyulacska nem értette: miért ment vissza a barlangjába ez a morgós, öreg medve? Hiszen örülnie kellene, hogy kisütött a napocska! Ezzel bizonyára véget is ért a tél – gondolta. De azért az ígéretéről se feledkezett meg. Hazafelé menet betért Bagoly úrhoz, és lelkendezve elújságolta, mit tapasztalt a medvebarlangnál. – Bagoly úr, a napsütéssel ugye véget is ért a tél? – kérdezte Nyulacska. – Sajnos, ki kell, hogy ábrándítsalak. Medve apó a napsütésben meglátta a saját árnyékát, és – a mindentudók azt mondják -, megijedve a saját árnyékától bújt vissza a barlangjába. Rejtveny Penny Hu Regisztráció. Ez azt jelenti, hogy visszaalszik, és bizony várni kell még a tavaszra. Én biztos vagyok abban, hogy Medve apó sohasem ijed meg a saját árnyékától, viszont ha február 2-án süt a nap, a népi hiedelem szerint, hosszú lesz még a tél. Várnod kell még Nyulacska a meleg időre, de addig is, javasolom, keresd meg a barátaidat, és töltsétek el valami kellemes játékkal a tavaszig hátralévő időt.
Én hiszek az életben. Hiszek egy Istenben. Komfortzónánk | Vasárnap | Családi magazin és portál. De nem hiszek a komfortzónában, úgyhogy megkérek mindenkit, az egész világot, tessék szíves befejezni ennek a nem tudjuk, minek a felemlegetését, és végre kezdjük el nevükön nevezni a dolgokat. Ne azt sulykoljuk az emberekbe, hogy az online világé a jövő, sőt a jelen, s milyen jó ez nekik, bárhol kéznél így az egész világ, hanem mondjuk ki: te csak kattintgass, posztolgass, elégítsd ki a pletykaéhségedet, nehogy már gondolkozz, a gondolkozás energiát emészt, pihenj és szórakozz… Itt tartok az írásban, s ahogy Mohai V. Lajos tanácsolta, nem olvasok híreket, legalábbis e pillanatban nem, hiszen amúgy is írok, s az ember egyidejűleg vagy ír, vagy olvas, már legalábbis az, aki a saját gondolatait próbálja papírra vetni, szóval itt tartok, amikor megszólal a telefon: Kitört a háború! Hát erről beszéltem, Nyuszómuszó, idézném viccesen a komfortzónámba betolakodott reklámszlogent azokból az időkből, amikor még néztem tévét, de ezt még arra sem mondhatom most, amiről tegnap beszélgettem egy kollégámmal, jelesül, hogy ne írjak már minduntalan ennyire borúsat, hiszen az élet úgy amúgy szép.
Vers a családról ovisoknak – Itt találod a verseket! Arany János: Családi kör Este van, este van: kiki nyúgalomba! Feketén bólingat az eperfa lombja, Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. Mintha lába kelne valamennyi rögnek, Lomha földi békák szanaszét görögnek, Csapong a denevér az ereszt sodorván, Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán. Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek: A gazdasszony épen az imént fejé meg; Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta, Pedig éhes borja nagyokat döf rajta. Ballag egy cica is – bogarászni restel – Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel, Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen Egy iramodással a pitvarba terem. Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyűl a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak: Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Az erdők, mezők, rétek és kaszálók füve, a kertek szépen nyírt gyepe már alaposan be volt pettyezve a sok-sok csillogó, sárga virággal, de akkor Természet apó rájött, hogy a bokrok, a fák még nem kaptak sárgán nyíló, ragyogó virágot. Kicsit fáradt volt már a munkától, a sok virág megfestésétől. Sőt, ki is melegedett, ami nem csoda, ha az ember a napocska közelségében dolgozik, belőle meríti a sárga színű festéket, na meg a csillogó fényt. De mit volt tenni? Ha már felvállalta, nem akart félmunkát végezni. Közben a megoldást is megtalálta: korai virágzás előtt álltak az akácfák. Természet apó úgy gondolta, a hófehér akácvirágok finom illatot árasztanak, de nagyon egyszerűek. Legyen hát mellettük olyan is, ami nem illatos, ugyanakkor ragyogóan sárgák a virágfürtjei. Így született meg az "aranyeső" nevű fa. Néhány bokor ágát is telehintette sárga színű, apró virágokkal, és hogy félreértés ne essék, "aranyvesszőnek" nevezte el ezeket a bokrokat. Még mielőtt befejezte volna a nagy munkát, a fehér "tulipánok" némelyikét is sárgára festette, hogy általuk pompásabbak legyenek a kertek, parkok.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul, S keble áttüzesül és arca felpirul, Beszél azokról is – szemei könnyben úsznak – Kikkel más hazába bujdosott… koldusnak. Elbeszéli vágyát hona szent földére, Hosszu terhes útját amíg hazaére. (2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet, Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed; És mihelyt a koldús megáll a beszédben: "Meséljen még egyet" – rimánkodik szépen. "Nem mese az gyermek, " – így feddi az apja, Rátekint a vándor és tovább folytatja: Néma kegyelettel függenek a szaván Mind az egész háznép, de kivált a leány: Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják, Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját: Három éve múlik, hogy utána kérdez, Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez. Este van, este van… a tűz sem világit, Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit; A gyermek is álmos, – egy már alszik épen, Félrebillent fejjel, az anyja ölében. Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol; Közbe-közbe csupán a macska dorombol. Majd a földre hintik a zizegő szalmát… S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.