Nemcsak színészként, hanem drámatanárként is részt vehettem a 35 kiló remény című színházi nevelési előadásban, amelyből közel hatvan alkalmat tudhatok magaménak a hatvanhétből. Nagy élmény volt gyerekekkel dolgozni. Elment Horváth László újságíró, a Hatszín Teátrum megálmodója - Gálvölgyi Dorka búcsúja. Ilyen eleven közelségben, meglepő és megható érzés volt számomra, ahogy saját személyes gondjaikat belevitték a játékba. Nagyon fontosnak gondolom ezt a színházi formát, hiszen ezen keresztül nemcsak értő, hanem részt vevő nézőt is tudunk nevelni a jövő színháza számára. " (Horváth László, 2017. május., Lokál magazin- az utolsó interjú) Szerepei a színházunkban: Weöres Sándor: Holdbeli csónakos | Jégapó Carlo Goldoni: Két úr szolgája | Dottore Katona Imre: Csíksomlyói magyar passió | Péter (2013) Szabó Magda: Kígyómarás | Betlehemező (2013) Molnár Ferenc: Az üvegcipő | Gál kapitány, Őrmester (2014) Kollektív alkotás: A zuhanás második pillanata Petőfi Sándor: Tigris és hiéna | II.
(1971) - herceg Aranyborjú (1973, TV film) 2. rész Trisztán (1975, TV film) Elnökasszony (1976, TV film) Kojak Budapesten (1980) - konferanszié a bárban A végzet asszonya (1983, TV film) - Bakonyi Géza, Apa A varázsló álma (1986, TV film) Vörös vurstli (1991) - uzsorás Ötlet: Napfény a jégen (1961) Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Film, Színház, Muzsika, 1961/5. ♦ Szabad Föld, 1987/32.
Születés: Budapest, 1920. március 19. Halálozás: Leányfalu, 2003. április 30. Díjai: Jászai Mari-díj (1956), Érdemes művész (1980), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1995) Beceneve: Titi Lakása: Budapest XII. Matyó utca Dédapja operaénekes volt és édesanyja is az operaénekesnői pályán indult el. Horváth László Táncos – Zestart. Gyermekszínészként kezdte, majd 1941-ben elvégezte a Színiakadémiát. 1942-ben a Nemzeti Zenedében is oklevelet nyert hegedű szakon. 1947-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen művészettörténet-filozófia szakon szerzett diplomát. 1941-ben Szegeden, 1942-től Pécsett játszott, illetve egy ideig a budapesti Royal Revü Színházban is. 1945 után a Szabad, a Magyar, a Víg-, illetve a Belvárosi Színházban lépett fel. 1950-51-ben az Úttörő Színház, 1951-től 1957-ig a Vidám Színpad rendezője, majd 1957-1959 között a Fővárosi Operettszínház főrendezője. 1960-ban az újonnan megnyitott kísérleti zenés színházhoz, a Petőfi Színházhoz szerződött, melynek megszűntéig nagy lelekesedéssel vett részt legnagyobb musicaljeiben.
Emlékezetes, lelkeket megtöltő kiemelkedő alakításával kivívta színházszerető soproniak elismerését. Színpadon és azon túli teljesítményével, alázatával, emberségével, megbízhatóságával, sokoldalúságával a társulat alapembere volt, aki kézügyességének köszönhetően a színpad mögötti díszletvilág megteremtésében is szerepet vállalt. Mozifilmekben és tévéjátékokban is szerepelt. Így a Morcogi, a Napfényben fürdő kastély, a Képtelen történet, a Csonka délibáb mellett Vitézy László A fekete bojtár és Kostyál Márk Kojot című alkotásaiban bizonyította, hogy a kamera előtt is képes maradandóan erős alakításokra. Szívügyének tekintette a soproni színházi nevelési programban, foglalkozásokban való részvételt, a fiatalokkal való játékot, együttgondolkodást, rendszeres szereplője volt ezeknek az előadásoknak. Az elmúlt évadokban a prózai és zenés produkciók állandó résztvevőjeként olyan jelentős, maradandó és örök szerepekben láthatták a nézők, mint II. Vak Béla (Petőfi Sándor Tigris és hiéna), Banquo (William Shakespeare Macbeth), s ő formálta meg Carlo Goldoni Két úr szolgája című komédiájában a Dottore figuráját.
Irodalom [ szerkesztés] Pietro Guido: Führerbunker – Discovered its Mysteries, ISEM, ötödik kiadás, Milánó, 2009, ISBN 88-87077-03-7. Mario Frank: Der Tod im Führerbunker: Hitlers letzte Tage. Siedler, München 2005, ISBN 3-88680-815-7. Sven Felix Kellerhoff: Mythos Führerbunker: Hitlers letzter Unterschlupf. Berlin Story Verlag, Berlin 2006, ISBN 3-929829-43-6. Bernd Freytag von Loringhoven: Mit Hitler im Bunker. Aufzeichnungen aus dem Führerhauptquartier Juli 1944 – April 1945. wjs-Verlag, Berlin 2006, ISBN 3-937989-14-5. Dietmar Arnold: Neue Reichskanzlei und Führerbunker. Legenden und Wirklichkeit, Ch. Links verlag, Berlin 2005, ISBN 3-86153-353-7. James Thayer: Five Past Midnight Simon & Schuster, 1997. ISBN 963-8475-36-6. A regény cselekménye kitalált, de például a szellőzőrendszer leírása és a helyszínek valódiak. Fordítás [ szerkesztés] Ez a szócikk részben vagy egészben a Führerbunker című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
Führerbunker A súlyosan megrongálódott Új Birodalmi Kancellária kertje 1947-ben, baloldalt látható a bunker bejárata Település Berlin Cím Berlin, Wilhelmstraße 77. Építési adatok Építés éve 1936 Rekonstrukciók évei 1943 Bezárás 1947. december 5. Lebontás éve 1950-es évek Lebontás oka Ne válhasson nemzetiszocialista zarándokhellyé Felhasznált anyagok beton, acél Tervező Albert Speer Építész(ek) Albert Speer HOCHTIEF Aktiengesellschaft Hasznosítása Felhasználási terület bunker Tulajdonos Harmadik Birodalom Egyéb jellemzők Különlegességek Adolf Hitler egykori berlini bunkere Elhelyezkedése Führerbunker Pozíció Berlin térképén é. sz. 52° 30′ 45″, k. h. 13° 22′ 52″ Koordináták: é. 13° 22′ 52″ A Wikimédia Commons tartalmaz Führerbunker témájú médiaállományokat. A Führerbunker ( magyarul a Vezér bunkere, Vezérbunker) egy föld alatti helyiség, eredetileg légoltalmi pince volt az Új Birodalmi Kancellária alatt Berlinben a második világháború idején. Itt töltötte élete utolsó pár hónapját a Harmadik Birodalom egykori diktátora, Adolf Hitler, majd itt is lett öngyilkos több más nemzetiszocialista vezetővel együtt.
Az ajtók tömör acélból készültek, nagy figyelmet fordítottak a biztonságra. Az érkezőknek a fegyverüket a ruhatárban kellett leadni, az épületben csak Rochus Misch rádiósnak és magának Adolf Hitlernek volt joga fegyvert viselni. Története [ szerkesztés] A második világháborúban [ szerkesztés] A kivitelezés két szakaszban történt, az első 1936 -ig tartott, a második 1943 -ban fejeződött be, immáron Hitler igényei szerint tervezve. A komplexum ténylegesen csak 1945 januárjára készült el teljesen. Hitler először 1940 -ben használta, amikor a Brit Királyi Légierő a második világháború folyamán első alkalommal szándékosan bombázott sűrűn lakott városközpontot. Az építés második szakasza főleg abban különbözött az elsőtől, hogy az oldalfalakat a duplájára erősítették, mivel a Führer attól tartott, hogy egy oldalról becsapódó bomba áttörheti az építmény falát. A második szakasz tervezője Albert Speer volt. Hitler véglegesen 1945. január 16-án költözött be a nevét viselő bunkerba, és haláláig már nem is nagyon hagyta el azt.
Erre azért volt szükség, mivel ekkorra a Luftwaffe már teljesen elvesztette a Németország feletti légi uralmat, és a szövetségesek már éjjel-nappal bombázták a német városokat, így Berlint is. A Führer emiatt veszélyesnek ítélte a Kancellárián való tartózkodást. Legszűkebb munkatársaival, segédtisztjével, Martin Bormann -nal és a titkárnőjével töltötte ezután napjait. Eva Braun csak 1945 februárjában költözött véglegesen ide Münchenből, két helyiséget kapva Hitler szobája mellett. Végezetül áprilisban Joseph Goebbels a családjával is a bunker állandó lakója lett. Az utolsó napok [ szerkesztés] Ahogy a Vörös Hadsereg közeledett Berlin felé, egyre többen kérték Hitlertől, hogy hagyja el a bunkert és menjen délre, az Alpok-erődbe (Alpenfestung). A valójában soha meg nem épített erődrendszer csak blöff volt, de a szövetségesek teljesen meg voltak győződve létezéséről. Szóba került még a berchtesgadeni Sasfészek is, mint ideális menedékhely. Végül Hitler maradt, bár egyre kevesebbet merészkedett a felszínre.
E-könyv megvásárlása -- 278, 70 THB Szerezze meg a könyv nyomtatott változatát! Labirint Keresés könyvtárban Az összes értékesítő » 0 Ismertetők Ismertető írása szerző: Antony Beevor Információ erről a könyvről Felhasználási feltételek Kiadó: Gold Book. Copyright.