Hosszú tengelytáv, széles kormány, kényelmes ülőhelyzet, amitől elég csak a fejünket hátrafordítani, nem kell törzsünkkel is utánafordulni, hogy képben legyünk a mögöttünk lévő forgalmi helyzetről. Városban a legnagyobb biztonságban egyértelműen a Classic Premiumon éreztük magunkat és mivel nincs rajta első teleszkóp, kapott egy könnyen levehető első kosarat is. Váltó nincsen rajta, de 17, 7 kilós súlya miatt nem is nagyon lenne értelme hegyekre küldeni. Az acél vázas Classic Premium valószínűleg inkább a tartósságával, sokféle színkombinációjával és a levehető kosarával hódít majd. Azoknak, akiknek a mobilitás a fontos Ki az állomásra, fel a vonatra, tovább az irodába – akinek ilyen a mindennapi rutinja, talán nem is érdemes hagyományos bringában gondolkodnia, szinte biztos, hogy egy összehajtható gép lesz a nyerő. Melyik a legjobb gps navigáció e. A Neuzer Folding Fold-Up is ilyen, csak egy gyors összehajtás és máris kevesebb a konfliktus a vonaton, ráadásul munka közben is mellettünk maradhat a gép, akár az íróasztal alatt.
Mondjuk én csak 1-et láttam közülük tegnapig, de most maratonban megnéztem a többi hármat is. Ahogy más is írta ott: szerintem is a Puzséros tartalmazta talán a legmélyebb gondolatokat, a Vonás volt a leginformatívabb, a Partizános volt a legjobban szervezett, legprofibb és az Egyetem TV-sben hangzottak el a legmerészebb, legbátrabb kijelentések. Érdemes mindegyiket végighallgatni.
NFL subreddit magyaroktól magyaroknak! Élő meccs threadek, pletykák, hírek, mémek – minden, ami amerikai foci!
Az első világháború után járunk, a spanyolnátha is most szedi utolsó áldozatait. Tomás vándorfotósként halál utáni gyászfotókat, Post Mortem-képeket készít, így vetődik el egy kis faluba is, ahol magára haragítja a kísérteteket, s onnantól elszabadul a pokol. Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben! Post Mortem kritika: bármennyire is próbáltam szeretni, az első magyar horror sajnos nem üti meg a nemzetközi szintet. Nagyon is érthető, hogy Bergendy Pétert pszichológusként érdekli az emberi lélek, még ha a túlvilágról integet is át, míg az 1956-ot megidéző két tévéfilmje – A vizsga (2011) és a Trezor (2018) – a rendező történelmi határhelyzetek iránti fogékonyságáról tanúskodik. A Galaktika magazin egykori szerkesztőjeként pedig joggal gondolhatjuk róla, hogy a misztikum és a spiritualitás sem áll távol tőle. Nos, a Post Mortem ben a rendező mintha életének minden eddigi fontos csomópontját magába fogadná. Filmjében újfent szügyig gázolunk a történelemben, a háborús vérveszteség mellett a lakosság körében is sok a temetetlen halott, és a tömeges erőszakos halál irracionális élménye csontig hatol a társadalomban.
A Post Mortem beáll egy olyan versenybe, ahol mindenképp csak utolsó lehet. Pedig látszanak a saját erősségei, érződik a filmen a saját hang, de ezt elnyomják a klasszikus (klisévé vált) zsánerelemek, amit már láttunk jobban és többször. Az eredetiségét nem vállalja, viszont ez talán a magyar filmipar helyzetéből is adódik, nem feltétlen csak a film hibája. Általánosan nagy kérdése a magyar filmiparnak, hogy hogyan jusson be a mozikba, úgy hogy közben a hétköznapi mozinéző a pénzéért a lehető legjobb szórakozást igényli. Természetesen itt a "szórakozás" relatív, de úgy gondolom, nem nehéz belátnunk, hogy az adott mozinéző hamarabb dönt egy befutott filmsorozat (brand) újabb része mellett (pl. Hogyan ne fényképezzünk szellemet? – kritika a Post Mortem című filmről - PUNKT. egy Marvel film, vagy – hogy a horrornál maradjunk – egy Blumhouse produkció), mint egy ismeretlen, kevés bizalommal kecsegtető magyar (vagy más kis költségvetésű, akár művészfilm) film mellett. Itt azért a magyar film helyzete is érdekes kérdés lenne, de ennél jobban úgy gondolom, a Post Mortem kapcsán, nem érdemes belemenni.
10 díjat nyert a magyar film Torontóban Bergendy Péter Post Mortem című alkotása tíz díjat hozott el a világ egyik legnevesebb horror, sci-fi, akció és kultfilmfesztiváljáról, a 15. Toronto After Dark Filmfesztiválról, ahol zsűri helyett a közönség voksol. A "legkísértetiesebb" horrorfilmnek ítélték a nézők a legtöbb díjat, köztük a legjobb horrorfilm, a legjobb rendező díját, míg a forg 10 díjat nyert a magyar horrorfilm a kanadai fesztiválon Bergendy Péter Post Mortem című alkotása tíz díjat nyert a világ egyik legnevesebb horror, sci-fi, akció és kultfilmfesztiválján, a 15. Toronto After Dark Filmfesztiválon, ahol zsűri helyett a közönség voksol – közölte a Nemzeti Filmintézet vasárnap az MTI-vel. Bergendy Péter alkotása kapta a legtöbb díjat a fesztiválon: bronzéremmel ismerték el a Post Mortem (2020) Lassan már szokásos jelenségnek mondható, hogy minden évben készül olyan magyar filmes produkció, amely világszinten is elismertségre tesz szert. Az Oscar-díjtól elkezdve neves nemzetközi filmfesztiválok trófeái landolnak magyar alkotók kezeiben, de álmomban sem gondoltam volna,...
Annával az oldalán megpróbálja megfejteni az indítékukat, miért vannak itt, mit akarnak és hogyan lehetne csillapítani a haragjukat. Az első magyar horror nem az első és még csak nem is horror, sokkal inkább misztikus thriller, ahol a misztikum és az izgalom végül átcsap eltorzult arcú emberek – olykor tényleg megmosolyogtató – ámokfutásába. A cselekmény egészen jól indul, de a folyamatos rémisztgetések nem vezetnek sehova, nem jutunk közelebb a megoldáshoz, Tomás és Anna szerepe, kapcsolatuk jellege is csak egyre zavarosabb lesz. Horrorfilmes eszközökkel operál, de ezek egy idő után elcsépelté válnak, mert nincsenek befejezve és a zene a legtöbbször ijesztőbb, mint maga a történés. Az első világháború borzalmai, a spanyolnátha járványtól való félelem megteremtik az atmoszférát, a fiatal férfiak nélküli világ valóban sokkoló. Aztán már csak a CGI kísértetek, a hamuszürke hullák és az ajtócsapkodás marad. Annát valahogy úgy tudnám elképzelni, mint A bolygó neve: Halál Newtját, hiszen mindenkit elvesztett maga körül, ehelyett kíváncsi, cserfes és az első pillanattól kezdve szerelmes pillantásokkal méregeti Tomást.
Mindezt némiképp színesíti, hogy egyes halottpózokat olyan ismert festők alakjai inspiráltak, mint Francis Bacon vagy Munkácsy. Bergendy Péter különleges vizuális effektusokkal tarkított filmje a látványvilágon túl sok újat nem tesz hozzá a kísértethorrorokhoz. Lehetett volna pedig egy súlyos politikai-társadalmi krízis spirituális lenyomata, de ahhoz túl kidolgozatlan. A látványelemek miatt azonban mégis érdemes megnézni – és egy kis borzongás sosem árt.
A magyar történelem olyan időszaka ez: "Amikor megszaporodhatnak a természetfeletti jelenségek. Ezért választottuk az első világháború utáni időszakot, a háborús veszteségek, a spanyolnátha okozta sokk hónapjait. Ebben a miliőben egy horrorfilm jól tud működni" – nyilatkozta a rendező egy interjúban. 1918 fagyos telén Tomás (Klem Viktor), – akit egy vérgőzös csata után halottasgödörbe dobtak, de túlélte – megélhetésként vándorfotósként járja a vidéket és gyászképeket készít halottakról. Bergendy filmje hitelesen idézi meg a kort, amikor a halált még nem rejtették el, az élet természetes része volt, ami mára tabuvá vált. Halott élők közé "keveredését" láttuk már Szőts István Emberek a havason (1942) című filmjében is, ahol a férj a Kolozsváron meghalt feleségét vonaton viszi haza erdélyi falujukba, hogy méltóképp eltemesse. A halott asszonyt úgy ülteti be az utazók közé, mintha élne, s az utastársak felfogják mi történik, mégsem szól senki, megértéssel elfogadják a különös helyzetet. Ez a gyászkultúra él abban a felvidéki faluban is, ahol az élők egyetértésben élnek a pajtában kiterített halottaikkal, akiket nem fogad be a fagyos föld, s ahova a tízéves Anna (Hais Fruzsina) hívására érkezik a vándorfotós.