Ott ácsorgott sokáig, nézte magát a vízben, leült a lépcsőre, első két kerekét belelógatta a vízbe, és magában csilingelt búsan egy régi nótát, amit Hűvös Ivántól, a tanító bácsitól tanult... Aztán átment a hídon, felballagott a Gellérthegyre, és most már nagyon megijedt... Este lett, eső kezdett csepegni, és a kis villamos fáradtan leült egy kőre, és csendesen sírdogált magában... Egyszerre nagyon megéhezett... Búsan, sírdogálva ment vissza a városba... Nagyon éhes volt már, a kis lámpája elhomályosodott. Zöld erős pistas. Egy mellékutcában megállt, és kinézett a Körútra... Éjszaka volt, a Körúton egy ember bandukolt végig. A kis villamosnak eszébe jutott, amit az iskolában tanult, hogyan kell az ügyes villamosnak megtámadni az embert, ólálkodni a mellékutcákban, és hirtelen ráugrani... A kis villamos megfeszült, kiszámította a távolságot, és hirtelen kipattant a mellékutcából. Abban a percben megfordult az ember. Jó kövér úr volt, testes ember. Összeütköztek. A következő pillanatban a kis villamos fájdalmasan felkiáltott.
Tudod, Pistike, hja, tudod Pistike, azt kérdezted, hogy honnan jönnek a villamosok. Hát - a villamosok a Telepről jönnek, tudod? Hogy mi az a Telep? Hát látod, az úgy van, mint a kisfiúkkal, ugye, azok is iskolába járnak, meg a fák is járnak faiskolába és így tovább. Na hát ott a Telepen járnak iskolába a kis villamosok... ott tanulnak, nőnek, fejlődnek, míg aztán nagy villamos lesz belőlük... Na igen, hát a kis villamosoknak is van papájuk, mamájuk... Nem láttál még az utcán egymás mögött két villamost, egymáshoz kötve? Az a papája-mamája a kis villamosnak - hát így. Na persze, a kis villamos, az még egészen picike... A láncvirág – Wikiforrás. olyan kicsike sín nincsen is, hát azoknak még nem szabad elmenni a Telepről. Mikor a kis villamos a világra jön, akkor még csak akkora, mint egy kis kuffer. Egészen zöld még és kicsike, alig tud járni a kis kerekein... öt-hat születik egyszerre, és a kis villamosok olyankor ott szaladgálnak a mamájuk körül, és szopnak... Hogy mit szopnak? Hát... hát áramot szopnak, villamos áramot.
A kapubálvány tetején megjelenik tavasszal egy kövér, sárga virág, aminőből a gyerekek láncot szoktak fűzni. Hogy került az oda? A manó tudja. A szél vitte oda még az ősszel. Ennek a virágnak voltaképpen semmi dolga nincsen az itt vázolt rajzban, csak éppen eszembe jutott, mint ahogy mindenféle eszébe ötlik az embernek annélkül, hogy tudná hogyan. Mese az eltévedt villamosról – Wikiforrás. Meglehet, hogy a Korláth grófok cimere juttatta az eszembe, mert ennek az alapszíne ilyen sárga; akárhányszor láttam a templomban, meg a hintójukon. Ezek a grófok is így forognak a világban. Valami szél fújja őket széjjel. Idehaza a kastély mindig üres, csak akkor járnak benne, mikor házasodnak, meg mikor temetkeznek. Az öreg grófasszonyhoz egy májusi napon levél ment Pórisba, hogy a fia, az István gróf olyan, mint az árnyék. Nem kell megijedni: nem beteg, csak éppen erőtlen. Ha valaki el tudná mozdítani Budapestről, meg lehetne egy-két év alatt elpusztul. A levelet a család orvosa írta, s az öreg grófasszony még aznap elhagyta a leányát, meg az unokáit.
- Hol van az apád? A gyerek a kastély felé intett: - Elment lűni. - És magyarázó hangon tette hozzá: - Ott lűnek ma mozsárral. - Hát az anyád kicsoda? - Az én anyám? - kérdezte szórakozottan, a grófnak gyöngyházgombos kamásliját nézegetve. - Az. - Az öreg Dózsának a leánya. - Dózsa Judit? A gyerek igent intett a fejével. A gróf nem kérdezett többet. A csöndben kettőjük között elszállott egy katikabogár. A gróf a kezét a gyerek fejére téve, gondolkozva nézett rá. Azutan a zsebébe nyult. - Nesze, kedves, - mondotta, - ihol egy ezüst tallér. Hátat fordított és kivörösödött arccal sebesen ment tovább a legelőn. Mikor már valami száz lépésnyire haladt, hallotta, hogy a mozsarak puffognak. Zöld erős pistage. Megállt. Vállat vont, a tenyerét is meglebbentve mosolygott és a monoklit föltéve, visszanézett. A gyerek a szűrön ült. A kalapja meg a botja mellette. Az ezüst tallért nézte a tenyerében.
Magyar festőművész, grafikus, illusztrátor művész Záhony, 1924. június 6. - Budapest, 1996. október 1. Csergezán Pál (Záhony, 1924. – Budapest, 1996. október 1. ) magyar állatfestő, grafikus, illusztrátor. Neve mint "vadászfestő" fogalom, képei keresettek. Egyik kedvenc tartózkodási helye volt: a gemenci erdő. Csergezán Pál 1924. június 28-án született Záhonyban, szüleivel később Kisvárdára költöztek, ahol gyermekéveinek nagy részét töltötte Tizenöt évesen Budapestre került, ahol alkalmi munkákból élt. Vadászat Képzés Olvasnivaló Erdészetek Vadásztársaságok Felszerelések Fegyvergyártók Vadászat a művészetben Vadászatot szervező cégek Portálok Vadász- ill. fegyverboltok Hasznosságok Szervezetek. Az Iparművészeti Főiskolára építészeti szakára jelentkezett először és tanult három évig. A második vlágháború végén besorozták és a frontra vitték. A hadifogságban ismerkedett meg az orosz természetfestészettel, amely egy életre maradandó élmény volt számára. 1948: a 3 éves orosz hadifogságból hazatérhetett és újból felvételizett, de már a Képzőművészeti Főiskola grafikus szakára. 1950-53: Magyar Képzőművészeti Főiskola, grafika szakán már hallgató korában illusztrált. 1956: Kittenberger Kálmán "A Kilimandzsárótól Nagymarosig" című könyv volt az első állattémájú illusztrált könyve.
Ezt követte több Fekete István által írt könyv illusztrálása. Barcsay Jenő, Kádár György, Ék Sándor és még sok más híres művész volt mestere a főiskolán. Itthon könyvek természetábrázoló illusztrálásával vált népszerűvé. A Nők Lapja, az Ország Világ és a Magyar Vadász, később a Nimród rajzolója. Országos kiállításokon rézkarcokkal szerepelt. Ifjúsági és népszerű tudományos könyveket illusztrált, diafilmeket rajzolt. Kittenberger Kálmán és Fekete István könyveinek illusztrálása vezeti a vadászati témához a festészetben, amit vadgazdaságokban, vadászat közbeni természeti megfigyelésekre alapoz. 1960: Festészete számára elismerést számára a külföldön töltött néhány év, számos nemzetközi kiállítás hozott. Életének derekán meghívták Németországba, ahol több éven keresztül dolgozott: a magyar táj, a magyar vadon élő állatok, a lovak voltak művészetének témái. A perzsa sah udvarában a perzsa tájat és a sah lovait festette. Képei a világ számos országába eljutottak. "Az állatfestészeten kívül a másik nagy szerelem a ló, a lovak és lovas ábrázolása volt.
Magyar English Oldalunk cookie-kat használ, hogy színvonalas, biztonságos és személyre szabott felhasználói élményt tudjunk nyújtani Önnek. Az oldalra való kattintással vagy tartalmának megtekintésével ezen cookie-kat elfogadja. A további cookie beállításokról a gombokra kattintva rendelkezhet. További információk Beállítások módosítása Elfogadom