Van ám másik új autó is, ami elsősorban jól néz ki és csak mintegy mellékesen elektromos:
Helyet spóroltak a váltókart helyettesítő gombokkal, már kevésbé van útban a középkonzol. A felhasznált anyagok minősége és jellege is előrelépést jelent, bár többen kissé hűvösnek találták az új generáció stílusát. Összeszámolni sem egyszerű, hány helyre került egy-egy mutatós logó az Abarth karosszériáján. Az 500e elektromos kilincset kapott, az ajtóbehúzót egy klasszikus 500-as rajza dobja fel, hasonlóan a Scorpioneoro plakettjéhez Hajtáslánc, vezethetőség A motorháztető alá nézve derül ki, hogy a két 500-as valójában tűz és víz, az egyik meg sem próbál takarékos kisautó lenni, a másiknak viszont lételeme a környezetbarát működés. Totalcar teszt Fiat 500e – Végre egy szerethető villanyautó - YouTube. Nem estek túlzásba az Abarth esetében sem, az 1, 4 literes, 165 lóerős turbós benzines éppen azt a plusz teljesítményt adja meg a bájos kisautónak, ami a lágy hibrid változatból hiányzik! Ez nem jelenti azt, hogy félkarú óriás, vagy inkább törpe lenne, az erőhöz vérpezsdítő hang, az előadáshoz méltó futómű, a tempóhoz kellően erős fék tartozik, és ami legalább ilyen fontos, a kis tömegnek, valamint a rövid tengelytávnak hála virgonc kis Fiat szinte kívánja, hogy ki is hozzuk belőle a maximumot.
Sarkantyús teknős Az állat a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban Természetvédelmi státusz Veszélyeztetett Rendszertani besorolás Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Osztály: Hüllők (Reptilia) Rend: Teknősök (Testitudines) Család: Szárazföldi teknősfélék (Testudinidae) Nem: Centrochelys Faj: C. sulcata Tudományos név Centrochelys sulcata ( Miller, 1779) Szinonimák Geochelone sulcata Hivatkozások A Wikifajok tartalmaz Sarkantyús teknős témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Sarkantyús teknős témájú médiaállományokat és Sarkantyús teknős témájú kategóriát. A sarkantyús teknős (Centrochelys sulcata) a hüllők (Reptilia) osztályába, a teknősök (Testudines) rendjébe, ezen belül a szárazföldi teknősfélék (Testudinidae) családjába tartozó faj. Akár 83 centiméteres hosszával és 105 kilogrammos tömegével a galápagosi óriásteknős (Geochelone nigra) és a aldabrai óriásteknős (Aldabrachelys gigantea) után a következő legnagyobb faj a szárazföldi teknősfélék családjában.
Páncélhossza akár 83 cm is lehet, súlya pedig 36-105 kg közötti. A hátpáncélja sárgástól a sötétbarnáig terjedő árnyalatú lehet, a haspáncélja rendszerint világosabb, csontszínű. A páncélon növekedési gyűrűk rajzolódnak ki, melyek az évek előrehaladtával egyre kontrasztosabb rajzolatúak lesznek. Az egyes lemezeket sötét szegély határolja. A nagyon öreg egyedek világosak, akár fehérek is lehetnek. Bőre nagyon vastag, színe az aranysárgától a világosbarnáig terjed. A nevét a hátsó lábán lévő kinövésekről, az ún. sarkantyúkról kapta, melyek szerepe nem ismert. A nemek nehezen megkülönböztethetőek, a hímek nagyobbak, valamivel hosszabb és vastagabb a farkuk, valamint a haspáncéljuk homorúbb. Életmódja [ szerkesztés] A sarkantyús teknős kiválóan ás. Amikor az időjárás túl meleg vagy túl hideg lesz, a maga ásta odújába húzódik vissza. Az odú 4 méter mély és 15 méter hosszú is lehet. [2] Többnyire több üreget is használ, amit megoszt fajtársaival és más állatfajokkal is. A meleg elleni védekezésként a hátpáncélját sárral, mellső lábát pedig a nyálával keni be.
Egyes törzseknél a sarkantyús teknős az erényt, a boldogságot, a termékenységet és a hosszú életet jelképezi. Éppen ezért ezeken a területeken könnyebb megértetni a lakossággal a természetvédelem jelentőségét. Képek [ szerkesztés] A fejét jól vissza tudja húzni a teknőjébe Fiatal sarkantyús teknős Sarkantyús teknősök az állatkertekben [ szerkesztés] A sarkantyús teknősök viszonylag könnyen tarthatóak és szaporíthatóak fogságban, habár a magánszemélyeknek gondot okozhat a megfelelő táplálék, hőmérséklet és terület biztosítása. Az idős, termetes példányok kiválóan alkalmasak a látogatók érdeklődésének felkeltésére, ezáltal az élőhelyüket fenyegető veszélyekre és az illegális állatkereskedelemre való figyelemfelhívásra. A CITES zéró kvótát javasol a szabadban született egyedek kivitelére. Mivel mind az állatkertek, mind a magántartók részéről nagy az igény a sarkantyús teknősök tartása iránt, ezért a faj védelme szempontjából fontos, hogy a stabil zárt téri állomány fenntartása. Állatkertekben az egyik leggyakrabban tartott szárazföldi teknős faj.
Rendszertana [ szerkesztés] A faj eredeti neve Testudo sulcata (Miller 1779). Ma vitatott, hogy a Geochelone nembe sorolják-e, vagy egy különálló Centrochelys nembe. Holotípus: ma már nem lelhető fel Terület: Nyugat-India Alfajokat eddig még nem különítettek el. Előfordulása [ szerkesztés] A sarkantyús teknős Afrikában, Beninben, Csádon, Egyiptomban, Eritreában, Etiópiában, Maliban, Mauritániában, Nigerben, Nigériában, Szenegálban, Szomáliában, Szudánban és Togóban honos. Élőhelye [ szerkesztés] A sarkantyús teknős élőhelye Északkelet-Afrika kopár, félsivatagos vidékei, kedveli a száraz szavannákat is. Előfordul bozótos, akáciás szavannákon is. [1] Ezeken a területeken megszokott a 40 °C-os nappali hőmérséklet, ami akár az 50 °C-ot is elérheti. A minimumértékek 3-21 °C közé esnek, de néhol éjszakai fagyok is előfordulhatnak. Jellegzetes növények a majomkenyérfák, az akáciák, tamarindok, tüskés bokrok, combretumok, és a lányszárúak. Megjelenése [ szerkesztés] A sarkantyús teknős Afrika legnagyobb szárazföldi teknősfaja.
Szerzői jogi védelem alatt álló oldal. A honlapon elhelyezett szöveges és képi anyagok, arculati és tartalmi elemek (pl. betűtípusok, gombok, linkek, ikonok, szöveg, kép, grafika, logo stb. ) felhasználása, másolása, terjesztése, továbbítása - akár részben, vagy egészben - kizárólag a Jófogás előzetes, írásos beleegyezésével lehetséges.
Magyarországon is több állatkertben bemutatják: Budapesten, Debrecenben, Győrött, Jászberényben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Veszprémben. Jegyzetek [ szerkesztés] ↑ Manfred Rogner: Schildkröten – Biologie, Haltung, Vermehrung, Eugen Ulmer KG, Stuttgart 2008, ISBN 978-3-8001-5440-1, S. 81 ↑ a b c Kaplan, Melissa. (1996) African Spurred Tortoises. Reptile and Amphibian Magazine, September/October 1996, pp. 32-45 Források [ szerkesztés] Alfred Brehm: Az állatok világa - 2. Szárazföldi teknősök (Testudo L. ) Lambert, M. R. K. (1993): On growth, sexual dimorphism, and the general ecology of the African spurred tortoise, Geochelone sulcata, in Mali. - Chelonian Conserv. Biol. 1(1): 37-46 Lambert, M. (1996): On general biology and utilization of the African spurred tortoise, Geochelone sulcata, in Mali, West Africa. - In: B. Devaux (ed. ), Proceedings—International Congress of Chelonian Conservation, pp. 112–114. Gonfaron, France: Editions SOPTOM. Holger Vetter: "Panther- und Spornschildkröte – Stigmochelys pardalis und Centrochelys sulcata", Schildkrötenbibliothek Band 1, Edition Chimaira, Frankfurt am Main 2005, ISBN 3-89973-501-3 Fordítás [ szerkesztés] Ez a szócikk részben vagy egészben a Spornschildkröte című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul.