1 bögre vöröslencse (megmosott, beáztatott) 1 db répa (felkarikázva) 1 db zeller (felkockázva) 1 teáskanál kakukkfű 1 teáskanál koriander 1/2 teáskanál kurkuma 1 teáskanál római kömény 1 csipet hing 1 db babérlevél 1 lestyán (levél) koriander-/petrezselyemzöld 3 bögre víz olívaolaj víz só Elkészítés Olajon megforgatjuk a porfűszereket, amíg érződni kezd az aromájuk Hozzátesszük a répát, a zellert és a vöröslencsét, valamint hozzáadjuk a babérlevelet és a kakukkfüvet Felöntjük vízzel, sózzuk, majd kb. 15 perc alatt puhára főzzük. Akkor jó, amikor a vöröslencse már teljesen szétesik. Vöröslencse leves recept magyarul. 5 perccel a főzés vége előtt belekeverjük a koriander és/vagy petrezselyemzöldet. Megjegyzés Kép forrás:
Reszelhetünk sajtot, felturbózhatjuk kenyérkockákkal vagy friss, ablakban növesztett zöldfűszerekkel.
Sűrűek, laktatóak, ráadásul felmelegítenek a hideg napokon az alábbi krémlevesek, sok munkád egyikkel sem lesz, érdemes kipróbálni őket. Nem csak klasszikus recepteket szedtünk egy csokorba, izgalmas, különleges ízpárosításokból sincs hiány, mint az alma és a fehérrépa kombinációja vagy a cékla és a répa párosa, mindenképp adj nekik egy esélyt. Bármelyik recept mellett is döntesz, nem lőhetsz mellé, mindegyik tartalmas és isteni finom, akár ebédként vagy vacsoraként is megállják a helyüket. Spenótkrémleves Az egészséges, vasban gazdag spenótból nem csak saláta és főzelék készülhet, krémes, forró levesként is isteni. Tejszín és alaplé lágyít a spenót karakteres ízén, így könnyed lesz, de laktató is egyben, ugyanis krumpli is kerül bele. Egy nap, egy recept: vöröslencse-krémleves naranccsal - Vince. A tejszín és a spenót mellé szuperül illik a szerecsendió, mindenképpen próbáld ki így fűszerezve, ha eddig nem szeretted a zöldet, ebben a formában biztosan megkedveled majd. Fokhagymakrémleves Ha ki kellene választanom a kedvencemet a krémlevesek közül, a fokhagyma lenne az, tejszínnel összefőzve isteni krémes, nem túl csípős, mégis dominál az íze.
Sokáig mégis minden tankönyvszerűen megy, csakhogy a baba szívhangjai gyengülni kezdenek, a szülést fel kell gyorsítani, és a mentőket is ki kell hívni, de mindez már késő: Martha és Sean kislánya alig egy percet tölt el élve a kinti világban, majd hirtelen elkékül, és már nem tudják megmenteni. Ezzel a vágatlan, több mint húszperces, egészen bravúros és húsba vágó jelenettel kapunk egy akkora drámai pofont, hogy annak ereje aztán a film végéig velünk marad: mivel végignéztük Martha és Sean életének legtragikusabb jelenetét, és velük együtt megszakadt a szívünk, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ezután elfordítsuk a fejünk: tudni akarjuk, hogy mi lesz velünk ezután, és bár a Pieces of a Woman legemlékezetesebb jelenete kétségkívül a szülés, a legfontosabb mégis az, ami ezután jön: a gyászfeldolgozás. Egy tragédia, több gyászoló A Pieces of a Woman ezután lecsendesedik, és ez leginkább a Marthát alakító, és leginkább A korona első két évadából ismert Vanessa Kirby játékán és karakterén érhető tetten.
Ebből a szempontból abszolút meglepett a rendező, hiszen bár filmjeit eddig is kedveltem, ilyen húrokat még nem tudott megpendíteni és rendkívüli örömmel tölt el az, hogy ennyire képes volt saját magát - úgymond - újradefiniálni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ő és Wéber Kata ezt követően milyen témához és milyen filmhez fog nyúlni, mert biztos vagyok abban, hogy ők nehezen fognak tudni igazán félrenyúlni. Ahogy néztem a filmet, úgy jutottak eszembe John Cassavetes rendezései, párkapcsolati drámái, valamint Noah Baumbach 2019-es Házassági története. Előbbi főként az érzelmek pőre, csiszolatlan ábrázolása miatt, utóbbinak pedig az attitűdjét tudnám idecitálni. A rémisztő űr halál és élet között - Fidelio.hu. Ahogyan Baumbach mozija, úgy a Pieces of a Woman is egy olyan töréssel indul, amelyet hőseinknek át és túl kell élni, ám mindkettő esetében egy idő után jócskán eltolódik a figyelem és elfelejtődik, honnan indult mindez és kiről/miről beszélünk, hogy aztán a gyász egy rosszul irányzott bosszúvágyba forduljon át. A bába sorsát ugyan csak közvetve követjük nyomon (épp csak halljuk, ahogy beszélnek róla), de nem is kell ennél több - jelenléte és személye így is kulcsfontosságú a megfelelő jelenetekben.
De ennek a nőnek ezek a darabkái így estek szét, így próbálta őket újra összerakosgatni. Ugyanakkor a gyász vákuumának érzékeltetése alighanem sok lehet egyes nézőknek: ezt a minden amerikai mivolta ellenére ízig-vérig európai filmes hagyományt idéző filmnyelvet unalmasnak találhatják, eseménytelennek érezhetik, ami történik. Mi marad belőlem? - Pieces of a Woman-kritika - f21.hu - A fiatalság százada. Vagyis némi európai szerzői filmek nézésében szerzett gyakorlat nem árt a Pieces Of A Woman finomságainak befogadásához. Ahogy a film az idő múlását, a nihilt icipici részletekben érzékelteti, ahogy a szereplők kinéznek, ahogy sminkelve, öltöztetve vannak, ahogy beszélnek, az mind-mind nagyon európai, még Martha film végi katartikus monológja is, ami pedig a legközelebb lép az amerikai fogalmazásmódhoz. Ám még ha ez az európai filmnyelvi érzékenység meg is van, Mundruczó filmje akkor sem lesz könnyű filmélmény: annyira közel megy ehhez az eleven sebhez, hogy szívesebben fordítanánk el a fejünket, túl intim, túl szűk, kicsit szégyelljük magunkat, mintha mindehhez nem lenne közünk, mintha ezt nem lenne szabad látnunk.
Ebben a jövőben, mely nem utópia, hanem disztópia, ugyancsak nem tesz jót az élet menetének, ha homokszem kerül a gépezet fogaskerekei közé, márpedig kerül. Alice-hoz váratlanul betoppan ex-férje és annak kikapós párja, hogy üdülésük előtt még elrendezzék a múltat, de egy technikai malőrnek köszönhetően az automatizált ház ajtajai lezárulnak, s a bent rekedt emberek a két középkorú pár mellett azok kamasz gyerekei és az okvetlenkedő szomszédasszony megkezdik a küzdelmet a high-tech kulipintyóból való szabadulásért. Jeunet parádés módon kritizálja az okoseszközök rabságában vergődő ember "modern" látás- és életmódját, s amolyan Moliére-i dramaturgiával szerkesztve tartja mindvégig rendkívül magas hőfokon a történetet. A szabadulásáért egyre elkeseredettebben küzdő embercsoport végül rájön, hogy csak akkor juthat ki a házból és ebből az örvénylő kalamajkából, hogy ha a központi főgonosz robot klónvezér Yonyx-ot sikerül legyőznie. Egy kézen meg lehetne számolni, hogy hány olyan meghatározó, klasszikus, mai napig idézett, emlegetett, újranézett filmalkotás van, mint Francis Ford Coppola Keresztapa trilógiája.
Egy vázat kapunk, amibe aztán nézőként belehelyezhetjük a magunk valóságát. Örvendetes, hogy a film – dacára annak, hogy amerikai koprodukcióban készült – nem követ hollywoodi mintákat: a rendező a cselekményt az USA-ba helyezve is megtartja a kelet-európai gondolatiságot és a magyar vonatkozást.
Sőt, a híd jelképe pont a fordítottja lesz annak, amelyet várnánk, hiszen a helyett, hogy kapcsolatokat kötne össze, "életet mentene", éppen az ellenkezőjét látjuk. Se élet, se szerelem, se kapcsolat. Szót érdemel még a film zenéje, amelyet nem kisebb név, mint Howard Shore komponált. A mozi egyik kisebb hibája szerintem, hogy úgy lehettek vele Mundruczóék, hogy ha már itt van egy világhírű zeneszerző, akkor kihasználjuk ezt a lehetőséget, és így több helyen indokolatlannak tűnt a filmzene. Ez persze a színészi játék dicsérete is egyben. És ha már színészi játék. Vanessa Kirbyről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Egy díjat már bezsebelt, nem lennénk meglepte, ha ezt több követné. Igen, az a bizonyos aranyszobrocska is esélyes szerintem, bár itt talán közbeszólhat némi "politika" is. Fontos kérdés, hogy a mindig érzékeny akadémia hogyan tolerálja Shia LeBeouf ügyét, és ezáltal mennyire "bünteti" adott esetben Mundruczóék kiváló alkotását. LeBeoufot én annak ellenére sem kedveltem soha, hogy a Disturbia a kedvenc thrillereim között van, most azonban igazságtalanság lenne nem megemlíteni, mennyire hitelesen hozza a szürke kis munkást, aki kilóg a felsőbb osztályok kifinomult asztaltársaságából.