Mitadisten: még jól is éreztem magam. A fentieket persze ne értse úgy a Drága Olvasó, hogy ezt komolyabb problémaként rovom fel a filmnek, erről szó nincsen. Ami azt illeti, James Mangold egy profin, rutinnal levezényelt alkotást tett le az asztalra, amely annak ellenére is végig képes lekötni a nézőjét, hogy meghökkentően, riasztóan hosszú játékidővel (152 perc) rendelkezik. A végeredményt nézve ugyan nem feltétlenül indokolt ez a két és fél óra, hiszen ugyanezt a történetet könnyűszerrel el lehetett volna mesélni legalább fél óra mínusszal, mégis van a filmnek egy sodrása, aminek a magam részéről nehezen tudtam ellenállni. Az aszfalt királyai jó tempóban és kellő lelkesedéssel (no pun intended) vezet be bennünket egy olyan világ kulisszái mögé, ahol mindenki autós szakzsargonban beszél és ahol élet-halál kérdésnek hat az, hogy hány perc alatt tudsz kellő sebességre felgyorsulni. Az pedig már nem csak a rendező, de a színészek, valamint a forgatókönyvírók (Jez Butterworth, James Mangold, John-Henry Butterworth, Jason Keller) érdeme is, hogy mindez a szakmázás egy abszolút laikus számára sem feltétlen válik szárazzá és unalmassá.
Igen, jól sejtitek: Az aszfalt királyai nem találja fel újra a filmművészetet, és hirtelen nagyon kéne erőlködnünk, ha a narratívának olyan elemére kéne rávilágítanunk, amivel még nem találkoztunk többször is a filmtörténet során. De igazából hiba lenne elemeire szedni ezt a filmet: olcsó hasonlattal élve mint egy jó autó, ez is összességében működik, nem alkatrészeire bontva. Úgy viszont elképesztően hasít! Az alapot két kiváló színész örömjátéka jelenti: Matt Damon már számos alkalommal bebizonyította, hogy bármilyen figurával képes rokonszenvet ébreszteni a nézőben, ezúttal pedig az a feladata, hogy nehezen mozdítható pénzembereket győzzön meg az igazáról, és ő az a típus, akinek már a köszönésnél nyert ügye van. Christian Bale is a már jól megszokott eszközeihez fordul, habár az ő karaktere a keményebb dió: Ken Miles tisztában van azzal, hogy nem társasági lény, és nem igazán tudja eladni magát, de nem csak a szakmáját szereti, hanem a családját is, és emiatt sokszor kénytelen lenyelni a békát.
Száguldás, izgalom és folyamatos feszültség. Bárcsak az egész moziban olyan lendület lett volna, mint ebben a szekvenciában. Szó se róla, már az első képsoroktól lehengerlő látvány tárul elénk, kezdve a garázsból kitolt a '60-as évek versenyautóival, a klasszikus helyszínek és a gondosan megválogatott zeneszámok, és a sebesség, ami már az első percekben belepréselt minket a székbe, az adja a film valódi erejét. Nem tudom, hogy mikor volt ennyire benzingőzzel telített egy moziterem, csodálni a vörösen izzó féktárcsákat, és szagolni az égett gumiabroncs bűzét, és nemcsak az autósport szerelmeseit fogja levenni a lábáról ez az atmoszféra. Mangold új sebességi rekordot állított fel a filmvásznon ezzel a filmmel, sajnos azonban, amint kiszállunk az autóból és az adrenalinlöket elmúlik, egy tisztább kép fogad, hogy Az aszfalt királyai sebesség elvesztésével már közel sem annyira szórakoztató, mint egy rosszul beállított alapjárat, mert ha nincs ez a két páros, akkor a motor is leáll. Matt Damon és Christian Bale, ők ketten adják a film igazi sebességét.
Az aszfalt királyai - Szinkronos előzetes #1 (12E) - YouTube
Shelby és Miles "bunyója" - Hamis A film egyik legszórakoztatóbb jelenete, amikor Shelby és Miles összeverekednek utóbbi háza előtt. A két fickó azért különbözik össze, mert Shelby, miután 1965-ben kitette a Franciaországba utazó csapatból Miles-t, visszament bocsánatot kérni és rávenni az angol pilótát, hogy 1966-ban versenyezzen náluk. Azonban az egész jelenet csak kitaláció. Alapból ez a helyzet nem is állt fent, mivel Ken Miles már 1965-ben Bruce McLaren társaként elindult Le Mans-ban; de nem ért célba, mivel váltóhiba miatt kiesett. Shelby elviszi egy körre a Ford GT40-essel II. Henry Ford-ot. – Hamis Sajnos a film egy másik nagyon szórakoztató jelenete is csak a képzelet szüleménye. A film szerint a nagyfőnök meglátogatja Shelby-éket. Carroll, miután bezárja irodájába a versenyigazgató Leo Beebe-t, elviszi II. Henry Ford-ot egy próbakörre a Ford GT40-essel, hogy tanúbizonyságot adjon róla, hogy ezt a kocsit nem tudja akárki elvezetni. Ez kétségkívül egy nagyon szórakoztató jelenete volt a filmnek, de nem történt meg.
De nem mindig. A film személyes konfliktusát Miles nehezen kezelhető karaktere adja, illetve az, hogy próbálja Shelby prezentálhatóvá tenni őt. Yin... De mint említettük, ez csupán az alap, amire Mangold egy olyan produkciót épít, amiben minden a helyén van. A párbeszédek ugyan nem nélkülözik a szakmai zsargont, mégsem veszünk el a sorok között, mert a film nem sétál bele abba a csapdába, hogy okosabbnak próbálja beállítani magát a nézőnél. A mellékszereplők közül is jut néhánynak egy kevés a két sztárt beragyogó reflektorfényből: Ken Miles feleségeként az Outlanderből ismerős Caitriona Balfe szolgál morális iránytűvel a férfi számára, Jon Bernthal és a rég látott Josh Lucas is remekül küldik előre a cselekményt a Ford simulékony öltönyöseiként, a show-t azonban egyértelműen Tracy Letts nyúlja le a Ford gránitarcú vezetőjeként, akiről csak egyetlen egyszer hullik le a monolitálca, de akkor aztán nagyon. És persze ott vannak az autók és a futamok.
ISZOMM SAJTÓ
Ha koccintanak, akkor a már elhunyt családtagnak is öntenek, és azt kilöttyintik a földre, a halottnak.
Sajnos a cigányok eredetéről nincsenek írott történelmi feljegyzések, viszont egy genetikai elemzést végző nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy a cigányok 1500 évvel ezelőtt Indiából vándoroltak be Európába. Cigányok gyakori kérdések. Ma is feltűnő, hogy az Indiában élő egyes etnikai csoportok arcvonása mennyire hasonlítanak az európai cigányokéhoz. A leghíresebb cigány, aki valaha élt, a képen látható fiatalember, Charlie Chaplin, aki Angliában a Black Patch Park nevű cigányparkban született. A filmjeiben gyakori téma a szegénység, a nyomor, a szerencsétlenség, a megvetettség, a kisebbségérzet és mindezeket a témákat egy humoros lencsén keresztül mutatja be.