Hirdetés Ez a szerzemény a leghíresebb és legnépszerűbb a költő tollából. Biztosan Te is ismered, így kellemesen nosztalgiázhatsz. Petőfi Sándor a mézeshetek ideje alatt írta, a természeti képeket párhuzamba helyezi az emberi élet képeivel. Szeptember végén Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifju szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramlik az élet… Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet? Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Jöjjön Petőfi Sándor rövid versek összeállításunk. T. M. KISASSZONY EMLÉKKÖNYVÉBE A szerelemnek asztaláról Nem ittunk mi közös pohárból; Mégis, ha egy hosszú öröm lesz életem, Azt én, leányka, csak neked köszönhetem. S ha meg fogom siratni a napot, Amelyben életem fogantatott, Ha nem lesz a világon többé örömem, Azt is, leányka, csak neked köszönhetem. – Csodálkozol? ezt föl nem foghatod? Gondolkozzál csak… kitalálhatod. KOVÁCS JÁNOSNÉ EMLÉKKÖNYVÉBE Jellemtelenség e kor bélyege; Pedig csak egy, csak egy: a jellem az, Ami az embert emberré teszi, E nélkül hitvány, öntudatlan tárgyak, Vagy legfölebb is állatok vagyunk. Oh hölgy! könyörgök hozzád, a haza S az emberiség kettős szent nevében: Ha gyermekekkel áld meg majd az isten, Olts gyermekid szivébe jellemet, Szeplőtelent s megtántoríthatatlant. És nem szükség, hogy mást is adj nekik, Mindent adál, ha jellemet adál. HALHATLAN A LÉLEK… Halhatlan a lélek, hiszem, De más világba nem megy át, Csak itt lenn a földön marad, A földön él és vándorol.
Petőfi Sándor - Szeptember végén (Megzenésített vers) - YouTube
A vers 1847-ben íródott és még ugyanabban az évben meg is jelent a győri Hazánk c. folyóiratban. Nehéz év volt az: éhínség dúlt az országban, nagy volt a nyomor a több éve tartó rossz termés miatt. Petőfi nagyon haragudott a társadalomra, és dühös volt a politikai életben zajló események miatt is, mivel több ellenzéki megye a Habsburg-pártiak mellé állt. Forradalmi nézeteit a Magyar vagyok című hazafias programversben fejtette ki: Magyar vagyok Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terűletén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl, És rónasága, mintha a föld végét Keresné, olyan messze-messze nyúl. Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben sírva fakadok; De arcom víg a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok. Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A multnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló kősziklákat lát, Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.