Látható volt az 1965-ben készült Gyerekbetegségek című színes magyar filmben is, amelyet Kardos Ferenc és Rózsa János rendezett. Szerepelt az Ez a Divat, Nők Lapja címlapján, de találkozhattunk vele egyéb kiadványokban, reklámfotókon is. Fotósai voltak többek között: Komlós Lili és Tóth József fotóművészek. Az 1970 -es években butikot nyitott, "Dóri-butik" néven. Patz Dóri a Kézműipari Vállalatnál volt divattervező, manöken. Az Ez a Divat Évkönyv '80-ban erről cikk is megjelent. Gyermekei: Dorottya és Zsófia. Egy rajongó naplójából: ",, Mindenki Dóriba szerelmes... én is meg néhány barátom is, akikkel közösen jártuk a divatbemutatókat, ahol Patz Dóri fellépett. Filmhíradók Online / Patz Dóri manöken egy napja. Ő volt a felvonuló "csapat" leg-leg-je, nélküle nem is volt divatbemutató. Tudták ezt a szervezők is, épp ezért Dóri mindig a vége felé jött ki, természetesen a legszebb ruhákban. Ilyenkor azonnal feldördült a taps.,, " – IDŐUTAZÁS című weblap Jegyzetek [ szerkesztés] Források [ szerkesztés] (1971. július 4. ) " Csillagok nappal – Dóri ".
Most aztán csemegézhetek és közben erősen figyelhetem, mikor jár le a kölcsönzési határidő. Kell nekem könyvtárakba bejáratosnak lennem, hát nem volt még elég az a harminc év, amit bennük töltöttem, igaz, nem olvasóként? Korszakos magyar manöken volt a nemrég elhunyt Patz Dóri - Hírnavigátor. És végre elkezdtem levéltárba is járni, ha nem is ódon, vastag falú, hűvös épületbe, hanem modern, biztonsági őrös, csomagmegőrzős, szigorúan szabályozott használatú, tilos-ez-tilos-az helyre, aminek mégis sajátos hangulata van. Mert különleges bukéja van annak a teremnek, ahol sok-sok mikrofilmleolvasó gép világít, surrog, berreg, senki nem beszélget, hanem megszállott tekintetű, egyébként normálisnak látszó emberek suhannak ide-oda, majd pedig leülvén belebújnak egy-egy gép sátrába és szemvörösödésig bámulják a képernyőt, miközben egyik kezükkel időnként tekernek egyet a továbbító tárcsán. Ahol délelőtt tíz óta délután kettőkor néztem először az órámra, annyira belemerültem a régi anyakönyvek sillabizálásába, na, ez az én világom, ezek a tizennyolcadik-tizenkilencedik századi, lúdtollal írt szövegek, ebben otthon vagyok.
A gondoskodás körbejár Lena néni, Zsuzsi és Panna Jó esetben persze szülő és gyerek mindig egymás támasza – kinek, mikor van éppen nagyobb szüksége a másikra. Amikor Zsuzsit az édesanyjáról, Pannáról kérdezem kibuggyan belőle a már-már röhögés határát súroló nevetés. – Most viccelsz? Az elmúlt időszakban többet voltam beteg, mint az anyám! Anyu a család tartóoszlopa! Komolyan, egyelőre inkább ők azok apuval, akik nekünk segítenek. Ha bármire szükségünk van, például vigyázni kell a gyerekekre, a több száz kilométeres távolság ellenére is számíthatunk rájuk. Anyu az, aki a különböző alkalmakkor megszervezi, összerántja a családot, és gondoskodik nagyikáról is. Hihetetlen energiája van. – Fáradhatatlan? Rotschild-lányok a Váci utcában (1965) | The Budapester. – Hogy egy ember fáradhatatlan? Ilyen legfeljebb a mesében van. Anyu félelmetesen kimerül néha. Az ő szemléletükben még nincs meg, ami az én generációmnak már természetes: hogy az embernek igenis magával is kell egy kicsit foglalkoznia, fontos néha kirúgni a hámból, különben elveszíti a vastartalékait.
Arról nem is szólva, hogy sok-sok számomra lényegtelen távoli oldalági rokonon kívül ma megtaláltam az üknagymamám szüleit, vagyis szépapámat és szépanyámat, akiknek eddig a nevét sem tudtam, sőt a szépanyám pontos adatai is kiderültek: Boldizsár Erzsébetnek hívták, 1787 szeptember 27-dikén született, később pedig férjhez ment Faragó Dömötörhöz, házasságukból született 1821-ben Faragó Anna, aki az üknagymamám lett. Patz dóri lányai. Faragó Anna kilenc gyermeket szült, közülük az egyik lett a dédapám és így tovább. Az a pap, aki Anna születését beírta a nagykönyvbe, így aposztrofálta a szülőket: Faragó Döme és Boldizsár Örzse - hát nem gyönyörű? Nos, hát körülbelül ennyi említésre méltó történt. Az élet egyébként is zajlik, meleg van, megint füvet kéne nyírni, a többiről már nem is beszélve.
A múlt héten jártam kettővel ezelőtti munkahelyemen pusztán hobbiból, megállapítottam, mennyire nem szeretek még mindig könyvtárban ülni, sose szerettem, szegedi egyetemi pógár koromban is csak annyi időt voltam hajlandó olvasóteremben senyvedni, amennyit kénytelen voltam, merthogy a folyóiratokban, kézikönyvekben kijelölt kötelező anyagot nem lehetett kikölcsönözni. Mások ott töltötték az életüket, ott tanultak, benne éltek a könyvtárban, de én nem, engem minden zavart, hogy velem szemben ültek, hogy mögöttem ültek, hogy mellettem járkáltak, hogy nyikorgott a szék, hogy nem mozdulhattam, ahogy jólesett volna, szóval villámgyorsan átrohantam az anyagon, kijegyzeteltem és menekültem. Kölcsönözni, katalógusban keresgélni, polcokon böngészgetni, az más, azt mindig szerettem, de az olvasóterem nem az én világom. Aztán voltam a múlt héten régi hazámban is, megállapítottam, hogy a kerület központja semmit nem változik már hosszú évek óta, bár az autóbuszok számozása és hellyel-közzel útvonala is új volt számomra, nosztalgiáztam régi ismerősökkel, még könyvtárban is jártam, mivel a kerületi helytörténeti kiadványokat másképp sehogy sem lehet elérni.
További reklamációk elkerülése végett megpróbálom összefoglalni az elmúlt hetemet, mely alatt eléggé el nem ítélhető módon elhanyagoltam a blogot. Szóval, összefoglalnám én, ha fel tudnám idézni, mi is volt múlt szerda óta... volt jelentkező a házra, vártam is, aztán lemondta, mert beteg lett. Volt lomtalanítás a szokásos, napokig tartó népvándorlással, ütött-kopott autók, szekerek, csacsifogatok, de főleg biciklis lomvadászok zörögtek, csörögtek, egymással üzleteltek, bekiabáltak csókolom, van-e valami stílusban, földből alig kilátszó 8-9 éves fiúcskák rakosgatták, csoportosították a biciklijükön a zsákmányolt kincseket olyan elánnal és makacs kitartással, hogy őket elnézve arra gondoltam, ha tíz-húsz év múlva ugyanilyen kitartóan dolgoznának majd, hát felvirágozna ez az ország. Aztán eljöve a kedd reggel, amikor a szemetes vállalat elszállítja a kikészített lomokat, ekkor utolsó rohamra indultak a fáradhatatlanabbak, majd pedig csend lett, ezen is túl vagyunk, szeptemberig most nyugi lesz, már ami a lomtalanítást illeti.