Az Ágota öt hangból álló női név. Az Ágota névnapjai Naptári névnapja: január 11. Nem naptári névnapja: február 5. Az Ágota név eredete és jelentése Görög eredetű, az Agáta régi magyar formája. Jelentése: jó Az Ágota név gyakorisága A kilencvenes években az Ágota nagyon ritka, alig fordul elő. Mikor van Ágota névnap? - A név jelentése eredete és becézése.. A kétezres években sincs az első száz választott női név között. Az Ágota név becézése Ági, Ágika, Ágica, Oti, Otika, Goti Az Ágota név jellemzése Könnyen barátkozó, jó társasági ember. Vidám természetű, mellyel kivívja a körülötte élők barátságát. Ki áll igazáért és csak az igazi értékeket hirdeti. Híres Ágota nevet viselők Kristóf Ágota magyar származású író Siménfalvy Ágota színésznő Varga Ágota filmrendező Varga Ágota modell Ágota név gyakorisága és statisztikái Az alábbi grafikonon azt láthatod, hogy hány magyarországi személynek az utóneve Ágota. Illetve látható az is, hogy az elmúlt 15 évben hogyan változott a név gyakorisága évről-évre. A számok abszolút számok, tehát ennyi ember viselte az Ágota nevet.
A(z) Ágota név jelenleg a 110. legnépszerűbb nőinév Magyarországon. Összehasonlításképpen, míg a legnépszerűbb magyar nőinevet jelenleg 309664 nő viseli, addig a Ágota néven 2018-ban null nőt szólítanak.
Oldalunk a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ. A megfelelő működéséhez ezek a sütik elengedhetetlenek, ezért ( ha böngésződ biztonsági beállításaiban erről máshogy nem rendelkezel) úgy vesszük, hogy beleegyezel a sütijeink használatába. Adatkezelési információk és tiltási lehetőségek ELFOGADOM ( ismertető eltüntetése) X
Kedves Ágoták, fogadjátok sok szeretettel ezt a névnapi köszöntést (névnapi vers, idézet): " S épp ma van lám neved napja, hát igy üld meg, mosogatva? Édesanyám, mit segitsek, hogy ne fáradj, légy mind frissebb? Megtennék én mindent érted, minden gondtól kimélnélek. Hogy vidáman élj sokáig, s ifjan lásd meg unokáid. " Létay Lajos
Az Eleven kór (Malignant) a rendező egyik legambiciózusabb projektje, ami bevallottan próbál meg valami újat mutatni a műfaj rajongóinak. Ami, hogy őszinte legyek, 2021-ben nem egy könnyű vállalkozás, amikor a műfajról szinte az utolsó cafat húst is lemarták már. Wan a Conjuring Universe futószalagon szállított gyorskaja-filmjei révén tevékenyen részt vett a zsáner kifilézésében (és itt nem az említett filmek minőségére célzok elsősorban, hanem arra, amilyen lezserül, pusztán a nagy profit fejében lettek megírva-megalkotva – pusztán biztonsági játékot űzve). Az Eleven kór egyszerre a szokásos Wan-mozi a maga precíz, türelmes építkezésével, jól elhelyezett ijesztgetéseivel, valamint frissnek és üdének hat a kortárs horrorfilmes kánonban. A film minden porcikáján érezni, hogy az ausztrál rendezőnek szívügye ez a projekt. Wan korábbi filmjei (amiben akár rendezői, akár produceri, akár írói minőségben tevékenykedett) jól behatárolhatóan a horror egy-egy alműfaját képviselték. Ezzel szemben az Eleven kórban az a legizgalmasabb és a legélvezetesebb, ahogy játszik a horror különböző zsánereivel: van benne slasher, részben szupernaturális horror, kicsit creature feature, értelmezheted pszichohorrorként, nem mellesleg az egész film krimiszerűen van megírva.
Egy nettó hibbantnak tűnő, minimum háromszoros gyilkos személyt ugyanis a józan paraszti ész szerint nem kellene egy zsúfolt fogdába zárni. Persze a narratíva (és a gore) szempontjából indokolt döntés volt, hiszen ebben a jelenetben jut el a film a katarzishoz. Az Eleven kór legerősebb jelenete bűnben fogant; élvezetben és logikátlanságban, ami Wan örömjátékának két hívószava, egyben minősítése. Az egyébként az Eredet utolsó képsoraira hajazó, "nyitott véget" erőltető záróakkord két óra játékidőt követően felvilágosított, hogy miért nem tudtam minden igyekezetem ellenére sem szeretni a filmet. Mi volt az a tényező, ami ott motoszkált a fejemben végig, és percről percre egyre nagyobb intenzitásra kapcsolt. Az Eleven kór nak hiányos expozíciója és hibás az inciting incident, vagyis az eddigi történéseket a saját medréből elmozdító és a cselekményt beindító esemény. Ezt a spoilerveszély miatt ugyan nem árulhatom el, de azt igen, hogy nem kell vájt fül a hiba megleléséhez. Wan tető alá hozta napjaink legismertebb horrorszériáit, amelyek első epizódjai máig kultikusnak számítanak.
A nagy klasszikusok előtti főhajtás lehetne akár egy ünnepélyes gesztus is, ami egy véresen komoly produkciót eredményezne, de ebből csak a véresen rész állja meg a helyét, Wan ugyanis a reprodukció helyett inkább a túltolást választja. Az Eleven kór ezzel nagyjából oda pozícionálja be magát, ahol a Sikoly vagy A végső állomás -sorozat található, vagyis nem paródia, de tele van idézőjelekkel és kikacsintásokkal, amit a műfaji játékokra kevésbé nyitott nézők talán észre sem vesznek. Ők azok, akik emiatt zavarosnak, értelmetlennek és öncélúnak tarthatják az Eleven kór t, és ezért is érezte Wan szükségesnek, hogy előre figyelmeztesse a rajongóit. Forrás: InterCom Attól persze még, hogy egy rendező az interjúiban felsorolja Argento ( Opera), Bava ( Black Sunday), De Palma ( Káin ébredése, Gyilkossághoz öltözve) vagy Cronenberg nevét, nem kerül fel az ő produkciója is egy hasonló polcra, de az Eleven kór nak szerencsére van saját identitása is. Wan filmje egy olyan imádni valóan bizarr mutáns, ami a nagy elődök szellemiségét ötvözi a rendezőre jellemző vérprofi vizuális megoldásokkal, azaz az eszelős low-budget ötleteket hollywoodi masnival átkötve nyújtja át a gyanútlan közönségnek.
Forrás: InterCom Azt még a Wan stílusától irtózók sem tagadhatják, hogy a rendező meglehetősen ambiciózus. Megelégedhetett volna például azzal is, hogy az Aquaman első és második részének forgatása közt összedob egy "tipikus" Wan-horrort, de ehelyett inkább a kísérletezés mellett döntött. Az Eleven kórral sikerült is annyira meglepnie a stúdiót, hogy a második előzetesbe még a rendezőt is beletették, aki a kockázatvállalás fontosságáról győzködi a reménybeli nézőket, és arról, hogy ez a horror más, mint a többi. És ha ez még nem lenne elég, Wan a közösségi oldalán külön is kérte a rajongóit arra, hogy ne egy Démonok közt re számítsanak, amikor beülnek a filmre. Az előzetes figyelmeztetésre pont azért van szükség, mert a trailerekből, sőt a film első fél órájából sem derül ki egyértelműen, hogy nem egy tipikus kísértetes-démonos paráztatást látunk. Az 1993-ban játszódó bizarr prológus után megismerjük a főszereplőt, az állapotos Madisont (Annabelle Wallis), akit a férje egy vita hevében bántalmaz.
James Wan belevág a horror elevenébe Publikálva 2021. szeptember 2. 17:48 Kritikánk maximálisan SPOILERMENTES. Madisont (Annabelle Wallis) szörnyű rémálmok kísértik, melyekben egy titokzatos fickó brutális gyilkosságokat követ el. A víziókról aztán kiderül, hogy valójában is megtörténtek, az elkövető pedig az a Gabriel, akiről sokan sokáig azt hitték, hogy csak Madison képzeletbeli barátja a gyerekkorából, a nő azonban tudja, hogy ennél sokkal rosszabb. Az Eleven kór második előzetesében rendhagyó módon maga a rendező, James Wan is feltűnik, és arról beszél, hogy szerinte a nézők ráuntak arra, hogy újra meg újra ugyanazt nézzék meg, és ki vannak éhezve valami újra. Az író-rendező már jó néhány horrorvonulatért tehető felelőssé, hisz neki köszönhető az első Fűrész és a Démonok között-franchise első két filmje is, melyek mind-mind számos folytatást, spinoffot és nem utolsósorban ripoffot fiatalt - stílusban, felépítésben, gyártásban egyaránt. Szóval Ha Wan valami újat akar létrehozni, akkor arra nem csak a nézőknek érdemes figyelni, de a stúdióknak is.
Az Utolsó éjszaka a Sohóban egyszerre utazás egy divattervezőnek készülő lány elméjébe és a 60-as évek Londonjába. Edgar Wright rendezése a tőle megszokott minőséget képviseli, Thomasin McKenzie és Anya Taylor-Joy remekelnek a szerepeikben, Matt Smith pedig egy igazi, hamisítatlan gennyláda. Ha a történet is jól meg lett volna írva, Wright filmjében évek múlva akár a műfaj egyik klasszikusát is ünnepelhetnénk, de a műfaj kedvelői, illetve a retró hangulat, az izgalmas látványvilág és Taylor-Joy rajongói így is kiszolgálva érezhetik magukat. Izgalmas őszünk van a mozikban, hosszú idők után a legizgalmasabb, a nyári szezon is elbújhat mellette. Daniel Craig utoljára tűnik fel, mint James Bond, Keanu Reeves tizennyolc év után tér vissza Neóként egy Mátrix filmben, Frank Herbert legendás sci-fije, a Dűne harminchét év után kap újra filmes feldolgozást, ráadásul nem akárki, hanem Denis Villeneuve ül a rendezői székben. Jamie Lee Curtis újra megküzd Michael Myersszel, és nem utolsó sorban előttünk áll a Tom Holland féle Pókember-széria harmadik felvonása, amely könnyen lehet, hogy az eddigi leggrandiózusabb pókkaland lesz, számtalan régi ellenség felbukkanásával (hogy a másik két ügyeletes MCU-szuperprodukcióról szót se ejtsünk).
Ezt a hozzáállást én nagyon tudtam díjazni, hiszen pont a horror műfaj az, amiben nem árt az, ha néha az alkotók teret mernek engedni kreativitásuknak. Persze, nem kell arra számítani, hogy a Malignant majd jól zárójelbe teszi a Fűrész fordulatát, vagy éppen gyökerestül forgatja ki a műfaj sablonjait, de nagyon ügyesen illeszti egymás mellé a különböző zsánerelemeket, hogy aztán egy jól működő egésszé gyúrja őket össze. Ahogy már említettem, vannak itt igényesen kivitelezett ijesztgetések, véres aprítások, thriller elemek és egy rejtélyes gyilkos, akinek a személyét egy titok övezi. Mindez piszok szórakoztató tálalásban, pörgős cselekményvezetéssel, ötletes operatőri megoldásokkal és hangulatos zenei aláfestéssel tálalva. Érződik nagyon a filmen, hogy Wan egy igazi horror-fanatikus, aki most azt tűzte ki célul, hogy a rá nagy hatással bíró műfaji elemeket egymásra szórja és egy hátborzongató, fordulatos agymenést fessen a vászonra. Hibaként a színészi játékot és a karakterek kidolgozását tudnám felhozni.