A fizikai távolságok, a sebesség, a hajtóműkapacitás érzékeltetése realisztikus és megdöbbentő módon ábrázolt, Cixin Liu nem fél éveket, évtizedeket ugrani a történetben csupán azért, hogy megmutathassa, a fizika határait legyőzni nem olyan egyszerű, mintsem gondolnánk, ha valóban el akarunk gondolkodni az univerzum, vagy akár csak a Naprendszer méretein, nem szabad két kattintással bekapcsolható térhajtóművet adni a szereplők feneke alá. Külön figyelmet érdemel az előző kötetben is említett, A halál végében pedig kifejezetten fontossá váló sötét erdő-elmélet, amely alapján újra át kell gondolnunk azt a vágyunkat, mely idegen, űrjáró civilizációk felfedezésére és megismerésére ösztönöz minket. Az elmélet szerint az univerzum olyan, mint egy nagy, sötét erdő, melyben a rádiójeleket szétküldő, üzeneteket vaktában sugárzó civilizációk tüzet gyújtanak, és felfedik helyzetüket.
A könyv ugyan néhányszor említést tesz amerikai nagyvárosokról (legalábbis az elnéptelenedésükről), ENSZ is megjelenik egy-egy döntési kényszerhelyzetnél. Valamint szerepet kap a Nemzetközi Flotta is, mint önálló állam, a legfontosabb döntéseket mégis Kínában hozzák meg, legyen az biztonsági, tudományos, vagy logikai probléma. Így annak ellenére, hogy rendkívül érdekes felfedezni a keleties gondolkodásmódot, és elviekben nem befolyásolja mindez az olvasási élményt, azért mégiscsak muszáj megállapítani, hogy ebben a formában a regényfolyam egy jókora hazabeszélés, amelyben a globális kínai befolyás magasan a nyugati kultúrák, vagy akár a keleti egyéb nagyhatalmak (pl. Oroszország) felett áll. A halál vége tehát ízig-vérig kínai mű, egy olyan trilógia darabja, mely számunkra szokatlan szemszögből közelíti meg az emberiség kipusztulásának lehetőségét. Sorozat készül Cixin Liu Háromtest-trilógiájából. Hard sci-fiként számos fizikai és logikai elméletet tár elénk, oldalakat szán ezek elemzésére, és az aktuális történetszállal ötvözve eljuttat minket a lehetséges értelmezéshez akkor is, ha magunktól nehéz lett volna visszafejteni a szerző sajátos észjárását.
Hanson több ilyen kritikusan fontos lépést is feltételezett: Egy életre alkalmas bolygónak a napjának az élhető zónájában kell kialakulnia. Az életnek ki kell ezen a planétán alakulnia. Ennek az életformának DNS-szerű molekulák segítségével kell szaporodnia. A prokariótából eukariótákká kell válnia. Többsejtű létformává kell válnia. Létre kell jönnie a szexuális reprodukciónak, mivel ez nagyban növeli a genetikai diverzitást. Ezután komplex és eszközhasználó lényeknek kell megjelenniük. Ezeknek a lényeknek fejlett technológiát kell kidolgozniuk, amelyekkel képesek lehetnek kolnizálni az űrt (nagyjából itt tart most az emberiség). Valószínű és valószínűtlen idegenek. Egy ilyen, immár űrutazó fajnak más bolygókat és csillagrendszereket kell meghódítania anélkül, hogy saját magát elpusztítaná. Az emberiség mostanra képes elhagyni a bolygóját, és bár a csillagközi térbe eddig nem jutottunk el (pár kisebb szondát leszámítva, mint a Pioneer és a Voyager), a rádiótávcsöveink elég fejlettek, és egyre inkább kacsingatunk az idegen égitesteken történő, akkor tartósabb megtelepedés irányába.