Ennek köszönhetően a rend terjeszkedni kezdett; a Kárpát-medencében, az adriai tengermelléken, Lengyelországban és Ausztriában új pálos kolostorok létesültek. Nevükhöz fűződik a világhírű czestochowai kolostor alapítása is, ahol a Fekete Madonnát őrzik. Az ikon Európa egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbóluma. A legenda szerint Szent Lukács evangélista festette egy cédrustáblára, amely a Szent Család otthonából származott. Az egyik legrégebbi Jasna Góra-i irat szerint a kép1382 augusztusában került a kolostorba. Ugyanebben az évben kapták birtokul Jasna Górát (magyarul Fényes Hegy) a magyar pálosok. A pálos rend jól megválasztott helyszíneken felépített rendházai a középkorban behálózták az egész országot, és az akkori gazdasági életben fontos csomópontokat jelentettek. 1341-től ruházatuk (ún. habitusuk) szürkéről fehérre változott, hogy megkülönböztethetők legyenek a kóborló remetéktől, akik szintén szürke kámzsát viseltek. Innen ered a fehér barátok elnevezés.
A kiállítás kiemelt támogatói: Magyarország Kormánya / Miniszterelnökség Magyar Pálos Rend Első Remete Szent Pál Rendje Magyar Nemzeti Múzeum Borítókép forrása:
A rend kibontakozását azonban megakadályozta, hogy a kommunista államhatalom 1950-ben feloszlatta a szerzetesrendeket. Ekkor hazánkban a pálos szerzetesek száma 38 volt. A tagok toborzása azonban titokban folytatódott, ekkor alakult a "klandesztin" pálosok szervezete. A rendszerváltozás után 4 kolostorban indulhatott meg ismét a pálos élet, Budapesten, Pécsett, Márianosztrán és Petőfiszálláson. Napjainkban hazánkon kívül Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Horvátországban, Szlovákiában, Csehországban, Belgiumban, Kamerunban, Ausztráliában, a Dél-Afrikai Köztársaságban és az USA-ban, 54 rendházban, kb. 400 szerzetes él. A magyarságtudat mindig jellemzője volt a rendnek. A pálos szerzetes elsősorban nem magáért, hanem nemzetéért, hazájáért imádkozik és vezekel. Az ősi igazság mindegyikük tudatában él: "Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis. " (Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.
Bertalan, pécsi püspök a Mecsekben a Patacs fölötti hegyen 1225-ben monostort emeltetett a környék remetéi számára akik a püspök joghatósága alatt éltek jámbor életet, s később csatlakoztak Boldog Özséb közösségéhez. Özséb 1246-ban esztergomi kanonokként úgy döntött, hogy remeteségbe vonul a Pilis hegyeibe. Itt látomásban részesült: szélvihar támadt, mint pünkösdkor, de a fák nem mozdultak, lángnyelveket látott szerteszét, melyek egyetlen nagy lánggá egyesültek. Miután megfejtette e látomást, rájött, hogy neki kell összegyűjtenie a szétszórt remetéket. S így épített a mai Kesztölc falu közelében, a Szent Kereszt tiszteletére monostort és egy templomot. Az új rend védőszentjévé Remete Szent Pált választotta. A Szentszék 1308-ban engedélyezte az ágostonos regulát, és pápai jogú renddé nyilvánította a Pálosokat. A rend ezután töretlenül fejlődött egészen a török megszállásig. A XV. századra az országban 900 pálos élt. A rend Európában is sok helyen elterjedt: Lengyelországban, Németországban, Portugáliában, Franciaországban, Olaszországban, sőt még Palesztinában is.
A 228 és 341 között élt Remete Szent Pál Szent Antal és Szent Pakhomiosz mellett egyike volt az egyiptomi sivatagban a szerzetesi élet példaképéül szolgáló jámbor aszkétáknak, akiknek az életéről Szent Jeromos készített beszámolót. Emellett voltak olyan jámbor klerikusok és vezeklők, akik a régi egyiptomi, szentföldi, itáliai, galliai példát követve magányos remeteéletet éltek, egyedül vagy meg nem szervezett kis közösségekben. Hegyekbe, barlangokba húzódva élték a maguk aszketikus, imádságos remeteéletét. Elsőként a Mecsekben és a Pilisben került sor arra, hogy ezek a magányos aszkéták rendi közösséget teremtsenek maguknak, és ez vezetett el az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend megszületéséhez. A kezdeményező egy bizonyos Özséb volt, aki 1200 körül Esztergomban született. Nemesember, talán egy várispán fia, aki a helyi káptalani iskolában tanult, pappá szentelése után pedig kanonokként tagja lett a székeskáptalannak. Jámbor és tudós ember lehetett, talán képzett kánonjogász, bőven osztotta az alamizsnát és gyakran került kapcsolatba a pilisi remetékkel.