Érdemes lesz felvenni a túrabakancsot, és ellátogatni a Sós-hegyi kilátóhoz, az építmény ugyanis teljesen megújult a Biokom Nkft. munkájának köszönhetően – olvasható a Biokom Nkft. közleményében. 1988-ban adták át a Sós-hegyi kilátót, mely a Remeterét és Lapis között helyezkedik el. A kilátó mindig is népszerű volt a kirándulók körében. Az elmúlt évtizedek alatt azonban az szerkezete, állapota romlott, tetőszerkezete annyira megrongálódott, hogy pár évvel ezelőtt teljesen lekellett zárni az építményt, mert balesetveszélyes volt. A Sós-hegyi kilátót a Biokom Nkft. Évek óta le volt zárva, most megújult a Mecsek kilátója – FÖLDJÁRÓ. a Pintér János Parkmegújítási Program keretében felújította. A munkálatok elkészület, a megújult kilátót már át is adták a bakancsos turistáknak, akik már biztonságban használhatják a Pécsre, a Tubesre és a Jakab-hegyre néző kilátót. -A Pintér János Program egyik első állomásaként az innen mindössze pár száz méterre található Mandulás tornapályát újítottuk fel – idézte fel Meixner Barna, a Biokom Nkft. ügyvezető igazgatója – Elhatároztuk, hogy ehhez a munkához kapcsolódóan a Sós-hegyi kilátó környékét is rendbe tesszük.
Hirdetés
A kilátó már évek óta le volt zárva. A Pintér János Parkmegújítási Program keretében megszépült az 1988-ban átadott, de balesetveszélyes állapota miatt már évek óta a túrázók előtt lezárt Sós-hegyi kilátó, így a kirándulók egy újabb, csodás panorámát garantáló kilátót tudnak meglátogatni a Mecsekben, írta meg a. A kilátó már évek óta le volt zárva. A tetőszerkezete olyan rossz állapotba került, hogy az nem csak balesetveszélyes, hanem életveszélyes is volt. A projekt keretében megújult a tetőszerkezet, és az építmény villámvédelméről is gondoskodtak. Az épület felső, fa szerkezetét is rekonstruálták, illetve a kilátót elcsúfító grafitiket is eltávolították. Megszépült a Sós-hegyi kilátó előtti területe is. Felújították az ott lévő asztalból és padokból álló garnitúrát, rendbe tették a szalonnasütő helyeket illetve az épület homlokzata körüli rész egy díszkavics-borítást kapott. Egy információs táblát is kihelyeztek a külső falra, amelyen magáról a kilátóról, és a környékről is hasznos tudnivalókat olvashatnak el a kirándulók, túrázók.
Szó szerint. __________________________________________________ * A táncjárványokról szóló részhez Grandpierre Attila írásai voltak a gondolatébresztők.
Ez akkor valami pók, meg egy tánc – általában kb. ennyit tudunk az egészről. Valóban, ez a két dolog furcsán összeköttetődött. Lássuk. Most szólok, hogy nem én tehetek róla… miről is?, arról, hogy most, olvasás közben, ha kicsit nem moccanunk, és figyelünk, nagy valószínűséggel 2 láb távolságon belül legalább 1 db. pók van valahol mellettünk. Vagy a székünk alatt; a padlószegélyben, a plafonon, a laptop belsejében, a konyhafiókban, a tükör mögött. A cipőnk talpán, a ruhánk korcában, a könyvespolc mögött. Vagy akár bennünk… egy ember élete folyamán tucatnyi pókot megeszik, mintegy véletlenül… na, ez jól kezdődik. És ne áltassuk magunkat, olyan nincs, hogy egy pók magányos legyen… van anyuka, apuka, tesók, rendszerint 15-300 között, valahol a közelben. Hogy tél van?, nem kifogás, mert velünk laknak, ők is fáznak, bejönnek a melegre. Ugye, milyen szép az ökörnyál ősszel? A végükön utazó pici pókok akár a sztratoszféráig is felemelkedhetnek, sok száz kilométert sodródva a légóceánban. És ha szerencsénk van, akkor ez az egy szál pók a 60 cm-es körünkben kicsi, alig látható.
Egyfajta zenei infekció, egy fertőzés, a zenei világ egészére. Beoldódott, felszívódott, sokszor teljesen el is tűnt. Látszólag, mert valami furcsa rezgést otthagyott. Ez azt is jelenti, hogy lemezek vannak, rendkívül jók, és megjelent néhány, úgymond, Tarantella-specifikus lemez a régizene területen is, mint például ez a kettő, az egyik a régi generáció, a másik a mai generáció zenei gondolatait tükrözik az egész témáról. Ez utóbbinál ragadjunk le egy kicsit hifizni. A felvétel egyszerűen pazar, persze ez egy fehér Alpha, ez a kiadó legendásan jó minőségű lemezeket ad ki, én azt mondom, hogy a hangmérnökeik szimplán zsenik. Meghallgatva mindenféle láncon, ez a vélemény tartható, a tényleg jó hangú láncoknál fokozható. Ez utóbbiaknál elérkezünk egy pontig, ahol technika meg a paraméter-rengeteg meg a hifi végződik (vagy pont itt kezdődik? ), és kezdődik valami furcsaság, pont, mint a Tarantellánál. Egészen pásszentosan visszakanyarodhatunk Kircher atyához, mert a leírásait csak át kell konvertálni audiofil megfelelőkre.
És őrült jó zenék. Szó szerint.
Mi is történik itt?, Andrew Lawrence-King hárfája szépen viszi a dallamot, a csípés megvolt, a dolgok mennek tovább, a zene amúgy igen jó; kb. bő 1 perc után a méreg bejut a központi idegrendszerbe, és helyrehozhatatlan változásokat okoz a ritmusban és a hangszerelésben: a szép hárfaszólamot a gitárok egyszerűen lerohanják, kiszorítják, a pulzust megemelik, őrületig felfokozzák, szívritmus-hiba, kiesik, majdnem kontrába beáll, aztán hirtelen vége… Ezen a másik lemezen Paul O'Dette csak egy finom, kiteljesedő monotóniát ad, egy igen ártatlan kezdéssel, aztán a vége felé, szinte ijesztően; valami direkt késztetéssel, hogy álljunk már fel, csináljunk valamit.. Kábítószer? Totálisan. Minden méreg az, csak a dózison múlik. Éppúgy rezonál pszichénk valami ősi részére, mint a Tarantella-zenészek a pókcsípés tünet-rezgéseire. Kár felporszívózni. Éjszaka visszamásznak rejtekhelyükre; már nem fognak bántani. Ezekkel a lemezekkel a csípés megvolt, a méreg halad a maga útján. Az a méreg, amely őrült jó zenéket alkotott.
Elkezdenek játszani, közben egyfolytában kérdezgetik, hogy milyen színű volt a pók. Mert van barna, fehér, vörös, sőt, zöld is. Most az ne zavarjon minket, hogy a Tarantula ezen színvariánsai ma már nem léteznek. Mindegyik szín más kúrát kíván, pontosan megvan a zenei ritmusmegfelelőjük; ha nem tudják, elkezdik a ritmus finom változtatásával szinkronba hozni a dolgokat. Ha esetleg két pók volt, az a halál… mert nincs két azonos szín, két méreg van, de ritmus csak egy lehet…. Vagyis megkeresik, ki mire rezonál. Ez pontosan a sokat emlegetett Resonance, amely a zenehallgatást ab ovo lehetővé teszi; tulajdonképpen ma is ez történik, amikor lemezeket hallgatunk, és azt mondjuk, 'tetszik', csak nem a pók csípett meg, hanem a dallam, vagy valami más, odabent.