Bemutatás A jet-ski egy belső vízsugaras meghajtású motoros vízi jármű. 1965-ben találták fel, azóta két fajtája alakult ki: az üléssel felszerelt és az állva irányítható típus. Kialakítástól függően 1-4 személy utazhat rajta. Elsősorban sport, rekreációs és vízirendsézeti-életmentési célokra használják. Hivatalos neve personal watercraft, azaz személyi vízi jármű. Hirdetés
Hibás link: Hibás URL: Hibás link doboza: Használt eladó Név: E-mail cím: Megjegyzés: Biztonsági kód: Mégsem Elküldés
Amennyiben nem engedélyezi ezeket a sütiket, akkor a jövőben nem kap célzott hirdetéseket. Süti szabályzat Az adatkezelési tájékoztató ITT érhető el!
Bemutatás A vízitúrák mindig érdekesek és közösségkovácsolóak. Ezeken nem csak szórakoznak az emberek, hanem egymást segítve, a természet erői ellen küzdve jutnak előre. Evezések, hajózások.
Több mint 15 év után újra egy filmben dolgozik együtt Jason Statham és Guy Ritchie. Aki azonban a rendezőtől megszokott humoros, laza gengszterkomédiát várja, számára az Egy igazán dühös ember ( Wrath of Man) nagy meglepetés lehet. Témában és hangvételben ugyanis sokkal közelebb van Statham kőkemény akcióthrillereihez. Kérdés: vajon illik-e Guy Ritchie-hez ez a zordabb megvalósítás? Mai szemmel nehéz is elhinni, hogy ez a két ember mekkora utat tett meg. Az egykori profi műugró és modell Jason Statham, és az iskolából kicsapott, a filmezést autodidakta módon megtanuló Guy Ritchie szó szerint az ismeretlenbe ugrott fejest mikor 1998-ban, a ködös Angliában elkészült A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső. Ami rekordgyorsasággal vált a késő '90-es évek egyik legismertebb kultfilmjévé. Két év múlva bevették Amerikát, jött a Blöff, ami meg a 2000-es évek egyik legnagyobb kultfilmje lett. Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben! Aztán Jason belekóstolt az akciófilmek világába, Ritchie rendezőként pedig megjárta a poklot (a Hullámhegy remake-jével, ami majdnem kettétörte karrierét).
A két mesterművet ugyan nem szárnyalta túl, de azért közel állt hozzájuk. Statham sem volt tétlen: szépen építgette karrierjét, és lassacskán a régimódi akciófilmek egyik utolsó, tántoríthatatlan zászlóvivőjévé vált, aki bár nagyrészt B-kategóriás alkotásokban villantja meg saját karizmáját, amelyekben mindig számíthat a nem túl nagy, ám annál megbízhatóbb rajongóbázisára, azért néha-néha becsúszik egy-egy kasszát robbantó anyagi siker is a filmográfiájába. A duó idén újra egyesítette erejét: az Egy igazán dühös ember (a magyar címet – amiért, ha kötelet nem is, de egy térdlövést minimum megérdemelne a fordító – inkább mellőzzük, és a továbbiakban legyen szimplán Wrath of Man) műfaját tekintve inkább egy kőkemény, éjsötét bűndráma, mint egy velős párbeszédekkel és jókora angolos fekete humorral átitatott gengszterfilm, amelyet noha Ritchie vezényelt le, szellemiségében és stílusában sokkal közelebb áll Statham életművéhez. Azaz nem árt elővenni egy nagyítót, ha meg akarjuk keresni benne Guy Ritchie-t. Jól lehet, megtalálni akkor sem nagyon fogjuk.
Film 2021. június 19. 10:49, szombat Ötvös Tibor Jason Statham és Guy Ritchie ezúttal egy 2004-es francia film amerikai feldolgozásával tértek vissza a mozikba, mely sajnos inkább lett középszerű, mint jó. Guy Ritchie pár hónappal ezelőtt már bizonyította, hogy továbbra is tud jó filmet készíteni. Az Úriemberek nem lett olyan kultikus, mint mondjuk a Blöff, de egy ízig-vérig Ritchie-mozi volt, idézhető szövegekkel és emlékezetes karakterekkel. Az író-rendező eddig csak egyszer csinált remake-t, mely majdnem derékba is törte a karrierjét. Azonban úgy tűnik, hogy már elfeledte a Hullámhegy okozta álmatlan éjszakákat és ismét egy feldolgozásra adta a fejét. Az egészen ostoba magyar címet kapott Egy igazán dühös ember a 2004-es A pénzszállító című francia akciófilm alapján készült. Be kell valljam, hogy nem láttam az eredetit, de az biztos, hogy Ritchie komolyan meglepett. Az angol Tarantinónak is nevezett direktortól ugyanis, bár minden filmjében jelen van az erőszak és igen súlyos dolgok is történnek a szereplőkkel, de mégis ott van benne az a csibészes sárm, a felszabadító humor és természetesen a sokáig idézhető szövegek.
a történet elején látható rablást a film során három különböző szemszögből mutatja meg) sikerül ütőképessé és izgalmassá varázsolnia az összképet, annak ellenére, hogy a Wrath of Man felfogásának mérlegnyelve inkább a Statham-féle akció-zúzdák felé dől. Statham persze csont nélkül hozza a tőle elvárható színvonalat: alapjában véve is kőarcú, gyilkos tekintetű antihősöket játszik, és noha nem hasonlítható az aranykor akciósztárjaihoz, acélos megjelenése és a megállíthatatlanul előrefelé törő attitűdje kétségkívül jól mutat a vásznon – ám itt még a szokásosnál is tovább megy. Tekintete hideg, érzelemmentes, mosolyogni egy-két nagyon-nagyon ritka kivételtől eltekintve képtelen, csak a bosszú mámorító íze lebeg a szemei előtt, csupán egy cél létezik számára, ezért él, ezért lélegzik, minden egyes mozdulatát és cselekedetét ez határozza meg. Egészséges emberi kapcsolatokat nem képes létesíteni, pont annyit beszél, amennyi feltétlenül szükséges. Lényegre törő, és csak a revans motiválja, azaz kvázi ő a XXI.
A humor számonkérését nem igazán értem. A zsáner abszolút nem kívánja meg, Ezerszám tudok hasonló filmet mondani, ami humor nélkül a keménységgel akar hatni (JS filmográfiájában is van nem egy). Ráadásul ha egy "igazán dühös ember lelki világát" akarjuk érzékeltetni, akkor végképp nem értem, milyen humort szeretne látni a cikk írója.
Elnézegetve sok más filmet felfedezhet benne az ember: Michael Mann Szemtől szemben jét, Stanley Kubrick Gyilkosság át, Steven Soderbergh Amerikai vérbosszú című mini-remekművét. Az inspiráció és az ügyes lopás között mindig is vékony a határ, de Ritchie-nek bőven van (és mindig is volt) annyi stílusérzéke és profizmusa, hogy egy gördülékeny gépezetté kovácsolja az egészet. Amit a fekete humor helyett most cinizmus, fatalista döntések sorozata és a vér vöröse olajoz. Nem hiába tér vissza-vissza a film eleji tragikus végkifejletű rablás más és más szemszögekből. Életek és jövőbeli sorsok pecsételődnek meg egy rossz döntés miatt. A szikár stílust pattogós dialógusok és olyan remekül kiválogatott karakterszínészek koronázzak meg, mint Holt McCallany, Jeffery Donovan vagy Andy Garcia. Ami pedig Jason Stathemet illeti, könnyű lenne azt mondani, hogy hozza a tőle megszokott marcona kötelezőt, de Ritchie még belőle is kihozza az extrát. A kopasz pusztítónak van tapasztalata antihősök eljátszatásában, de talán egyikőjük se érződött annyira jéghidegnek, tényleg minden érzelemtől és emberségtől mentesnek, mint Patrick Hill.