És talán ebben kereshetjük a siker titkát. Az alkotók remek érzékkel gyúrták össze az életünket meghatározó ideológiákat, és mentek el minden problémafelvetéssel a falig. A képernyőn a fejlett világ feloldhatatlan ellentmondásait látjuk viszont laboratóriumi körülmények között, nézőként így nem kell részt vennünk a gyilkos küzdelemben, elég a fotelben ülve rémüldöznünk az áldozatok pusztulásán, majd megtisztulnunk a bűneinktől a győztes tragédiákkal tűzdelt diadalát látva. A katarzissal ugyanakkor a sorozat voltaképpen újratermeli mindazt, ami ellen a fiktív világban a játék létrejött. A Squid Game a kiváltságos helyzetünk allegóriájává válik, mi magunk leszünk az arctalan főnök és a szórakozó milliárdos – még akkor is így van, ha a vezető a játék ötletgazdájával együtt lelepleződik a fináléban –, és talán eszünkbe sem jut, hogy valójában az egymáson taposó versenyzők egyike vagyunk. De mi, "szerencsések" legalább uniformist ölthetünk, hogy a másik elpusztításával feljebb jussunk. Az emberek tekintélyes részének lehetősége sincs rá, hogy a Netflixre előfizetve a saját nyomorúságán szórakozzék.
Uniformisba bújtatott szerencsétlenek küzdenek egymás ellen azért, hogy a másik elpusztításával hazavihessék a nyereményt, amellyel ismét a rendszer részeivé válhatnak. Nem is akárhogy: a vagyonnal immár egy lényegesen magasabb szinten léphetnek vissza a társadalomba. A fődíj összege, amelyet nem mellesleg egy hatalmas, átlátszó és kivilágított malacperselybe gyűjtenek, minden haláleset után tovább nő, az élet tehát pénzben mérhető értéket nyer, az utolsó megmaradt versenyző így 455 élettel lesz gazdagabb. A játékot felügyelő őrök és a vetélkedést irányító főnök egyaránt arctalanok, ez a játékosok egyenruhájához hasonlóan azt sugallja – amit a vezető ki is mond –, hogy a vetélkedő világában egyenlőség uralkodik. Vagyis az igazságtalan külvilággal szemben itt minden versenyző ugyanolyan esélyekkel indulhat, így valóban a legjobb diadalmaskodik. A Squid Game ezek alapján olyan, mint a liberalizmus, a meritokrácia, a kommunizmus, a szociáldarwinizmus és a kapitalizmus találkozása a géppuskasorozatok miatt vérben ázó játszótéri homokozóban.
Az első forduló után a többség a vetélkedő leállítására szavaz, amint azonban ismét megízlelik nyomorúságos mindennapjaikat, nagy részük úgy dönt, visszatér a játékba, ahol körről körre kevesebben maradnak, és ahogy nő a feszültség, úgy fordulnak egymás ellen a riválisok. Bár a széria alaphelyzete a koreai társadalom problémáira reflektál elsősorban, az adósságcsapda a világ minden pontján ismerős fogalom. A kiszolgáltatottság érzése az élet egyértelmű leértékeléséhez vezet, így nem nehéz elképzelni, hogy a biztonság és a méltóság visszaszerzése érdekében az ember hajlandó mindent kockára tenni. Hogy az élet-halál harc színhelye egy szórakozásra vágyó milliárdos által megálmodott falanszterdíszlet, az már csak a show-biznisz kötelező része. A világ legfejlettebb országai képtelenek voltak a koronavírus elleni vakcinákat egyenlően elosztani, de a Földet már bármikor elhagyhatják. A Squid Game játékról játékra idézi fel szinte az összes híres, a másik életének megóvását vagy elvételét érintő pszichológiai dilemmát, a nagy emberkísérletet pedig véres társadalomkritikába csomagolja.
Barátai, pályatársai, kollégái vettek végső búcsút az életének 81. évében elhunyt Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől, érdemes és kiváló művésztől, Gödöllő díszpolgárától szombaton a gödöllői Művészetek Házában. A színházteremben felállított ravatalnál reggel 8-tól 12 óráig róhatta le kegyeletét a nagyközönség. Ezt követően a zártkörű búcsúztatáson, amely élőben követhető volt a város Facebook oldalán, fotó- és film összeállítás elevenítette fel Pécsi Ildikó alakját. A megemlékezésen L. Péterfi Csaba, Szűcs István, a Talamba Ütőegyüttes és a Gödöllői Frédéric Chopin Zenei AMI tanárai is közreműködtek. A ravatalnál elsőként kollégája, barátja, Bencze Ilona színművész búcsúzott Shakespeare XV. szonettjével. Majd a MASZK Országos Színészegyesület nevében Pálos Zsuzsa színművész, az elnökség tagja vett búcsút a szervezet nevében. Felidézte, hogy Pécsi Ildikó egy interjúban úgy vallott művészete lényegéről: "a színészet szolgálat, a közönség vagy ha úgy tetszik a közösség szolgálata, ennek kell alárendelni mindent, egyéni becsvágyat, hiúságot, tehetséget, sikert".
"Ez egy kerek élet, ami sikeres és ami a legfontosabb, nagyon hasznos volt" – fogalmazott, hozzátéve: használt a társadalomnak, a nézőinek, volt értelme az életének. A megemlékezésen L. Péterfi Csaba, Szűcs István, a Talamba Ütőegyüttes és a Gödöllői Frédéric Chopin Zenei AMI tanárai is közreműködtek. Pécsi Ildikó december 5-én, életének 81. évében hunyt el. (MTI, fotó: Kovács Attila)
Ki kell költöznie Pécsi Ilidkó házából volt menyének, Pártos Csillának és unokájának, Csabának. Pártos érzelmileg is kötődik a házhoz, Pécsi Ildikó felajánlotta, hogy ha akarják, vegyék meg. Pártos Csilla ugyan kiköltözött Pécsi Ildikó házából, ám fia, a fiatal férfi, Csaba még mindig a lakásban él. A Blikk Rúzs szerint Pártos is gyakran visszajár a házba, hiszen ő gondoskodik fiáról. Pécsi Ildikó felajánlotta a bíróság által kiköltözésre kötelezett Pártos Csillának, hogy ha annyira szereti a házat, vegye meg tőle, hiszen lehet, hogy egyébként is eladják. Ha viszont nem él a lehetőséggel, Csabának is költöznie kell. Az összegből egyébként az unokákat szeretnék támogatni. Még mindig tart a vita Pécsi és Pártos között Fotó: MTI/Zih Zsolt "A színésznőnek és férjének egyébként olyan a szívük, mint a vaj" - mondta a Blikk Rúzsnak dr. Magyar György, Pécsi ügyvédje. "A nagyszülőknek továbbra is az a tervük, hogy ha üresen visszakapják az ingatlanjukat, akkor azt értékesíteni szeretnék. Az ebből befolyt összeget elsősorban unokáik támogatására fordítanák.
Pécsi Ildikó Hármasban című darabjából idézett: "mire megtanuljuk, mire kell vigyázni, addigra már nincs is mire vigyázni". Gémesi György, Gödöllő polgármestere Pécsi Ildikótól búcsúzva kiemelte: számtalan színházi előadás, tévéjáték, film őrzi meg a jövő számára művészetét, ami alapján méltán választották meg a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává. Pécsi Ildikó velük együtt élte a város mindennapi életét, ott volt minden eseményen, segítette a gödöllői kulturális műhelyek munkáját és mindig örömmel tett eleget a felkéréseknek. "A művészet iránti alázatát méltán bizonyítja, hogy bár a legnagyobb magyar színészekkel játszott rendszeresen, mégsem okozott nehézséget számára velünk, amatőrökkel színpadra lépni" - mondta, felidézve, hogy a Művészetek Háza színháztermében maga is számtalanszor volt partnere. Megismerhette Pécsi Ildikót, az embert, aki élete végéig alkotott, akinek alapérték volt a hűség. Fontosnak tartotta, hogy elérjen a nézők szívéhez, ettől volt hiteles és profi - mondta a művészről.