Nekünk akkor serdülő fiataloknak reményünk, támaszunk, vigasztalásunk azokban a szomorú időkben az az ösztönszerű érzés volt, hogy nem veszhet el az a nemzet, melynek géniusza elsőrendű költőket teremt. Mohón olvastuk akkor Arany János műveit s ezeknek már a maguk belértékében rejlő üdítő erejét csudálatosan hatványozta az a körülmény, hogy a legmélyebb politikai depresszió korszakában jelentek meg. Arany János hatása a magyar szellemre bizonyos tekintetben az előző nagyok, Vörösmarty és Petőfi hatásánál is mélyebb volt, nemcsak mivel költeményeiben a hamisítatlan magyar népies gondolkodásnak és érzésnek élénkebb lüktetését éreztük, mint akár magában Petőfiben, de mert e megnemesített népiességnek, a belőle kisugárzó fénynek hátteréül az abszolutizmus sötét éjszakája szolgált s ezekben a versekben - a sorokban és néha a sorok közt - egy végtelen honfifájdalom mélységes melankóliája rezeg végig. Arany nemcsak hősi múlt idők homéroszi híradója volt, hanem dalaiból időnként a vigasztalan jelen elégiájának csendes zokogása hallatszott ki.
Hogy ez be nem következett, abban nagy része volt Arany János költői alkotásainak. A nagy katasztrófa időszakában Petőfi, mint egy ragyogó meteor tűnt le váratlanul a magyar irodalom egéről. Nemsokára a "régi dicsőség" magasan szárnyaló dalnokát Vörösmartyt is sírjába kísérte a nemzet mélyen érzett gyásza. Az abszolút uralom sötét éjszakája borult reánk. De ez az éjszaka nem volt csillagtalan. Két fényes magyar géniusz világított ebben az éjszakában: Arany János és Jókai Mór. S e hatalmas dioszkurokat a hatvanas évek elején még Madách Imre tüneményes megjelenése egészítette ki oly triásszá, melyhez hasonlót sem azelőtt, sem azóta a magyar irodalom föl nem mutatott. Az a nemzedék, mely már az újra éledt magyar államiság szerencsésebb éveiben nőtt föl, már nem is képes tökéletesen átérezni azt, mekkora ólomsúly gyanánt nehezedett a reménytelenség arra a nemzedékre, melynek fiatal életszaka a múlt század ötvenes éveire esett. Nekünk akkor serdülő fiataloknak reményünk, támaszunk, vigasztalásunk azokban a szomorú időkben az az ösztönszerű érzés volt, hogy nem veszhet el az a nemzet, melynek géniusza elsőrendű költőket teremt.
esperes Debrecenben nyugalomba vonulva ma is él. Érdemes itt megemlíteni azt a különös véletlent, hogy két nagy magyar költő lányát egy-egy Széll Kálmán vette nőül: Vörösmarty Ilonát Széll Kálmán az államférfi, Arany Juliskát egy másik Széll Kálmán, ki nagyszalontai esperes volt. Legyen szabad itt felemlítenem, amit Széll Kálmánról, a volt miniszterelnökről szóló egyik értekezésemben megírtam, hogy a vasmegyei régi nemesi Széll-családnak egy tagja, Széll István, költözött a 18-ik század második felében Bihar vármegyébe, Nagyszalontára. Ennek utódai - kik már reformátusok voltak - 1836-ban Vasvármegyétől kérték s meg is kapták a nemességüket igazoló okiratot. A Széll-család e Bihar megyébe szakadt ágának sarja volt az a Széll Kálmán, ki Arany János veje lett. A két Széll Kálmán, a miniszter és a református esperes, nemcsak tudomással bírt a köztük fennforgó rokonságról, de tartották is ezt s tudomásom szerint Széll Kálmán miniszterelnöksége idejében Budapesten érintkeztek is egymással. Széll Piroskának nem maradtak testvérei.
Ez a kép pont az ellentéte annak a kegyetlen valóságnak, amely a Bach-korszakban jellemezte a magyar életet, és annak a kilátástalanságnak, amely uralta az akkori közhangulatot. Egy évvel korábban Arany még abba akarta hagyni a versírást, erről tanúskodik Letészem a lantot című költeménye. Aztán 1850 telén kicsit enyhültek az anyagi gondok, egy régi jó barátja segítségével munkát kapott a szolgabírói hivatalban. 1851 márciusában tudott venni egy kis alacsony, nádfedeles, kétszobás, rozzant parasztházat, amelynek udvarán terebélyes eperfa állt. Lehetséges, hogy ez az új otthon ihlette őt a Családi kör megírására (melynek második sorában megjelenik az eperfa). Hasonlóan szerény, falusi házban nőtt fel ő maga is, szülei a paraszti életformát élő, egyszerű emberek voltak. Talán gyermekkori, otthoni emlékei is eszébe jutottak. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a versben nem az adott pillanat, a jelen hangulatát adja vissza, hanem inkább a múltból idéz fel valamit, talán a szülői ház légkörét. Arany szerető családi közegben nőtt fel: szülei dolgos, szelíd, kivételes családi harmóniában élő emberek voltak.