(1960) Felmegyek a miniszterhez (1961) Jegyzetek [ szerkesztés] Források [ szerkesztés] Magyar életrajzi lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. ) Színházi Kislexikon (Gondolat Kiadó, Budapest, 1969. ) Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. Benedek Tibor - Sztárlexikon - Starity.hu. ISBN 963-05-6635-4 További információk [ szerkesztés] Benedek Tibor életrajz Az eltűnt idő nyomában Magyar Rádió Online Nemzetközi katalógusok VIAF: 121408574 OSZK: 000000007947 NEKTÁR: 58600 PIM: PIM46173 ISNI: 0000 0000 7919 8101
Június 18-án hajnalban hosszú betegség és küzdelem után a háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok és számos egyéb kupagyőztes élsportoló, valamint szövetségi kapitány Benedek Tibor elhunyt. A legendás vízilabdázó abszolút ikonnak számított és ez ezután sem változik, nagyon sokan emlékszünk, amikor azon a bizonyos 2000-es olimpián Sydneyben a medencét telesírva megnyerte az aranyérmet a magyar vízilabda válogatott, aztán 2004-ben újra, 2008-ban meg ismét. Benedek tibor szülei a w. Benedek egy nemzeti hős volt, kisfiúk és felnőtt férfiak, nők büszkesége, bálványa egyaránt. Rendkívül fájdalmas űrt hagy maga után hiánya, és alázatát, odaadó munkáját edzőként is rengetegen fogják hiányolni. Fotó: Viszlay Márk Feleségével, a szépséges és sikeres magyar modellel 2016-ban beszélgetett Horváth Gergő vezető szerkesztő. Az interjú végére pont befutott Tibor is - emlékszik vissza szerkesztőnk, így Viszlay Márk fotósnak sikerült megörökíteni számunkra ezt a gyönyörű párost, akik két gyereknek, egy fiúnak és egy lánynak (illetve Benedek első házasságából még egy lánynak) boldog szülei... voltak immár.
Filmszerepeivel is népszerű lett, olyan nagy sikerű alkotásokban játszott, mint a Kétszer kettő néha öt (1954), a Dollárpapa (1956), a Felfelé a lejtőn (1958), a Fűre lépni szabad (1960) vagy a Felmegyek a miniszterhez (1961). Bármilyen jól érezte is magát a Vidám Színpadon, a nagyobb gázsi ígéretéért átszerződött a Petőfi Színházhoz. Időközben azonban betegeskedni kezdett, gyomorfekéllyel meg is operálták, így új társulatában alig volt színpadon. A műtét után az addig derűs, életvidám ember megváltozott, minden ok nélkül gyógyíthatatlan rákbetegnek hitte magát. Benedek tibor szülei a son. Életébe beköltözött a rettegés, alig evett, kímélte magát, kerülte a beteg kollégákat, hosszabb szerepelést nem vállalt, csak rövid jelenetekben láthatta a publikum, immár ismét a Vidám Színpadon. A közönség magánéleti szorongásaiból, félelmeiből mit sem érzékelt, hiszen mindvégig a legkedveltebb komikusok egyike volt, sőt a televízió közvetlenül a halála előtt önálló Benedek-műsor összeállításán dolgozott. Két nappal 52. születésnapja után úgy döntött, nincs tovább: 1963. szeptember 18-án önkezével vetett véget életének.
Leírás: Victor Klemperer (1881-1960) zsidó származású nyelvészprofesszorként kizárólag árja feleségének és Drezda bombázásának köszönhetően élte túl a Harmadik Birodalom tizenkét esztendejét. A drezdai egyetem katedrájáról különböző hadiutánpótlás-gyárakba száműzve, betanított segédmunkásként közvetlen közelről figyelhette meg, hogyan fertőzi meg egy egész nép tudatát a náci hatalom legtitkosabb és legfélelmetesebb fegyvere, a totális nyelv, amit ő rövidítve LTI-nek, azaz a Harmadik Birodalom nyelvének (Lingua Tertii Imperii) nevezett el. Megfigyeléseit folyamatosan lejegyezte a naplójába, majd a háború befejezése után fejezetekbe rendezte és 1947-ben LTI címen publikálta, mely világszerte ismerte tette a nevét. Klemperer az LTI-ben a hitleri propaganda és közélet nyelvének néhány tucat kulcsszimbólumát megragadva, ezeket történeti, kultúrtörténeti és nyelvi kontextusba állítva tulajdonképpen minden totális és totalitásra törekvő rendszer nyelvi sémáit katalogizálja. A könyv azonban egyáltalán nem száraz lexikológia, vagy szemantika (megértéséhez például nem szükséges német nyelvtudás), inkább egy különös napló: a szerző elejétől a legvégéig benne élt ebben a számára életveszélyes társadalomban és ép elméjét megőrizendő, imponáló polgári műveltség birtokában, rezignált iróniával folyamatosan megfigyelte és rögzítette a hétköznapi nácizmus majd minden nyelvi rezdülését, a korabeli viccektől kezdve a újságcikken keresztül egészen a náci irodalomig.
Az 1984-i kiadás szinte zsebkönyv méretű volt, a mostani vaskos és lényegesen gazdagabb. A kötet szerkesztésében többen vettek részt, első helyen Kiss Barnabás, aki a könyv megismertetésére kiadót alapított. Mostanra azok az emberek, akik számára sötét emlék a nácik tündöklése és bukása, már jórészt megöregedtek, talán nem is élnek. Csaknem két generáció nőtt fel a magyar nyelvű első kiadás óta, és a mindennapi tapasztalatok azt mutatják, hogy a náci eszméknek – főleg tudatlanságból – hazánkban ismét vannak hívei. Első közreadása (1947) óta Klemperer műve igen sokszor jelent meg németül, az újabb kiadások Elke Frölich bőséges jegyzetanyagával, megmagyarázva egyebek között a leghétköznapibb és a legbonyolultabb fogalmakat, a rendfokozatokat, a tömérdek rövidítést és náci uralom ünnepélyes szertartásait. Az új kiadás megőrizte Lukáts János eredeti fordítását, de a jegyzeteket még megtoldotta Nagy Márk, kibővítve olykor tartalmi magyarázattal, hiszen a Harmadik Birodalom Nyelve rengeteg mellébeszélő megfogalmazást is használt.
Az egyházi rend három csoportra oszlott: 1. érsekek, pátriárkák, püspökök, valóságos apátok, prépostok, stb. (a megszólításuk Méltóságos, hacsak nem rendelkeznek valamilyen magasabb, pl. hercegi ranggal), 2. kanonokok, főesperesek, címzetes apátok és prépostok, a szerzetesrendek fő elöljárói, stb. (a megszólításuk Főtisztelendő), 3. minden felszentelt pap (a megszólításuk Tisztelendő). A hivatalnokokat öt kategóriába osztották. 1. Státuszminiszterek (országlárok, országnokok), követek, belső titkos tanácsosok (a megszólításuk Excellencia vagy Nagyméltóságú volt), 2. a cs. kir. valóságos tanácsosok (avagy királyi tanácsosok), főispánok, az ország bárói, minden udvari és igazgatószéki tanácsnokok, a harmadik rangú státuszminiszterek (országlárok, országnokok), a valóságos udvari titoknokok, stb. (a megszólításuk Méltóságos volt), 3. a címzetes tanácsosok, stb. (a megszólításuk Nagyságos volt), 4. minden állami főtisztviselő, a vármegyék főtáblabírái, egyetemi és akadémiai oktatók, tanárok (doktorok), minden egyéb főtisztviselő, akiket a kincstár fizetett és nyugdíjazott, kivéve a gazdasági hivatalnokokat, akkor is, ha a kincstár fizette őket (a megszólításuk Tekintetes volt), 5. honoráciorok: minden kisebb írnoki és kamarai hivatalnok, ügyvédek, orvosok, nagyobb művészek, pénzváltók, gyógyszerészek, kereskedők, gazdasági hivatalnokok, a szabad királyi városok bírái, tanácsosai, főbb hivatalnokai, stb.
Klemperer a központozás ról beszél, valójában a legfontosabbról, az idézőjel használatáról fejti ki gondolatait. Ha nem idézzük valakinek a szavait, csak például a szakterületét, a ki- és megérdemelt címét tesszük idézőjelbe, ezzel kétségbe vonjuk, hogy az illető valóban tudós, zongoraművész, szobrász. Ha továbbgondoljuk ezt az okfejtést, elég furcsa következtetésekre jutunk. Akit csupán lojalitása okán kineveznek például színházigazgatónak, egyetemi tanszékvezetőnek, az magát tekinti igazi/valódi tehetségnek, a többiek pedig csak idézőjelesek – mivel nem lojalitás alapján viselik a stallumukat. (A nyolcvanas években, szerkesztőségi értekezleten került elő egy írás kapcsán, hogy sokkal óvatosabban kellene használnunk benne az idézőjelezést. Kolléganőnk már ismerte Klemperer könyvét. ) Természetesen meg kellett találni minden baj okát is: az árjásítandó országban a zsidók (mellesleg: tudósok, sokat befektető, országépítő kereskedő-, ipar- vagy bankmágnássá vált, talentumos zsidók) kapták a címkét, tőlük vettek el mindent, hogy lehessen háborúra, hódításra készülni.
A könyvnek csak néhány részletére hivatkozom, mert az egész olyan, mint egy krimi – csak éppen meg is történt. Klemperer felfigyel a szavak kicserélődésére. A mesterséges összetételek, rövidítések (melyek a hadseregben általánosak) megjelennek a köznyelvben. A sokszínű jelzők eltűnnek, minden hősi lesz és népi. Előbb a szavak jelentése változik meg, ahogy az egyesült Németország háromszínű zászlajának helyét átveszi a vérvörös, horogkeresztes. Aztán a tartalmuk is. A szónoklatok paneljei mindent elárasztanak. A sajtó teljes egészében a propagandaminiszter irányítása alá kerül, és a Balti-tengertől Bajorországig mindenhol ugyanolyan elbarnult szöveget olvas a német néptárs. És persze ugyanazt a nyelvet beszéli, ugyanazt a gondolatot szajkózza. Igen csekély kivétellel el is hiszi. A mindennapokban használt nyelv átmossa az agyakat. Sok egyéb mellett egy apróságnak tűnő beavatkozás végzett komoly irtást a német nyelvben. Nem nevezhető gyomirtásnak, mert éppen a gyomok növekedését mozdította elő.
), Feszler szerint pedig ( Geschichte v. Ung. V. 624. l. ) Corvin Mátyás volt legelső, kinek Pál romai pápa a' felséges (Majestas) czímet meg adta. Egyébiránt az ország terjedelmére 's lakosaira nézve a' porosz birodalomhoz hasonlit, melly pedig az europai fejedelmek gyülésein, 's diplomati összejövetelek és szerződések alkalmával első rangú hatalmasságnak ismertetik-el. " (Fényes Elek: Magyarország statistikája. Pest, II. 1843. 15. [1]) " A' Nemesség, Báróság, Grófság az egész familiára és maradékra kiterjed; a' Rang pedig tsupán a' felemeltnek személyére. Az első esetben Nemesi levél, vagy Diploma szokott adatni (... ) A' Rang többnyire végzés által szokott megadatni; néha mindazonáltal úgy nevezett Diplomával vagy Pátenssel is. A' Szabadság Levél vagy Privilégyiom és Megerősítő Levél, egész Helységnek, Közönségnek, és magános személyeknek szokott adatni. " (Huszár Károly: A' tiszti írás alkotásának és módjának sommás tudománya. Pest, 1816. 80-82. [2]) Főkép' míg ifjú, vigyázzon magára, Hogy élte ne légyen lelke ártalmára.
És hogy a mai olvasó el tudja képzelni, milyen propagandaeszközökkel zajlott az agymosás, Kiss Barnabás sok-sok politikai plakáttal, reklámba bújtatott politikai propagandával és Wochenspruch hal (heti mondat, mintha a Szentírás egy verse lenne…) egészítette ki. Az utószóból megismerjük Klemperer és műve utóéletét is. A túlélés után lelkes kommunista lett, majd megdöbbenten tapasztalta: a megszülető és demokratikusnak kikiáltott Németország változatlanul ugyanazt a nyelvet, terminológiát használja, amelyről ő azt hitte, hogy a háború nyomaival együtt eltűnik. De a filológus elme nem pihent, Sztálin Szovjetuniójának nyelvét kezdte vizsgálni, s arra jutott, hogy nincs különbség, "ezek ugyanazok". Élete alkonyán bocsánatot kért (politikai) tévedéseiért. A nyelvek élete iránt érdeklődők számára nagy csemege Klemperer könyve. De nagyon fontos lehet azok számára is, akik értetlenül állnak az elnáculó (friss kifejezés: elnácisodó) fiatalok előtt, a holokauszttagadók és holokausztrelativizálók előtt, akik meg akarják érteni, miért dől annyi sötétség az erőszakban hívők szájából.