Ez a kérdés hasznos a számodra? Igen. / Nem. Válaszok száma: 3, listázva: 1-3 Protestánsok azok a keresztények akik a reformáció következtében a 16. században a katolikus egyháztól különváltak. Két legfontosabb ága a református (kálvinista) és az evangelikus (lutheránus) egyház, melyek máig jelentős erőt képviselnek. Szerinted hasznos volt ez a válasz? Igen. Nem. 2010. november 9. 12:37 anonim A válaszoló 79%-ban ír hasznos választ. A protenstantizmus egy összefoglaló név. A protestánsok bevezették a nemzeti nyelvű igehírdetést, amikor a katolikus egyház még latin nyelvű volt. Nem ismerték el a pápát. Színte semmiben nem értenek egyet a katolikus egyházzal. Szerinted hasznos volt ez a válasz? Séta a Kálvin téren | Útitársak. Krisztussal.. 2010. november 11. 11:42 anonim A válaszoló 79%-ban ír hasznos választ. A 2010. -i válasz annyiban pontatlan, hogy az ökuméné jegyében komoly közeledés tapasztalható a katolikusok és a protestánsok között. (Pl. a Miatyánk szóról-szóra megegyezik) Szerinted hasznos volt ez a válasz? 2011. április 10.
Ma viszont lehetséges, hogy azáltal legyünk protestánsok, hogy valakiről tanúskodunk, Jézusról, és ennek nyomán valakihez és valakikhez tartozunk. A váltás jelentősége óriási. Miközben a 16. századi protestáns reformáció a szembenállás jegyében indult útnak, ma a protestánsok és a katolikusok között lehetséges a közösség útjának egy olyan keresése, ami által köztünk és bennünk maga Krisztus nyilvánul meg. Az első lépés ehhez az, hogy a protestáns kifejezés megteljen egy új tartalommal. A latin "protestere" így is fordítható: tanúskodni valami vagy valaki mellett! Az Útitársak honlapra most felkerülő – a protestáns önazonosság témakörét érintő – írások és alkotások túlnyomó részben a közösség keresésének jegyében születtek. Mi a különbség a protestáns és katolikus teológia között? – KÁLVINISTA APOLOGETIKA. Ez nem a szerkesztők összehangolásának a műve volt, valami másról van itt szó. Úgy tűnik, mintha az erővonalak eredője "magától" mutatna egy irányba, a közösség keresése felé.
A reformáció kibontakozása után Franciaország a vallási csoportok küzdelmeinek színterévé vált. A protestánsok és a katolikusok egymás iránti gyűlölete mindkét oldalon sok ezer ember életét követelte. Gondoljunk csak az 1572. augusztusi Szent Bertalan éjre, mely során a katolikusok több ezer hugenotta vérét ontották ki Franciaország szerte egy éjszaka leforgása alatt. A francia vallási konfliktus megoldását az egykori protestáns IV. Henrik vállalta magára, aki 1594-ben azért katolizált, hogy Franciaország uralkodója lehessen ("Párizs megér egy misét"), majd pedig 1598-ban kiadta a nantes-i ediktumot. Protestáns szemle - Google Könyvek. Eme okmány a protestánsok számára szabad vallásgyakorlatot hirdetett, akiknek azonban a katolikus ünnepeket be kellett tartaniuk, és az egyházi tized fizetése alól sem vonhatták ki magukat. Annak ellenére, hogy a franciáknak csak pár százaléka követte a protestáns vallást, a 17. század közepére a hugenották olyannyira megerősödtek egyházi, politikai és katonai értelemben, hogy veszélyt jelentettek a katolikus szellemiségű királyságra.
Így XIV. Lajos elsősorban a katolikus egyház nyomására 1685. október 18-án hatályon kívül helyezte a protestánsok vallásszabadságát biztosító nantes-i ediktumot. Ezzel a hugenottákat megfosztotta minden vallási és polgári joguktól, mely következtében sok protestáns egzisztenciája került veszélybe. A fontainebleau-i rendeletetet követő években több mint 400 ezer hugenotta hagyta el az országot. Kapcsolódó cikkünk: A Szent Bertalan-éjszakai mészárlás
Ahhoz, hogy kereshessük azt, "amit még nem ismerünk és nem a miénk", ez is kell: "folyton magunk mögött kell hagynunk, amit tudunk". Mit jelenthet ez számunkra? Mit felejtsünk el (szándékosan, lásd Fil 3, 14) azért, hogy azt a közösséget, amiért Jézus imádkozott – és amelynek megvalósítását, mint végrendeletét (Jn 17) ránk bízta – mélyebben megélhessük? Mit hagyjunk magunk mögött, hogy megnyerjük azt, ami még nem a miénk? A kálvin téri séta fényében az előttünk álló kihívást talán így is megfogalmazhatjuk: itt az ideje, hogy a "protestáns" kifejezést igazi önmagunkhoz illő tartalommal töltsük meg. Az idegen szavak és kifejezések szótára szerint a protestantizmus "a katolikus egyháztól az újkorban elszakadt keresztény hitfelekezetek közös elnevezése" (Akadémiai kiadó, Bakos, 1983). Sokan így ismertek minket régen és így ismernek ma is, mint protestálókat. A "protestere" igéből képzett "protestáns" főnév a 16. századi és az azt követő vitákban valóban a tiltakozás jegyében volt használatos.
Napló - Hungary. Országgyűlés. Képviselőház - Google Könyvek
Ha nem is láttam annyiszor ezt a sorozatot, mint a a Sisit Romy Schneiderrel, azért a gyerekkorom szerves része a vörös, göndör hajú Anne Shirley kalandja, akit a hajszíne miatt folyamatosan piszkáltak, a temperamentuma mindig bajba sodorta, de vágott az esze, mint a borotva. Természetesen a szerelmi szál sem maradhatott ki: Gilbert Blythe nevét valószínűleg sokat emlegette az, aki látta a filmet vagy olvasta a történetet. (Az őt alakító színész, Jonathan Crombie 2015-ben hunyt el, de az 1985-ös sorozatból sokan nem élnek már. ) A Netflix vette a bátorságot, és 2017-ben kijött az új Anne Shirley sorozattal ( Anne with an E), amelynek címszerepét egy 15 éves ír színésznő, Amybeth McNulty alakítja. Még nem sikerült végignéznem, de a történet sokkal sötétebb, realisztikusabb, mint az 1985-ös változat. Anne-ről pontosan kiderül, hogy mennyit gyötörték azok a családok, ahova befogadták, mennyire megalázták az árvaházban, hogyan segítette át a másik énje és képzelt barátnői a legnehezebb éveken, amelyekkel kisgyerekként találkozott.
Már a pilotban feltűnt több dolog, ami érzésem szerint eléggé eltér a nyolcvanas évekbeli verziótól, és mivel a különbségek később csak markánsabbnak bizonyultak, nyilvánvalóvá vált, hogy ezúttal az alkotók szabadabban kezelték az irodalmi alapanyagot, amit egyesek nyilván üdvözölni fognak, mások meg siránkoznak rajta. Az immár klasszikussá avanzsált történet középpontjában egy Anne Shirley nevű tizenhárom éves lelencgyerek áll. Anne véletlenül kerül egy idősödő, gazdálkodó testvérpárhoz, ők ugyanis az árvaháztól egy fiút kérnek, hogy legyen segítségük a farm körüli munkákban, de valami félreértés folytán egy kislányt küldenek helyette a vonaton. Az Anne múltját megvilágító flashback-eknél éreztem először, hogy a régi sorozattal ellentétben a készítők egy komorabb és egyben realistább hangot ütnek meg. Nem véletlenül emlegetik időnként a Jane Eyre-t a történetben. Dickens Twist Olivérje és a Brontë-regény az a két irodalmi mű, amiből mindannyian megismerhettük a viktoriánus árvaházak sivár és embertelen világát, ahonnan a lány is érkezik.
A fivér, Matthew nagy meglepetésére azonban egy cserfes, szeplős és vörös hajú kislány várja őt a vasútállomáson, akiből csak úgy dőlnek a fennkölt szavak. Anne Shirley (Amybeth McNulty) nem egy hétköznapi teremtés, a legöntudatosabb 13 éves, akit eddig sorozatban láttunk. Amybeth McNulty azonnal, hogy megérkezik az Anne, e-vel a végén! című sorozatba, szabályosan uralma alá hajtja a képernyőt, elképesztően jól játszik a fiatal tehetség. Hálás feladata van mondjuk a gyerekszínésznek, mert Anne egy rettenetesen sokrétű karakter. Erre utalnak többek közt a sötét hangulatú visszaemlékezések, amelyekben a sanyarú sorsát mutogatják a készítők, na meg az is, ahogy a lányka a legpökhendibb felnőtteket is képes a saját módszerükkel móresre tanítani, és úgy kigúnyolni őket, hogy azok észre sem veszik a turpisságot. A CBC és a Netflix koprodukciója tényleg egy időtlen családi történet, egy mese arról, hogy attól még, hogy a vér nem köti össze az embereket, mégis kialakulhat köztük az erős kötelék.
Csak a múltja elfogadásával képes Anne elég reményt összegyűjteni ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a jövővel. A halvány emlékek segítenek neki, hogy el tudja fogadni az életét és ráébredjen, milyen fontos az. Évadok: Stáblista: