Inkább el tudnám képzelni talán a The Devil Put Dinosaurs Here albumon. Viszont emellett egy jó nótáról van szó, amit ráadásul DuVall egyedül jegyez. Így azt hiszem, senki előtt nem lehet többé rejtély, mégis miért találtak ők Jerry Cantrellel ennyire egymásra. Video of Alice in Chains - All i Am (OFFICIAL 2018) A Never Fade aztán ismét oldja a feszültséget. A Rainier Foggal tudnám párba állítani, és gyakorlatilag rajtuk kívül nincs is más, tempósabb szám a lemezen. Itt ismét nosztalgiázhatunk kicsit, ráadásul épp megfelelő helyet is találtak neki, hiszen utána máris a záródarab következik. A filozofikus témájú All I Am bőven helyet kell, kapjon az Alice In Chains legnagyobb pillanatai között. Tördelt ritmusával, a lelkünk legmélyebb, legelszigeteltebb bugyraiba is beférkőző és onnan könnyeket előcsalogatni is képes melankóliával valami egészen elképesztőt képvisel. Nem voltak korábban sem idegenek az ehhez hasonló pillanatok a zenekartól, de ebbe most hihetetlenül beletaláltak. A refrén felvezetése, aztán a harmóniák, Cantrell és DuVall éneke az okosan felépített, de mégis zsigerinek, ösztönösnek érződő dallamokkal olyan elegyet alkot, ami a délutáni kissé fülledt melegben, a tömegben hazafelé sétálva - amitől azért nem igazán szoktam meghitt hangulatba kerülni -, és már nagyon sokadjára, egymás után hallgatva is instant libabőrt okoz.
Ezt az új lemezt már 8-10 alkalommal meghallgattam, emiatt a cikkel is vártam egy kicsit, de megérte, hogy hagytam egy ideig ülepedni. Már a borítónál megálltam egy pillanatra. Azok a rajongók, akik kedvelik a konteókat, kapnak is belőle rögtön. Mindent látó szem? Ráadásul egy piramisszerű formában? Kíváncsi vagyok, születnek-e ezzel kapcsolatban érdekes teóriák. A mai kor szokásainak megfelelően szép lassan csepegtettek az albumból, hogy még jobban várjuk a megjelenést. Előzetesen három dalt kaptunk, no meg egy budapesti koncertet, ahol az egyik tétel, az albumnyitó The One You Know is a setlist része volt. Egy szaggatott ritmusú, bólogatós, hatalmas refrénnel bíró dalról beszélünk, benne az Alice In Chains lényegének minden összetevőjét megtaláljuk, így máris helyet követel magának a klasszikusok között. A címadó Rainier Fog az AIC mélyebb témáit idézi fel bennem. A közepén lévő nyugis, elszállós rész nagyon jó, Duvall hangja pedig tökéletes. Ezer százalékig a legjobb döntés volt vele folytatni az életművet.
Ide sorolnám a líraibb hangulatú Fly-t, meg a lebegős-sejtelmes Deaf Ears Blind Eyes is akadály nélkül hozza a '90-es évek világát, a hullámozva vánszorgó, kellemetlenül sikerült tripet megzenésítő So Far Underrel együtt. A záró, hét perce feletti All I Am pedig a zenekar olyan mérföldköve, amit talán még sosem csináltak, ennyire végtelenül szívbemarkoló módon reménytelen, végtelenbe nyúló dalt talán sosem írtak, főleg tőlük ennyire szokatlan zenei eszköztárral. Egyszerre okoz konstans libabőrt, és végtelenül összetörtnek érzed is majd magad, ha hallgatod. A gitárszólókat külön ki kell emelnem, mindenhol csodálatosak, káprázatos Jerry Cantrell játéka, valahogy most mintha újraértelmezte volna önmagát, és mindent, ami benne, meg az ujjaiban, a szívében rejtőzött. Mindegy, hogy csak pár hangot fog le, vagy egy hosszabb témába bonyolódik bele, minden gitárszóló különálló, tükörfényesre csiszolt gyöngyszem, amely kisimogatja a gyűrődéseket a lelkünkből. És akkor meg is követem magam rögtön, hogy miért rokonszenves az újkori pozitív Alice In Chains, hiszen a Rainier Fog ugyan nem depresszív, de bizonyos pontjain végtelenül szomorú.
És ez ebben a formában mélyebbre mar, mint bármi más. Élőben az életigenlést hozzák, legalábbis amikor koncerten találkoztunk ( 2009 és 2018), ezt mutatták nekem, és ugyan ez a két alkalom elképesztően kevés, de igyekszem bővíteni a közös randevúkat, addig is innen üzenem egy esetleges legközelebbi találkozás bevezetéséhez: Hello, Jerry!...
Talán akképp tudnám körülírni, hogy ha egy útvesztőben bolyongsz, és kétfelé ágazik az út, de mindkét út végül a célhoz vezet, csak másképp, nos, ilyen ez a lemez. De ködös körülírások helyett konkrétumokkal alátámasztva azt mondom, hogy a Maybe sokvokálos, minden eddiginél lazább hangulatú pár perce mást mutat – noha a szöveg pont a lazaság ellenkezőjét sugallja, mégis optimistának érzem a végkicsengést, egyfajta vállat megvonós, továbblépős gondolattal pontot téve a végére. A Never Fade már-már hardrockos riffelése, groove-ja és azonnal fülbetapadó refrénje is új vizekre evez, és a Rainier Fog középrészénél a leállós, lebegős részt, majd az abból kivezető, háttérben megbúvó riffet és énekdallamot sem mondanám bevált fogásnak. William Duvall a So Far Under képében egy teljesen saját szerzeményt is a lemezen tudhat, és ha nem néztem volna utána, nem mondom meg, hogy nem Cantrell-dal, főleg, hogy annyira régies ízű bizonyos pillanataiban, ami még lidércesebbé varázsolja. Persze mindezek mellett klasszikusabb hangulatú számokra is ráakadhattok, mint a Red Giant vagy a nyugtalanító, tüskés jégvermet megidéző Drone, amelyben maga Chris DeGarmo (egykori Queensryche, Seattle... ) játszotta fel az akusztikus részeket.
Valahogy ennek az egész történetnek a végkifejlete mindaz, ami a Rainier Fog 10 dalába bele lett sűrítve. Kiforrott, megcsiszolt, kellemesen tálalt, élét vesztett önkifejezés. Az a rengeteg érzelem, amit a dalok hordoznak elég nehezen emészthető. Még akkor is, ha az esetek nagy részében tompábbak a kifejezés eszközei. Én nem találtam azokat a vagány húzásokat, élére reszelt megoldásokat, amik jellemezték a Black Gives Way To Blue (2009) vagy éppen az utolsó The Devil Put Dinosaurs Here (2013) albumot. Ami nem feltétlenül zavar, de kellett egy kis idő, hogy megértsem, miről is van szó. Megyünk előre az időben, William DuVall tökéletesen beilleszkedett a képbe, de ezzel más irányt mutat a történet. Sokáig bizonytalanul álltam az egész hangfelvétel előtt, még akkor is, ha egy bika riffel nyit a The One You Know című dal. Vagy éppen messzire repít a Maybe felépítése és énektémája. Valahogy mégis meglehetősen nyomasztó volt napokig a benyomásom a mesterműről. Értelem szerűen nem a dalok minőségét vonom kétségbe, hiszen nagyon profi anyagot tart a kezébe, aki meghallgatja a hatodik stúdiólemezt.
Idétlen időkig letöltés ingyen Tartalom: Az időjós Phil (Bill Murray) önző, cinikus szűklátókörű alak, aki utálja a világot és pokollá teszi mások életét. Amikor vidékről kell tudósítania, már alig várja, hogy visszatérhessen Pittsburghbe. Online-Letöltés Idétlen időkig letöltés (Groundhog Day) szereplő(k): Bill Murray (Phil Connors) Chris Elliott (Larry) Andie MacDowell (Rita) amerikai vígjáték, 101 perc, 1993 Tags: előzetes, Idétlen időkig download, Idétlen időkig film, Idétlen időkig letöltés, Idétlen időkig letöltés ingyen, Idétlen időkig online, Idétlen időkig online film, Idétlen időkig Teljes film, Idétlen időkig Torrent, Idétlen időkig trailer, Idétlen időkig youtube, ingyen filmek, képek, mozi, poszter, szereplők, Teljes filmek, videó
néz Idétlen időkig 1993 videa filmek teljes film stream megjelenés letöltés vip online 🏆 nézIdétlen időkig 1993 teljes film magyarul felirat online letöltés teljes dvd uhd Idétlen időkig videa Idétlen időkig online 1993 filmek magyar felirat uhd film letöltés 1993 néz online 4k online teljes Idétlen időkig filmek magyarul videa Idétlen időkig online filmek 1993 Idétlen időkig videa magyur online teljes filmek Idétlen időkig teljes film videa streaming magyar néz online 1993 Idétlen időkig indavideo, epizódok nélkül felmérés. Idétlen időkig előzetes Meg lehet nézni az interneten Idétlen időkig teljes streaming. Lesz ingyenes élő film Idétlen időkig streaming HD minőségű nélkül letölthető és felmérés Idétlen időkig TELJES FILM MAGYARUL, perccel ezelőtt - [Filmek-Online] Idétlen időkig (1993) Teljes Film Magyarul, Idétlen időkig teljes Indavideo film, Idétlen időkig letöltése ingyen Nézze Idétlen időkig film teljes epizódok nélkül felmérés Idétlen időkig Szinopszis magyarul online 1993 Idétlen időkig online videa előzetes hd 1993 Az időjós Phil önző, cinikus szűklátókörű alak, aki utálja a világot és pokollá teszi mások életét.
Idétlen időkig címmel mutatott be december 11-én musicalt a Móricz Zsigmond Színház. A nyíregyházi színpadon világszerte az elsők között debütált a darab, melynek rendezője Horváth Illés, a teátrum művészeti vezetője. Idétlen időkig / Fotó: Juhász Éva Ajánló a darab elé: Ki ne emlékezne a kilencvenes évek egyik legszórakoztatóbb filmvígjátékára, melyet azóta is előszeretettel sugároz minden TV csatorna? A Móricz Zsigmond Színház idén egy igazi különlegességgel szolgálhat közönségének, mikor Magyarországon elsőként tűzheti műsorára a népszerű filmvígjáték sokszoros díjnyertes, a tengeren túl óriási sikert aratott, friss Broadway-musical változatát. A történet főhőse, Phil, a híres televíziós meteorológus egy amerikai kisvárosból kénytelen tudósítani a helyi népszokás: a Mormota-nap eseményéről. Az életunt és cinikus alaknak nincs ínyére a feladat, alig várja, hogy megszabaduljon a lenézett, idealista vidéki lakosoktól és hazatérhessen. Egy váratlan hóvihar azonban útját állja, így kénytelen még egy éjszakát tölteni az utálatos helyen.
Overview Az időjós Phil önző, cinikus szűklátókörű alak, aki utálja a világot, és pokollá teszi mások életét. Amikor vidékről kell tudósítania, már alig várja, hogy visszatérhessen Pittsburghbe a "száműzetéséből". Ebben azonban megakadályozza a váratlan hóvihar, amelyről azt jósolta, hogy nagy ívben elkerüli a környéket. Másnap reggel különös dolog történik vele: úgy érzi megismétlődik vele az előző nap, minden nyomorúságával együtt. A következő nap sem változik a helyzet, megint minden újra megismétlődik. A kétségbeesett Phil orvoshoz, majd pszichiáterhez fordul segítségért.
RICHARD CURTIS: IDŐRŐL IDŐRE Nem az a tipikus romkom, amit előzetese és reklámkampánya sugall. Nem áll meg ott, ahol a "becsajozós" szerelmes vígjátékok szoktak, vagyis tétje nem merül ki a párválasztás sikerességében. Curtis hosszú évekkel továbbgörgeti Tim és Mary életét a szokottnál, hiszen utolsó rendezésében életről és szerelemről, családról és apa-fiú kapcsolatokról értekezik – persze, a megszokott Curtis-modorban […] Tim ugyanaz a fajta kócos, esetlen, de vajszívű angol ficsúr, akiknek eddig Hugh Grant kölcsönözte a fizimiskáját Richard Curtis műveiben. Kicsit rendetlen, csak a szíve van a helyén, meg az az angolosan kedveskedő humorérzéke; őszinte véleményei és érzelemkinyilvánításai is olyan szerethetően bumfordi módon bukkannak elő belőle, mint a Sztárom a párom útikönyv-árusából. Tim mégis különleges figura, hiszen ő és apja is képes időutazni. Ilyen ez a família, rántja meg a vállát a különc, könyvmoly édesapát Bill Nighy-s manírokkal adó Bill Nighy: csak beállnak a szekrénybe, ökölbe szorítják a kezüket, és már oda is utaznak az időben, ahova gondolatban akarnak.