Evelyn Gwyneth Paltrow lett volna, de ő is lemondta, így került a képbe Kate Beckinsale, akinek szerepében legalább láthatunk némi jellemfejlődést is. Jon Voight meggyőzően alakítja a dilemmák között őrlődő Roosevelt elnököt, kár, hogy neki is írtak egy könnyfakasztó jelenetet: egy tanácskozáson a "lehetetlen" szóra az elnök annyira bepipul, hogy kiszáll a tolószékből, bebizonyítva ezzel a vezérkarnak és a nézőknek, hogy az USA nem ismeri ezt a kifejezést. Alec Baldwint (Doolittle ezredes) eddig sem káprázatos színészi eszköztára miatt kedveltük, de a Pearl Harborban annyira nincs megírva a szerepe, hogy már önmaga paródiáját alakítja. Talán két érdekes karakter bukkan fel a vásznon a három óra alatt: az egyik a korszak háborús filmjeibe belekövesedett Tom Sizemore (az egyetlen, aki nem macsó, fess amerikai katonát játszik), valamint a Doris Millert alakító Cuba Gooding Jr. Utóbbi játékának érdekessége szerepében rejlik. Alakja a leghihetetlenebb a filmben: az afro-amerikai szakács, aki azért lépett be a seregbe, hogy emberként kezeljék, ehelyett benyomták a hajókonyhába tányérokat mosogatni.
1941. december 7. A második világháború fordulópontja, a történelem egyik legvéresebb csatája: a japán légierő megtámadta Amerika csendes-óceáni flottáját. A támadás számtalan áldozattal járt, hatalmas pusztítást vitt végbe: sokáig tartott, míg az amerikai hadsereg kiheverte a csapást, és felkészült a visszavágásra. Ez a film e támadás és csata története, de egyben három fiatal története is. Akik, miközben a történelem a szörnyű, véres események közepébe sodorja őket, a saját életüket élnék - azt sem könnyű. Rafe és Danny a legjobb barátok: gyerekkoruk óta együtt szeretnének pilóták lenni. Mindketten katonák, mindketten Pearl Harborban állomásoznak. És mindketten ugyanazt a lányt szeretik. A japán gépek pedig elindultak Pearl Harbor felé...
Mindemellett nagyon megható film a barátságról, a bajtársiasságról, a hazaszeretetről és a kötelességről: van, amiben meg lehet halni, de elfáradni soha. Ugye. Ami viszont nem tetszett, az Amerika elmaradhatatlan képmutatása: a végén a narráció, oh, istenem… mintha a Mennyországot bombázta volna a Sátán. Szabadság földje, te! A hadüzenet nélküli támadás épp oly "elegáns", mint atombombát dobni több tízezer ártatlanra. Nagaszaki és Hirosima, 1945. Négy… 4 évvel Pearl Harbor után. Néha kicsit gondoljuk tovább a dolgokat, ne álljunk meg a film végefőcíménél legyen az bármennyire gyönyörű és megható, ahogy egyébként az egész fim is az volt. (Kivéve a végén Evelyn beszéde; az a nő egy kiüresedett húsburok volt Danny-hez és Rafe-hez képest; és ő… pont ő vele kell befejezni? Ráadásul így? )
A film készítői ezt sugallják a gondosan elkészített előzetes reklámban. A japán anyahajókról felszálló rajok békés tájak felett szállnak el Hawaiiban. Norman Rockwell fotografikusra festett idilljeit idézik a képek: fiúk baseballoznak, egy férfi újságot olvas a ház előtt, egy asszony ruhát tereget, tengerészek alszanak az Arizona hálótermeiben, a rádiólokátorok kezelői álmosan nézik a képernyőn a jeleket, s saját gépek érkezésének vélik. A csendbe, a ragyogó békés reggelt töri meg, töri szét a japán támadás. Az előzetes alkalmat adott arra is, hogy a Disney jelezze fantasztikus technikai újítását, a pusztítást a zuhanó bombák szemszögéből mutatják. Három éve Spielberg a Ryan közlegényben sokkolta a közönséget a háború vérrealista képeivel. Ezzel tette szinte valóságossá a szentimentális történetet. A gyilkolás és pusztítás bemutatásában a Pearl Harbor némileg még ezt a teljesítményt is meghaladta. A háromórás film története pár sorba belefér. Egy ápolónő beleszeret egy repülőtisztbe, akiről úgy tudni, önkéntesként elesett Anglia védelmében.
A December 7. című dokumentumfilmje erkölcsi támaszt nyújtott a Japán ellen készülő amerikai csapatoknak. Ugyancsak 1943-ban készült a Légierő. Howard Hawks tipikus háborús propagandafilmje egy B-17-es bombázó történetén keresztül eleveníti fel a Pearl Harbortól a Korall-tengeri csatáig vezető utat. A Most és mindörökké tévés változatában a Warden főtörzs szerepében remeklő William Devane (elől) vitte a prímet (Fotó: RAS-archív) James Jones regénye, a Most és mindörökké a második világháborúról szóló egyik legnagyobb, legjelentősebb alkotás. Egy Hawaii szigetén állomásozó gyalogosszázad hétköznapi, tragikus krónikája, a kis emberi közösség teljes erkölcsi skálája. A regényt kétszer is megfilmesítették, 1953-ban Fred Zinnemann készített belőle Oscar-díjas filmet, míg 1979-ben Buzz Kulik adaptálta a televízió képernyőjére. Ez utóbbi előfutára az egy esztendővel korábbi Pearl háromrészes tévésorozat, Hy Averback munkája. A Tora! Tora! Tora! a legjobb speciális effektusok Oscarját kapta (Fotó: RAS-archív) Magát a támadást, annak előkészítését, lezajlását a Tora!
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓNBAN és FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEKBEN megtekintheti, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, és dönthet elfogadásukról. Köszönjük, hogy az "ELFOGADOM" gombra kattintva hozzájárul a cookie-k használatához. Bővebb információért és személyes beállításokért kattintson ide!
A fiúk jól elcsépelik egymást a lány miatt, ahogyan azt kell, azonban nem sokáig érnek rá ilyesmivel foglalkozni, ugyanis másnap felvirrad 1941. december 7. hajnala.. A csatajelenetek valóban látványosak (Michael Bay az Michael Bay! ), azonban ez nem vigasztalt azért, hogy nagyon hosszú, unalmas, klisés, rémesen gyenge volt a film. A forgatókönyv egy nagy rakás hulladék, egy tévéfilmnek is kevés lett volna, nemhogy játékfilmnek. A Casablanca effektus (annyira rossz, hogy az már jó) ezúttal nem működött, a sok kliséből, unalomig ismert, hősiesnek szánt, de rémes párbeszédből, a szokványos háromszögtörténetből semmi értékelhető nem született. Nyugodtan ki lehetett volna hagyni legalább egy órát a filmből, teljesen feleslegesen húzták el a kerettörténetet, hiszen nem volt benne semmi eredeti, minden fordulat előre látható volt, ráadásul rémesen elcsépelt beállításokkal sikerült mindezt abszolválni. A színészi játék nem tartozik az értékelhető kategóriába. Nem hat meg Ben Affleck két Oscar díja, egy közepes színész, akinek szerencséje volt.
Mindenképpen böngésszen kínálatunkban, és találja meg magának a tökéletes női papucsot!
A papucs ideális otthoni kiegészítő, amely nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem. A segítségével jó pénzért vásárolhatsz szép és divatos papucsot otthonra. Gyönyörű papucs minden korosztály számára, amely praktikus ajándéknak is alkalmas. Papucs! Olcsó és praktikus karácsonyi ajándék, amely mindenkinek tetszeni fog. Anya, apa, nagyi vagy nagypapa mindannyian öltözünk! A weboldalról érkező meleg papucsok nem hiányozhatnak egyetlen karácsonyfa alól sem! A papucsok nemcsak ránézésre szépek, hanem minőségi anyagokból is készülnek. Női papucs. Ízléses báránygyapjú papucs, veseöv vagy színes papucsok hópehely hímzéssel. Szóval vásárolj, vásárolj, mert a karácsony mindjárt itt van! A meleg papucs kötelező viselet, bár általában nem lépjük túl a házunk küszöbét. Ülünk bennük a könyv mellett vagy a tévé előtt, a lakáson belül egyik szobából a másikba megyünk, és a nap végén otthagyjuk őket az ágyunk mellett, vagy csak lerúgjuk őket a lábunkról. A meleg belső tér és a szegélyek melegen tartják a lábat, ráadásul a papucsunk is jól néz ki.
Nekik köszönhetően biztosíthatom, hogy Ön mindig elégedett legyen a vásárlással a Bariholmik honlapon. Hirdetési sütik Ezek a sütik fééérgetegesek. A weboldalon kívül közösségi és hirdetési hálózatokon is találkozhatok Önnel, ahol gondoskodom arról, hogy a hirdetések érdekesek legyenek az Ön számára.