A tétovaság határozottságában illeszkedik így kép és költemény egymáshoz. Ez a közös derengés, ez a tapogatózó tartalmi meghatározatlanság egyúttal a leküzdhetetlen különbséget, két művészeti ág tulajdonképpeni közvetíthetetlenségét – s ez Kántor Péter festményverseinek is a múzsája –, kép és szó feszültségét is ábrázolja. Így őrizheti meg a festmény és a költemény csak önmagára vonatkozó függetlenségét, hogy mindkettő megmarad saját poétikájának keretei között, hogy a vers sokkal több és egyúttal sokkal kevesebb is, mint a kép, nem illusztrációi, hanem csak futó interpretációi lehetnek egymásnak. Ezért hát összeillesztésük itt is csak pillanatnyi lehet. A derengés kósza hasonlósága, valami hajnali találkozás, egymás mellett elsuhanás, biccentés, továbbillanás, mely aztán külön-külön tűnik bele a művészetbe. Bálint Endre (1914–1986) Derengés, 1968 vászon, olaj, 86x175 cm A Janus Pannonius Múzeum tulajdona, leltári szám: 72. Kántor Péter: Elegendő ok - Versek 2017-2021 (Magvető Kiadó, 2021) - antikvarium.hu. 25 Hogy derengjen "Ki az? mi az? vagy úgy –" Egy Ars Poetica. Hogy felidézze – nekem az a fontos!
Kántor Péter 1949-ben született, Budapesten. Költő, műfordító. 1973-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán angol-orosz, majd 1978-ban magyar szakon szerzett diplomát. Kántor Péter verse - Bárkaonline. 1973 és 1976 között budapesti középiskolákban dolgozott nyelvtanárként. 1984 és 1986 között a Kortárs munkatársa. 1990-91-ben Fulbright ösztöndíjas az Egyesült Államokban. 1997 és 2000 között az Élet és Irodalom versrovatvezetőrseskötetei: Kavics (1976), Halmadár (1981), Sebbel-lobbal (gyerekversek, 1983), Grádicsok (1985), Hogy nő az ég (1988), Napló 1987-1989 (1991), Fönt lomb, lent avar (1993), Mentafű (válogatott versek (1994), Búcsú és megérkezés (1997), Lóstaféta (2002), Trója-variációk (2008), Kétszáz lépcső föl és le (gyerekversek, 2005), Megtanulni élni – Versek 1976-2009 (2009), Köztünk maradjon (2012). A brémai muzsikusok című gyermekdarabját 1999-ben a Stúdió K mutatta be (Fodor Tamás rendezte). Fontosabb műfordításai: Pilnyak: Meztelen év (1979), Remizov: Testvérek a keresztben (1985), Puskin: A kapitány lánya (2009).
Kántor Péter:Jelentéstétel Igen, Uram. Nem, Uram. Igen, Uram. Tanultam. Tanultam valamicskét. Nem, nem eleget, nem annyit. Mindenkitől, mindenből, igen, Uram. Nem ér fülig a szájam, nem, Uram. Igen, az ellenségeimtől is, sokat. Amikor megpróbáltak beledöngölni az agyagba. Amikor sárban hempergettek. Nem, nem hagytam el magam, Uram. Ne legyen könnyű nekik, Uram. Igen, kerestem mindenemmel. Valami kis fényforrást, Uram. Nem, nem volt könnyű, Uram. Igen, segítettek, volt olyan. Volt, hogy én is segítettem, igen. Persze hogy hibáztam, nem egyszer. Nem, nem lehet visszacsinálni. Igen, volt, amikor beláttam. Nem lehet mindig nekem igazam, Uram. Igen, Uram, lehet, hogy megéri. Nem, Uram, nincs rá garancia. Versterápia: „Hosszú nyár volt vagy rövid volt, a juss,/ egy kandallóban ég a július.” - Könyves magazin. Igen, próbálom. Próbálkozom. Nem, semmiképpen se, soha. /A Lóstaféta c. kötetből/
Mindenki meg van hívva, akinek szüksége van beszélgetésre, és aki érti az emberi beszédet. Persze nem úgy képzelem el a mindenkit, hogy egy nagy stadionban összegyűlnek ezrek és ezrek, és akkor én Majakovszkij módjára elharsognám ezeket a verseket, erről szó sincs. A beszélgetés más, az egy intim műfaj. De hogy ki vesz részt benne, azt már nem szabnám meg, és szerencsére nem is tudom. A meghívás mindenkinek szól. A kiadó az év verseskönyveként jellemezte a kötetet. Megindokolták döntésüket? Sok pozitív visszajelzést kaptam a kötetre, olyan írótársaimtól is, akik egyébként nem szoktak reflektálni a könyveimre. Ennek örültem. De ha tudom is, hogy sokaknak tetszett a könyv, attól még másoknak biztos más tetszik, és ez így normális. Én nem versenynek tekintem az írást, és mindig utáltam az olyan kérdésfeltevéseket, hogy például ki a nagyobb költő: Arany vagy Petőfi? Kántor péter versei. Mintha bizony ugyanazt írták volna, csak az egyik vastagabb tintával, mint a másik. Ettől függetlenül van egy általános verseny a figyelemért, amiből a sikeresebbeknek több jut, és nem tagadom, nekem is nagyon jólesik minden figyelem.
Meleg van, és a színházból jövet a Nádor utcában este látod, hogy a Tulipán mellett, a Kicsi Ír teraszán, a szokott helyükön, az utolsó két asztalnál kártyáznak a taxisok, egyszerre elmélyülten és lazán, vagyis hajszálpontosan úgy, ahogy te szeretnél, nem épp kártyázni, de minden mást. Lazán és elmélyülten, és bizakodva, hogy előbb-utóbb csak bejön egy jó lap, vagy egy hívás a központból, még ha a központ, úgy fest, momentán töksüket is. De mindig történik valami. Ha más nem, váratlanul lesántulsz, valaki mosolyogva beléd döf egy injekciót, amitől végre felordítasz. (Megjelent az Alföld 2018/10-es számában. ) (Borítókép:)
Mindig történik valami Egy ideje folyton attól rettegsz, hogy megkérdezik, mit csinálsz mostanában, hogy éppen mit csinálsz. Tudod, hogy nem valószínű, de ha megkérdeznék mégis, hisz tulajdonképpen valakinek meg kellene kérdeznie, de ha nem, hát nem, akkor te kérdezed, és ha ilyenkor valaki látna, rögtön felállna a metróban vagy a villamoson, az hétszentség, hogy átadja a helyét, te meg csak jeleznéd a kezeddel, nem, nem kell, köszönöd, ez nem ülőhely kérdése, inkább állnál. De inkább gyalogolsz. Például elgyalogolsz a két-kutyás házig, ami közben egy-kutyás lett, elaludt a nagy barna kutya, és így már csak a fehér kutyás házig gyalogolhatsz el, hogy lásd a fehér kutyát a hozzátartozóival együtt, vagy csak úgy elgyalogolsz lefelé vagy fölfelé a folyó mentén, vagy amerre visznek a lábaid, hogy tegyél valamit, ami nem árt, ha nem is használ a világnak, de neked talán igen, és ne rettegj, hogy megkérdezik, akár megkérdezik, akár nem, hogy mit csinálsz, hogy mivel telnek a napjaid, hogy és mint, hogy írsz-e, ahogy a pék süt, ahogy a villamos csilingel.
Két év elteltével ismét díszpolgárt avattak Gödöllőn. Oszvald Marika augusztus 20-án, a délelőtti órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének konferenciatermében vette át a város címerével ékesített arany pecsétgyűrűt, valamint a kitüntetést igazoló oklevelet. Mivel a tavalyi jelöltek közül a lokálpatrióta klubos többségű településvezetés senkit nem tartott érdemesnek a legrangosabb gödöllői elismerésére, elmaradt a díszpolgár-avatási ceremónia. Idén viszont nem, mert a helyi képviselőtestület tagjai úgy ítélték meg, hogy a városunkban lévő nyaralójában szívesen időző Oszvald Mária Gertrud, közismert nevén Oszvald Marika – kiemelkedő színészi és operett-énekesi tevékenysége, példaértékű közéleti munkája, illetőleg a város iránti elkötelezettsége miatt – méltó a cím elnyerésére. Oszvald Marika – mielőtt rákérdezett, milyen mentelmi joggal jár a díszpolgári cím – rövid köszönőbeszédében elmondta: váratlanul érte a megtiszteltetés, de nagyon örül neki. - Úgy látszik, nem volt hasztalan, amit eddig csináltam.
A vendégek is ámulattal nézték a Jászai Mari-díjas színművész lakását, amikor vacsorázni érkeztek Oszvald Marikához. A régi fotók, és személyes emlékek teszik hangulatossá az otthont. Oszvald Marika otthonában rengeteg emlék sorakozik. Ő az a fajta ember, aki szereti kipakolni azokat a tárgyakat, és fotókat, amik kellemes élményeket ébresztenek benne. A Hal a tortán műsornak köszönhetően mindenki bepillantást nyerhet a színésznő otthonába, amin még a vendégei is elámultak.
A kényszerű összezártság erősítheti az egymásba kapaszkodást, biztonságkeresést, de súlyos konfliktusoknak, feszültségeknek is lehet a forrása. Talán ez az előadás kicsit feledteti velünk az átélt nehézségeket és a helyzetkomikumokban magunkra ismerve újra önfeledten tudunk nevetni! A főszereplőket pedig ki más kelthetné életre, mint a két nagyszerű díva Oszvald Marika (Kossuth-és Jászai Mari díjas érdemes művész) Fodor Zsóka (A Magyar Érdemrend lovagkeresztje) Rendező: Kinizsi Ottó A program/előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.
Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára. A benne lévő információk elavultak lehetnek. 2019. jún 6. 9:54 Marika fiatalokat megszégyenítő tempóval éli a mindennapjait / Fotó:MTI Mohai Balázs A Jászai Mari-díjas színésznő egy szál bugyiban végzi a kerti munkát. A színésznő megállás nélkül dolgozik, szinte minden nap másik városban áll színpadra, valamint folyamatosan kapja az új szerepeket. Emellett természetesen szüksége van pihenésre, de arra nem nagyon van ideje, így minden egyes alkalmat igyekszik megragadni, hogy relaxálhasson. "A pihenés nagyon fontos, de nincs rá mindig lehetőség. Az évek alatt megtanultam akkor aludni, amikor alkalom adódik rá. Ha úgy alakul, két fellépés közötti tíz percben is képes vagyok szunyókálni egy kicsit. " A munka mellett a természetben érzi magát igazán kiteljesedve az Operettszínház sztárja. Gödöllői háza kertjét rendszeresen műveli, mostanában azonban a folytonos esőzések miatt keveset tudott a szabadban munkálkodni. A nyár folyamán azonban lesz lehetősége pótolni a kihagyott alkalmakat.
Saját bevallása szerint az életben is olyan, mint a színpadon: mint egy tank, átmegy tűzön, vízen. "Privát jókedvemben sem áll távol tőlem az operett. Előfordul, hogy a konyhában, palacsintasütés közben a számaimat énekelem, a Délibábos Hortobágy ot és hasonlókat" - nyilatkozta 2010-ben a Fideliónak, és hozzátette: "Sosem gondoltam olyasmit, hogy mondjuk Lady Macbethként megváltanám a világot. Ha valaki épp ezt a feladatot akarná rám bízni, megpróbálnám persze, de vágyni nem vágytam rá soha. Nem vagyok meg nem értett zseni, nincsen hiányérzetem. Ami belőlem játékban kikívánkozik, azt mind bele tudom szorítani a szerepeimbe. " A Csókos asszony ba például így szorította be: