Hétvári Andrea Dédapám, Dombay János, emlékére Cserépbe töltve mindjárt más az emlék, hajnalra bontva fénybe fordul át, ha löszmorzsákat félretolva tennék, mint mézbe mártott diót, mandulát, sok konzerváló, jól záró üvegbe tölteném át az imát, bánatot, vagy megkopott, fehérlő szemüregbe, a perspektíva régen elhagyott minden célt és minden egyenest, mert szilánkokra bontott lett a tér, mert reggelből már átfordult az est, s az üvegbe még mindig belefér, ha átfőzöm is, végig egy darabban a húsba mártott néma csontos mag van. Ha megfigyeljük Greco képein, szövetszerűen terül szét a festék, és gyakran a kép felső rétegében, hová a nagyobb motívumot tették, mindig megvillan valami különös, mi nem fér már a matematikába, és nem találjuk, hiába kaparjuk rajta a lazúrt föl, előre vagy hátra, mert belerajzolt valami egészen, egy bonthatatlan, ismeretlen emlék, és gyakran a kép felső rétegében, hová a nagyobb motívumot tették, rejtőzik még egy pont − s lesz ragyogó a jól sikerült kompozíció. Markó Bélának szeretettel A háztetőkre kéne látni mindig, cserépmagasra lépni volna jó, lazán levetve súlyt, nehéz bakancsot, mezítláb járni, mint alattvaló a fűillatú könnyű éjszakában, harisnya, zokni mind felesleges, rigó, kabóca, gyík is így iramlik, a tócsa is, mint nagy fehér leves csorog tovább az éjszakára folyva, de még az írott szó is szétesik, lebegj tovább e mezítelenségben, szülessél újra még ma reggelig, hogy ne lehessen mindig túl kevés a halhatatlan tücsökcirpelés.
Hétvári Andrea Kiterítve a vázlatasztalon csak ábrák csöndes összevisszasága, egy pillanatra szűnik a sötétség, egésznek látszik, aztán újra zárva, bentről úgy tűnik, hamarosan kész a halmaz, kéket cseppent most épp oda, egy pont hiányzik, utolsó simítás, még mindig nem látszik, hogy micsoda a mű, emberi szem nem láthatja, és nem szűnik a szemkápráztató fénylés, a napot is lekapcsolták, hiába, a beteljesült lélek egyre csak ragyog, belőle gerlék, csigák, angyalok özönlenek, míg tart a test hiánya. Emelkedik a víz a tengerparton, előszivárog folyton az anyag, összevarrják, de újra széthasad, mint sokszor dúdolt, halvány régi sanzon, ecset végéről csöppen így a festék, a születés olykor önkéntelen, csak ne volna úgy, hogy mindig védtelen a fedetlen test, ha ismét félretették, s megunták formázni, fortyog az anyag, egymaga erőtlen, s mindig új adag lélek kell, mely egyszer elvezet oda, hol minden árapály örök, és végtelen betű- és fénykörök közt ég a tűz, a test csak ékezet. Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás (Olaszországi táj) 1901, olaj, vászon, 43×51, 5 cm, Herman Ottó Múzeum, Miskolc Szemérmesen a szélbe tartja ismét a mandulafa fázós ujjait, csodálkozik, hogy végre újra itt, loboghat rajta sziromcsomó is még, és álmodik, hogy nőhet majd az égig, de fenn vulkánsötétje-alkonyat és prüszkölésig hajtott vadlovak viharba mártott tekintete fénylik, a rügy nem tudja, várhat-e csodákat, ha körbenéz, megszédíti a távlat, a hegy most egyet újra dörren, és bár úgy tűnhet, hogy éppen sehol senki, a virágzást itt minek elsietni, ha bármikor eljöhet a kivégzés.
A tér lezárt és félig nyughatatlan alul szüremlik sárba félhomály, izom feszít, az idő bonthatatlan, ellentmondásos oldalán a táj, senki sem tudja, belül miként fájlal, ki tudja, hogy van ez, s miért kiált, a csönd sebére visszahulló szárnnyal miért kötődik – differenciált itt minden út és minden akarat, a jó, a rossz, a rút, a még igaz, a nyelv, az arc, torokkép és garat mosódik össze, s nem látni, mi az, mi varrás nélkül, összetépett frontnál ecset fejével teljes arcot formál. Hétvári andrea versei. Megjelent a Bárka 2014/5-ös számában. Főoldal 2014. november 11.
Kapkod királyné a székébe roskadt. Akkor mindennek vége. Évek óta hiába vágyakozik és epekedik e királyi virág után, és tessék, ez lesz a vége. Türelfi szokásához híven figyelmesen és türelmesen hallgatta végig a beszélgetést. Nem szólt egy szót sem, mert nemcsak türelmes, de végtelenül csöndes is volt. (Megszokta, hogy ha csöndben marad, minden sokkal érdekesebb és aprólékosabban szemügyre vehető. Hétvári andrea versei es. ) Napnyugtakor, amikor már mindenki az igazak álmát aludta, Siet ország összes óráját kikapcsolta. Kapkod király és a királyné aznap derűsen, kipihenten ébredt. Jólesőt nyújtóztak ágyukban, amikor észrevették, hogy odakint már régen fölkelt a nap. Mégsem ugrottak ki a meleg takaró alól, hanem boldogan pislogtak egymásra, mert ilyen jóízűt még sohasem aludtak. Nem kattogtak már az órák, nem sürgette hát őket semmi. Siet országból a Nyugalom országa lett. Minden kertben kivirított Kapkod – akarom mondani − Ráérős királyné kedvenc virága. A birodalom kapuján és a zakatoló órák helyén pedig mindenhol táblák hirdették: "Türelem rózsát terem. "
Megjelent a Bárka 2016/6-os számában. Főoldal 2017. január 09.
andella { Elismert} megoldása 1 éve Nem tudom mennyire lesz jó de Előkészítés: Lúdas Matyi őrizte a ludakat Bonyodalom: Matyi elhagyja a lúdakat, megverik Matyit A cselekmény kibontakozása: Matyi azt hiszem megtalálta a ludakat Tetőpont: Matyi visszaadja a verést Megoldás: Tovàbb őrzi a ludakat meg élnek tovább Ha jó akkor légyszi fogadd el megoldásnak ha nem jó akkor bocsi 1 Törölt { Kérdező} válasza Lúdas Matyi ELSŐ LEVONÁS. Hajdann egy Falubann, a' Nyírenn é, vagy az ErdőHátonn, vagy hol esett, jó szerrel nem jut eszembe. Már tsak elég az, hogy: vólt hajdann egy öreg Asszony, Özvegy vólt, 's egy rossz Fija vólt.
Mindezt Döbrögi egy karosszékben ücsörögve, nevetve nézi végig. Matyi szótlanul tűri a verést, sőt, amikor elengedik, még meg is köszöni, de elhangzik a híres mondat is: "Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza! " Matyi feleselésének meg is lesz az eredménye, még egyszer jól megverik, majd kidobják a kastélyból. Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz! Oldalak: 1 2 3 4
Szonettjeinek nagy részét is ebben a korszakában alkotta (a Shakespeare-i szonett tagolatlan, 14 sorból álló költemény, a legismertebb darab a LXXV. szonett). Következő korszaka, amely 1601-1608-ig tartott, komorabb, de érettebb alkotásokat fémjelez. Ekkor születtek legkiválóbb tragédiái, mint a Hamlet, az Othello, a Lear király és a Machbeth. Ludas matyi szerkezeti vázlata . Pályája legvégén (1608 és 1611 között) új drámatípust hozott létre, mely alapjában véve tragédia, de nem végződik tragikusan: a konfliktus megbocsátásban, kiengesztelődésben oldódik fel. Ide soroljuk a Téli rege és A vihar című regényes színműveket. Ezek a legérettebb alkotásai. Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz! Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
Egyikük se számított jó partinak: a lánynak alig volt hozománya, Shakespeare-nek nem volt se mestersége, se vagyona. Néhány évvel és két újabb gyerekkel később elhagyta családját és felcsapott vándorszínésznek. Ludas matyi mű szerkezeti vázlata. A reneszánsz Anglia költőcsillaga nem volt kalandor természetű, nem élt lángelméhez illő rendhagyó életet: a kor gyakorlatias, vállalkozó szellemének megfelelő karriert épített fel. A ránk maradt dokumentumok alapján azt mondhatjuk, attól eltekintve, hogy huszonöt évig külön élt családjától (bár rendszeresen hazajárt, és a keresett pénzt hazaadta), viszonylag normális, rendes ember volt, aki józan, igyekvő átlagéletet élt. Londonban lett színész és drámaíró, három évvel érkezése után Titus Andronicus című darabjával átütő sikert aratott. A fennmaradt adatok szerint 1592-ben már olyan sikeres volt, hogy meg is gazdagodott: több telket, birtokot, apjának nemesi címet vásárolt. 1594-től saját állandó színitársulata volt, amely 1599-ben színházat alapított, Globe Színház néven (alaptőkéjéhez Shakespeare is hozzájárult, így főrészvényesként őt illette a közös bevétel tizede).