25 perc olvasás Jóllehet a hidegháború kezdetét – elsősorban a közvéleményben – Winston S. Churchill brit miniszterelnök 1946. március 5-én elmondott "vasfüggöny" beszédéhez kötik, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti, ideológiai-geopolitikai okokból feloldhatatlan ellentétek már a II. világháború alatt jelentkeztek, de azokat a közös cél és a szövetségeseket kívülről összetartó erő háttérbe szorította. Washington és Moszkva a katonai stratégiai kérdésektől kezdve (mindenekelőtt a második front megnyitása) a háború utáni rendezés alapelveiig lényegében minden kérdésben egymással ellentétes álláspontra helyezkedett. A jelen írás ezeket az ütközési pontokat kívánja bemutatni. Az amerikaiak és a szovjetek (nem az oroszok! A második front megnyitása nélkül nem nyertek volna a szövetségesek?. ) közötti ellentétek a bolsevik állam megszületéséig vezethetők vissza. Ezek részben ideológiai jellegűek voltak: a wilsoni liberális internacionalizmus került szembe a lenini proletár internacionalizmussal. Végül egyik elképzelés sem valósult meg a világháború után, mivel a béketeremtők (bár Ferdinand Foch francia marsall után inkább "tűzszünetteremtők" lenne a megfelelő kifejezés) Párizsban hagyományos erőegyensúlyi elvek alapján szabták újra a határokat Európában és a Közel-Keleten.
Viszont azonnal felfigyeltek rá és egyre több helyen kezdték alkalmazni a beásást, eleinte kezdetleges módon, de ez mégis hozzájárult a Schlieffen terv befuccsolásához, végül mindkét fél komolyan beásta magát és a lövészárok technikákat egyre fejlesztették, meg az ellene való harcmodort is. Gyakorlatilag már ekkor többször előfordult, hogy a nagyobb offenzívák alkalmával áttörték a védelmi rendszert, de a saját terveik rugalmatlansága akadályozta meg őket többnyire, hogy folytassák az előrenyomulást, hogy kihasználhassák a helyzetet. A mai napról : Lovassy. Főleg a nehézkes kommunikáció volt az oka a sikertelenségnek, a telefonvonalak sérülékenyek voltak, azokat nem lehetett kihúzni a támadó csapatokhoz, mert szétlőtték őket, így az üzeneteket hírvivők vitték, akiket gyakran lelőttek, mielőtt célba értek volna. A Somme-i csata alatt a franciák sikeresen elfoglalták a németek első, sőt néhol a második vonalait is már reggel, ám a saját tüzérségük tüze akadályozta a további előrenyomulást, még délután is ott tartottak, ahol reggel, pedig üres területet lőttek, ám így a németek estére helyreállították a megroggyant védelmüket és másnap a további francia támadást már vissza tudták verni, de a németek is hasonlóan jártak több alkalommal a verduni csata során, így nem a lövészárkok állították meg a nagy offenzívákat, hanem a rossz kommunikáció, amely a technológiai fejletlenségből adódott mindkét oldalon.
A szovjeteket senki sem hívta meg a tárgyalásokra, míg Woodrow Wilson – hivatalban lévő amerikai elnökök közül elsőként – képtelen volt érvényesíteni az elképzeléseit a brit–francia tandemmel szemben. Regisztráljon és olvassa a teljes cikket! Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat a Rubicon Online-on.