D-felelősség kizárása: Az első (zárt) kérdésem ezzel a témával kapcsolatban 2015 májusában lezárult, és az interneten nem szerepelt az alábbi információk egyike, ami azt jelenti, hogy talán kitartónak kell lennie, és némi időt is kell adnia a keresések között. A fő módszert, amellyel megtaláltam ezt a játékot, természetesen óriási szerencse befolyásolta: NES-hírek olvasása és információk várása erről az engedély nélküli játékról az internetre. Az "engedély nélküli", a "kalóz" és a "harckocsi" keresése nem vezetett sehova a vadászat során. Örülnék, ha csak rátalálnék néhány játék képernyőjére és annak ismert zenéjére, hogy érezzem a nosztalgiát, még akkor is, ha nem találom a ROM-ot. Már majdnem felhagytam ennek a játéknak a keresésével, de a ma kiadatlan Nintendo-dolgok ezen új hulláma ( Playstation Snes, Star Fox 2, Sim City for Nes) egy Caltron 9 az 1-ben patront fedezett fel, soha nem kiadott, engedély nélküli játékokkal, és árverésen szerepelt az Ebay-en. Amint megnéztem a kezdőképernyőt, és a "Tank" -ot kaptam a játékok listáján, rákerestem a "Tank Caltron" kifejezésre a Google-on, amely erre a videóra küldött engem ( amint láthatja, én vagyok az egyetlen, aki kommentálta ezt a felvételt).
Saját, személyes zenei gyűjteményem. Ide csak azon számok kerülnek be, melyek lelkiállapotomtól függően tetszenek. Régebbi törölt videókat pótlom, így egyes számok nem 100%-ra egyeznek meg a címmel. Kritizálásnak helye nincs. Igyekszem. Hallgassátok két füllel, jó kedvel, pár sör társaságában.
Így aztán pislogtam mint hal a szatyorban, hogy na, most mégis mit kéne csinálni. A véletlen kóborlások közepette egyre előrébb és előrébb jutottam, és hetek vagy talán hónapok alatt cimborákkal kiokoskodtuk, hogy mégis mi lehet a játék végéhez vezető stratégia. Mindegyikünk más más részekben volt jó, így összeültünk és egy délután alatt végigvittük, adogatva a kontrollert, hogy most a tetős rész jön azt csináld te, oké, de a fagyasztóba te mész. 9. Little Nemo Aki esetleg nem tudná, annak mondom, hogy a 90 évek elején sárga kazettás játékot vásárolni felért a félkarú rablóval. Ha szerencséd volt, valami olyasmi volt a játék, mint amit a borító ígért, de jellemzően semmi köze nem volt a kettőnek egymáshoz. Nekem ez volt ilyen. A szüleim megvették a piacon, mert rambo volt a képen, biztos valami akcióban gazdag lövölde lesz... és gyakorlatilag... nem tévedtek olyan nagyot. Apró barátunk álomországban kalandozott és cukorkával el tudta kábítani az állatokat hogy beléjük... bújjon... hmm.
Na, ezt nézzük még egyszer. Tehát cukorkával varázslatos módon megkapta az állatok külsejét és erejét valamint képességeit. Nagyon aranyos volt, remek hangulattal, és színes grafikával. Mindemellett amúgy pokoli nehéz volt, nemhogy végig nem vittem, de még a második pályát sem tudtam gyerekkoromban befejezni. 8. Double Dragon II. Mint akciófilmeken szocializálódott kiskölyök, végtelenül imádtam minden bunyós alkotást. Nem egyszer próbáltam filmes pörgőrúgást produkálni, aminek az lett a vége, hogy vagy összetörtem valamit, vagy magamat. Többnyire az ajtófélfát sikerült a bokámmal megtámasztani, minek okán kevésbé férfias szipogással bicegtem vissza könnyeim küzdve a nintendó elé. Tisztán emlékszem, hogy Anyukám kikerekedett szemmel nézte, hogy a játékban a rám támadó hölgyet egy köríves mozdulattal oldalba rúgom, majd addig verem a fejét míg villogva át nem adja magát az enyészetnek. Hát.. Nem ez volt a kedvenc játéka. Volt egy speckó mozdulat (ugrás+rúgás) aminek az előhívásával emberünk indokolatlan erővel és sebességgel oktrojálta bele a térdkalácsát a támadó arcába.
6. Nekketsu Kakutou Densetsu Ezt se leírni, se kimondani nem tudtam soha, számomra csak japán bunyós játék névre hallgatott egész gyerekkoromban. Tesómmal nyúztuk rengeteget, ugyanis kb olyan volt karaktert alkotni, mint feltárni egy holt nyelv titkait. Pálcika, kisszék, hóember, csúszda, kémény, és kész is volt a karaktered akinek láttad hogy egyik értéke 7 a másik meg 2 de hogy mi, azt a japánok megtartották maguknak. A mai napig ötletem nincs miről szólt, mi volt a lénye, hogy lehetett benne bármilyen mozdulatot előcsalni, de imádtuk. Egy idő után már egész könnyen ment a karakteralkotás is, és vetettük bele magunkat a küzdelembe. Aztán néztük, ahogy hőseink elrohannak a messzeségbe, útjukon pedig a nyugvó nap halvány fénye kíséri őket, hiszen ők lettek a tigris harci torna bajnokai... Gondolom.... 5 Goonies Ez a játék egyike volt azon kevés alkotásoknak amik felkeltették Anyukám érdeklődését. Erősen él bennem az emlék, hogy Ő volt a családban az első aki túljutott bizonyos szakaszokon, megértett összefüggéseket a tárgyakkal, és végig tudta vinni.
Az utolsó pár részen mindannyian ültünk és drukkoltunk, hogy hajrá, sikerülni fog, végig tudod vinni. Először vitte végig a családban, és szinten elsőként jött rá, hogy lehetett elérni a legjobb befejezést benne. Egy kalandjátékról van szó, ahol hősünk megállíthatatlanul kutat családja után, és pályáról pályára szabadítja ki gyermekeit, hogy aztán a végén újra együtt lehessen a család. Korának tipikus platformere volt, a jobbik fajtából kis logikai játékokkal és keresgéléssel megtámogatva. Azt a mai napig nem értem ki és miért gondolta hogy jó ötlet a tárgyakat úgy elrejteni, hogy csak ütésre vagy ugrásra jelenjenek meg. Ennek a játékmechanikának köszönhetően a főhősünk úgy vonult végig a pályákon mint egy kokainon nevelt Chuck Norris. 4. Battletoads and Double Dragon Ez volt életem egyik legszórakoztatóbb játéka. A hangulat, a zenék,. az animációk, a támadások, úgy maga az egész. Egy pillanatig nem akarta magát komolyan venni, és minden pillanatában ömlött belőle a mesékre jellemző bugyuta erőszak, óriási bakanccsá alakuló láb a kombó végén, kiugró szemek ordítás közben, minden ami kell.
Nem egyszer kaptunk enyhe ínyhüvely gyulladást amikor órákon át ezt a két gombot terrorizáltuk. Ja.. és ha nem a legnehezebb fokozaton indítod el csak a játék felét, vagy kétharmadát fogod látni. Óhhh... azok a 90. éves. 7. Werewolf Ezt a játékot én egyszerűen imádtam. Olyan hangulata és zenéi voltak, hogy nem bírtam abbahagyni. Gyönyörű volt a grafikája, és amikor átalakult... Leírhatatlan milyen hatással volt rám gyerekként. Biztos voltam benne, hogy ez a világ valaha készített legkirályabb és legmenőbb játéka. Teljesen elvarázsolt első pillanattól kezdve. Ha a gyerek kihúzza a gyufát, le fogom ültetni elé, hogy addig játszik amíg én azt nem mondom hogy elég. De csak ha nagyon rossz lesz. Még egy ilyen unfair, bugos logikátlan kódtengert mint ez a játék. Kegyetlenül nehéz volt, és irreálisan komplikált. Mindemellett imádom a mai napig. De még emulátorral megtámogatva is egy kínszenvedés volt az utolsó harmada a játéknak. Nem is értem gyerekként egyáltalán hogy voltam képes az első 4 pályát legyűrni.