Ki gondolta volna, hogy 2020 egyik legkellemesebb filmélményét pont egy óriásszörnyek által kiváltott világégés fogja szolgáltatni? A filmről eredetileg a VOD premier kapcsán írtunk tavaly, április 14-től viszont elérhető a Netflixen is Szerelem és szörnyek (Love and Monsters) címmel, így felfrissítettük a kritikát. Valljuk be, hogy 2020 egyáltalán nem volt túl kegyes az emberiséghez. Kár is lenne szaporítani a szót, a világot meghódító COVID-19 vírus alapjában felforgatta a mindennapjainkat, és szó szerint az élet minden területére hatást gyakorolt, többnyire negatív formában. A horrorokra és armageddon-filmekre szakosodott filmnézők akaratlanul is egy új hasonszőrű és túlságosan is valóságos alkotás cselekményében érezhették magukat az elmúlt hónapokban. Ilyen körülmények között talán a legkevésbé vágynánk arra, hogy pont egy újabb világégést bemutató filmmel enyhítsük a felhőtlen szórakozás iránti sóvárgásunkon. Michael Matthews alkotása, a Monster Problems (másik címén a Love and Monsters, vagy magyarul Szerelem és szörnyek) azonban alaposan rácáfol erre a felvetésünkre.
Ez annak idején a többre hivatott, és magyarul végtelenül kacskaringós címmel érkező A Pap - Háború a Vámpírok Ellenben is jól működött, a Genndy Tartakovsky által megalkotott expozíció lett végül a film legjobb szegmense. A Szerelem és szörnyekben viszont nemcsak a háttér megágyazását szolgálja ez a nyitójelenetsor, hanem a főszereplő karakterhez, Joelhez (Dylan O'Brien) köthető szorosan, aki nem rendelkezik a posztapokaliptikus helyzettel túlságosan kompatibilis képességekkel - elvégre mi haszna van a kiváló rajztehetségnek, miközben óriásra nőtt hangyák próbálják leharapni a fejed, nemde? A film végére azonban erre a kérdésünkre is csattanós választ kapunk. A túlméretezett szörnyekkel operáló blockbuster filmek az elmúlt években rendre elhasaltak, többek között a beléjük erőltetett emberi karaktereknek (és azok teljesen logikátlan viselkedésének) is köszönhetően. A Szerelem és szörnyek ezt a problematikát is különös érzékenységgel oldja meg - még véletlenül sem akarja áthelyezni a hangsúlyt a Földet elfoglaló szörnyekre, kitart amellett, hogy ez a történet Joel karakteréről és az ő "felnőtté válásáról" szól.
A történet akkor indul be, amikor a hét éve föld alatt rostokoló Joel gondol egyet és elindul, hogy megkeresse szerelmét. A film meglepően ötletes szörnyetegei kellőképp látványosak, gusztustalanok és változatosak, azonban ne 18 éven felülieknek való, vértől és kiontott belektől tocsogó mészárlást képzeljünk el. Némiképp családbarát köntösbe oltott horrorfilmről van szó, amelyet bátran megnézhet az is, aki egyébként idegenkedik a szörnyterrortól. A horrorfilm megnevezést sem szívesen aggatnám rá, csupán a hivatalos zsánermegnevezés miatt használhatjuk. A külvilágról mit sem tudó, eleinte kissé ügyetlen és a legrosszabb pillanatban leblokkoló Joel utazása bőven tartogat humoros jeleneteket és szerethető szereplőket. Közülük kiemelkedik Joel első számú, elválaszthatatlan társa, Haver, az ausztrál kelpie kutya, aki állat létére – megdöbbentő, de – képes átérezhető, már-már túlságosan is emberi alakítást nyújtani, s ezzel élettel megtölteni ezt a négylábú karaktert. Mind a kutyaidomárt, mind a rendezőt és az operatőrt megilleti a dicséret, és külön piros pont jár azért, mert egyetlen jelenetben sem helyettesítették CGI-vel a kutyát.