A szuper 92, az extra 98 oktános volt, a kocsihoz 94 oktános benzint írtak elő. Ugyancsak Almássy Tibor tesztelte 1978-ban az új 650-est. 110 kilométer/órát meghaladó végsebességről írt, melyet nyilván a kocsi sebességjelző műszeréről olvasott le, s úgy találta, "szólóban 7, 2, utánfutóval terhelve 7, 8 liter a fogyasztás 92 oktános benzinből »erős« városi forgalomban. " Ekkor már kritikát is olvashattunk: "rossz a tanksapkazár. " Magyarországra 1976-ban kezdte szállítani a kisautót a Polmot, az ára eleinte 76 ezer forint volt, évi adója 1000 forint, a kétezres önrészű cascóért pedig havonta 85 forintot kellett fizetni. Egy első sárvédő mindössze 388 forintba került – boldog idők! Népszerűségét csinos formája mellett gazdaságosságának köszönhette a "begyűrűző" olajválság miatti benzindrágulás idején. A 21 literes tankkal akár négyszáz kilométert is megtehettünk, és ezért sokan elnézték az utasteret elárasztó motorhangot, a száz fölé nehezen tornászható végsebességet és a legjobb esetben is csak 100 literes csomagteret.
Súlyosabb esetben a szétszerelés sem ment könnyen, s persze a csapot és a perselyt egyaránt cserélni kellett, a zsír nem segített többé. Kellemetlen Kispolski-tulajdonság a hengerfejtömítés kiégése is, ha a még épp sportosnak felfogható motorhang egy idő után géppuskaropogásba ment át, biztosak lehettünk a diagnózisban. A karosszériára az eltömődött vízkifolyók jelentették a legfőbb veszélyt, a csomagtérben és az ajtókban felgyülemlett víz hamar "intézett" egy rozsdafoltot, ami gyorsan átlyukadáshoz vezetett. "Nem is gondolnánk, hogy egy ilyen, hajdanán nagy példányszámban futott típushoz nehézkes lehet bizonyos alkatrészek beszerzése. Már Lengyelországban is ritka a minőségi alkatrész, a legtöbb utángyártás selejtes, mérete rossz, anyagminősége kifogásolható. Legjobb, ha elfekvő készletből kutatunk fel eredeti elemeket, a Lengyelországban vagy Olaszországban vásárolt portéka gyakran okoz csalódást" – foglalta össze a rossz tapasztalatokat László. A korai, króm lökhárítós – illetve az újonnan tanult terminus szerint kúpos felnis – példányok mára szinte teljesen eltűntek.
Eredeti és hibátlan a gumiszőnyeg, ilyet ma már szinte lehetetlen beszerezni (a pirosba a mai napig nem sikerült) Forrás: Retro Mobil Nagyon mélyen ül a fék a másik két pedálhoz képest, a tér is szűk, széles cipőben esélytelen rendesen vezetni. A bal felső sarokban a csomagtérnyitó látszik Forrás: Retro Mobil Fényszórókapcsoló és ablakmosó nyomógomb ül a pult középső részén. A tulajdonos dönthetett: vagy rádiója lesz (például Unitra Safari 5), vagy kesztyűtartója. Alul az aprócska légbeömlőkön keresztül jöhetett a meleg a motor felöl Forrás: Retro Mobil A váltókar mögött jobbra az indítómotort működtető kar, mellette a szívató. Az 1985-ös ráncfelvarrás után nem sokkal kapott hagyományos kulcsos önindítót, de hozzánk ezek a modellek csak a nyolcvanas évek végén érkeztek meg Forrás: Retro Mobil Ez a fajta keskeny támlás ülés sok más Fiat modellben is felbukkant, itt még nem állítható a támla dőlésszöge. Tetőkapaszkodó csak az anyósülés utasának járt, az öv itt még mechanikus Forrás: Retro Mobil Az ülésváz szélén lévő kar felső részét megnyomva oldhatjuk a reteszt, s billenthetjük előre az ülést.
Az áramot 12 voltos dinamó termeli, a gyújtás megszakítós. Az első időszakban alkalmazott 594 köbcentis variáns csak 1 lóerővel volt gyengébb, ám mégis sokkal jobb vezetni ezt a változatot. A gyári előírás szerint 94 oktános benzin kellett bele, vagyis aki jót akart magának, keverte a 92-est és a 98-ast Forrás: Retro Mobil Ez a kormány volt az alap, de már a nyolcvanas évek elején megjelent a 650 K-ban a vastagabb, poliuretán kormány és a pult alá illesztett nyitott kesztyűtartó. A műszerfal a lehető legegyszerűbb, a sebességmérőn kívül csupán egy tankszintjelző tájékoztatja a sofőrt Forrás: Retro Mobil
Picit magasabban áll a piros eleje, ez az újjáépítés után természetes, amíg az első keresztlaprugó "meg nem állapodik". Ma már nagyon nehéz gyári kasztnielemeket fellelni, az utángyártottak viszont méretpontatlanok, így nehéz velük dolgozni Forrás: Retro Mobil Csak 1975-től kínálták őket a magyar piacon. A 4x98-as lyukosztású, hagyományos (szintén 12 colos átmérőjű) felni 1982-től jött, a műanyag lökhárító a nyolcvanas évek közepétől jellemezte a típust, amelyet 1980-tól már csak Lengyelországban gyártottak Forrás: Retro Mobil A "sokrácsos" géptetőt 1977-től váltotta ez az egyszerűbb változat, a hátsó oldalsó légbeömlő többféle kivitelben létezett a gyártás során. Bizonyos modellváltozatokhoz kibillenthető hátsó oldalablakot is kínáltak. Jugoszláviában is készítették (összeszerelték), de csak rövid ideig, s az osztrák Steyr is gyártott belőle kevéske boxermotoros változatot Forrás: Retro Mobil Ide leginkább semmi sem fér be, a pótkerék, a kötelező felszerelések, a kétkörös fékrendszer olajának tartálya és a kerékdobok kitöltik a teret.
Az öregedőket egy éves bérlet áráért meg lehetett vásárolni, a kispénzű gazdák pedig végképp lelakták őket, így ezek a bontókban végezték. A túlélők átváltozáson mentek keresztül, megkapták az újabb modellek elemeit, széles műanyag lökhárítókkal, dísztárcsás kerekekkel modernizálták őket. Rémregényeket lehet olvasni a neten a Kispolskik felújításának nehézségeiről, s arról, hogy ha valaki jó állapotú 126-ost akar összehozni, két–három bázisautót kell vásárolnia, hogy minden fontos alkatrészből legyen használható. Próbaút utánfutóval A Polski FIAT 126-ost premierje után egy évvel, 1975-ben az Autó–Motorban Almássy Tibor mutatta be. Négyezer kilométeres tesztjének tárgyát, egy aranysárga, zöld kárpitozású kocsit a lengyel külkereskedelmi vállalat magyarországi képviseletétől kapta kölcsön. Beszámolójából kiderül, hogy a Budapest–Miskolc utat 2 óra 40 perc alatt teljesítette mezőkövesdi kávézással, zuhogó esőben. Az autó Almássy mérése szerint országúton, három személlyel 5, 5 liter extrával kevert szuperbenzint fogyasztott.
Több mint négy és fél millió példány készült a 126-os FIAT olasz és lengyel változataiból, s ezzel a Trabantot is megelőzi a farmotoros kiskocsi. Népszerűsége egyben veszte is, kevés a szép állapotban megőrzött példány, a jókat még mindig használják. Ocskay Zoltán mutat be egy kivételt. Fotó: Papp Zoltán. Szinte látjuk magunk előtt a történetet. Idősödő hölgy – budai polgár – városi autót vesz. Aki nem élt akkor, nem hiszi, hogy 1980-ban a Polski FIAT 126-os pont olyan státust képviselt, mint ma egy Smart. A járművet a társasház fűtött garázsában tartja, többnyire csak jó időben és indokolt esetben használja (a 27 évesen eladott autó órájában szereplő 43 ezer kilométer jobbára a Zugligeti út és a telek közötti túrákból jött össze). Néhányszor elviszi a márkaszervizbe, de nem tetszik neki a munkafelvevő modora, így inkább a szomszédban lakó kocsikedvelő és gyakorló otthoni szerelő bácsira, illetve autóversenyző fiára bízza a karbantartást, a gyertya-, légszűrő- és olajcseréket. Ezek után nem meglepő, hogy az 1980-ban gyártott Polski szinte makulátlan, amikor Csurgó Lászlóhoz kerül.