A sötétség kora - 1. évad (2013) The Originals Kategória: Dráma Fantasy Horror Tartalom: A sorozat, a The Vampire Diaries Vámpírnaplók spin-off sorozata. A történet New Orleans-ban játszódik, középpontban az Ősi vámpírok: Klaus Mikaelson (Joseph Morgan), Elijah Mikaelson (Daniel Gillies) és Rebekah Mikaelson (Claire Holt). Az első epizódot a Vámpírnaplók sorozat 20. beépített epizódjaként láthattuk 2013 április 25-én, amely után a CW televíziós csatorna megerősítette a hírt, hogy a sorozatot berendelték a 2013-2014-es szezonra, így ősszel folytatódik. Visszatérő karakter lesz Hayley (Phoebe Tonkin) aki terhes Klaus "gyermekével". Most Klausnak kell megküzdenie egykori védencével, Marcelel (Charles Michael Davis), aki jelenleg uralja egész New Orleanst. Ahhoz, hogy a város újra Klaus irányítása alá kerülhessen, hatalmi harcot kell vívjon Marcellel. Klaus újra a király akar lenni, de a királynak ehhez kell egy város. Elijah biztosítja Klaust a támogatásáról, és próbálja megértetni tesvérésvel a család fontosságát.
Az elmúlt évtizedben a Vámpírnaplók és A sötétség kora című sorozatok ikonikus hősei meghódították a világot. Az új széria a hagyományokat folytatva a Salvatore bentlakásos iskolában játszódik, és egy új természetfölötti képességekkel rendelkező generáció történetét meséli el, a középpontban Klaus Mikkelson 17 éves lányával, Hope-pal. Vajon a suliba járó tiniboszorkányok, vámpírok és vérfarkasok hőssé válnak, ahogy azt szeretnék, vagy megmaradnak gonosz teremtményeknek, amiknek születtek? Főszereplők: Danielle Rose Russell, Aria Shahghasemi, Quincy Fouse
Hayley össze van zavarodva, próbálja kordában tartani az erejét, és hozzászokni új pozíciójához hibridként. Klaus, miután hónapokig bezárva tartották otthonában, Elijah és Marcel segítségét kéri a vérfarkasok ellen, akik most a francia negyedet uralják. Davina mozgósítja terveit, hogy Mikaelt Klaus… több»
Még mindig hatalommániás, még mindig nehezen viseli el, ha elárulják, még mindig hirtelen haragú, és még mindig rettenetesen impulzív. De éppen ezek miatt szeretjük. Mégis, a családjáért bármit megtenne, mint azt a sorozat utolsó részeiben be is bizonyította. Tudtam én, hogy Klaus terve vezet majd eredményre, nem is értem a többiek miért nem hallgattak rá az elejétől fogva. A The Originals még mindig egy jó kis sorozat a hibái és az idegesítő karakterei és történetszálai ellenére, hisz azért szerencsére még mindig a jó dolgok vannak benne többségben. A második évad mindenképp izgalmasabb volt, mint az első, de hogy összeszedettebb és logikusabb is? Azt nem jelenteném ki ennyire egyértelműen. legyen elég annyi, hogy azért néha összekuszálódtak a történetszálak, és néhány logikátlanság rontott az élvezeti értéken, de aztán ezektől hamar megszabadultunk, így nem jelentettek olyan nagy gondot. Jó kis fantasy sorozat ez, sötét, humoros, izgalmas, szerethető karakterekkel. Jöhet jövőre a harmadik évad, és nagyon bízom benne, hogy nem kezd lassú lejtmenetbe a sorozat, mint anno a Vámpírnaplók tette.
Sikerül is kapcsolatba lépnie az Aether-űrhajóval, amely azon fáradozik, hogy élhető alternatívát találjon, és ugyan sikerrel is jár, fogalma sincs arról, hogy elkésett. Persze, a rádió elromlik, amikor főhősünk ezt közölhetné a kapitánnyal, így a viharos, zord időjárásban meg kell keresnie egy másik, nem annyira közel lévő antennát, hogy folytatódhasson a kommunikáció. Nem egyedül teszi meg az utat, vele tart a bázison rekedt kislány, Iris (Caoilinn Springall) is, és együtt vetik bele magukat a nagy kalandba. A történetben felváltva vagyunk a főszereplővel és kis társával, az Aether legénységével, közben mindkét szál nehézségeit is látjuk, illetve flashbackek segítenek némileg tájékozódni abban, hogy miért is csinálja Augustine azt, amit csinál. Az éjféli égbolttal alapvetően az a baj, hogy sokszor nagyon vontatott, és a történet borzasztóan kiszámítható – és ez még akkor is igaz, ha a végén kapunk egy picike csavart, ami igazából annyira nem is helyezi más kontextusba a mögöttünk hagyott nagyjából kétórás játékidőt.
George Clooney színészi alakításába nem lehet belekötni, könnyen lehet, hogy Oscar-jelölést is kap majd a tudós megformálásáért, ám rendezőként ezúttal nem annyira találta az egyensúlyt, éppen ezért Az éjféli égboltban sokkal több maradt annál, mint ami elénk került, és mint amit ez az alapfelvetés érdemelt volna. ÉRTÉKELÉS: 6, 5/10 POLGÁR GÁSPÁR
Meghatónak és mélyfilozofikusnak szánt, a könyveredetijét szinte semmibe vevő látványlufi lett a Netflix egyik legjobban várt filmje, George Clooney The Midnight Sky (Az éjféli égbolt) című sci-fije. Spoileres filmkritika. Az emberiség végóráit éli. Evakuálják az anyaországuktól és családjaiktól távol élőket, de van, akinek nincs hová hazamenni. Így hát Augustine (George Clooney) ottmarad a sarkköri csillagvizsgáló- és rádióállomáson, élni az antiszociálisok megszokott életét, amíg az egészsége és a túlélőkészlet (no meg a szennyezetlen levegő) engedi. De egy nap furcsa dolog történik: rátalál egy ottfelejtett kislányra, Irisre, és a morcos, öreg csillagász rájön, hogy valamit nagyon elrontott az élete során. Mindeközben a Jupiter térségéből a Földre tartó űrhajó utasainak, köztük is kifejezetten a kommunikációs specialistának (Felicity Jones) kellemetlen napokat okoz, hogy elveszítették az összeköttetést az Irányítással. Majd egyszer csak létrejön a két történetszál között a kapcsolat.
George Clooney játéka nagyszerű volt, kitűnően hozta az érzelmekben gazdag jeleneteket. A duó pedig, amit Caoilinn Springall -al alakítanak külön kiemelendő. A mindössze tízéves színésznő Iris szerepében olyan parádésat alakított mimikájával, amit sokan megirigyelnének. A másik szálon a Sully-t alakító Felicity Jones (Szólít a szörny) bár csinos volt, engem valahogyan nem győzött meg. Semlegesnek éreztem az alakítását ahhoz képest, amin a karaktere átment. Ezt nagyon sajnáltam, mert ennek a szerepnek legalább olyan erősnek kellett volna lennie, mint Augustine-é. Kyle Chandler (A régi város, Az első ember, Éjszakai játék), David Oyelowo (Csillagok között, Selma) és Demián Bichir (Aljas nyolcas) alakítása sokkal jobban tetszett. Habár nagyon erős a film mondanivalója, a prímet nálam a látvány vitte el. Nagyon ritkán nézek sci-fi-t, ezért sokáig tartott, mire megértettem, hogy pontosan miről is szól ez az egész, mi ennek az igazi lényege, de a képi világ egyszerűen magával ragadott. Habár az idő nagy részében a föld volt hangsúlyban, az űr és az ott játszódó jelenetek látványvilága igazán nagyszerűre sikeredett.