Talán ott is halt volna meg, elfeledve a távoli orosz földön, ha egy szlovák orvos a háború után több mint ötven évvel fel nem figyel a fura, csak magyar nyelven beszélő Tomára, akit a pszichiátrián hibásan Tamás Andrásként vettek nyilvántartásba. A különös figurára azután az orosz, majd a magyar sajtó, és a magyar hatóságok is felfigyeltek. Budapest Dr. Veér András ideg- és elmegyógyász orvost küldte a helyszínre, aki hivatalosan megállapította, hogy Toma minden kétséget kizárólag magyar. A hazaszállításra ezután (OP: gusztus 11-én) kerülhetett sor. A fél évszázadra eltűnt ember hazatérése után az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet lakója lett, ahol elindították múltjának teljes feltárását. Az idős férfival Erdős László alezredes tartotta a kapcsolatot, aki elmondta, hogy Toma sokat beszélt a szeszről, ám amikor vodkát vagy whisky kínáltak neki, akkor magyar szeszt kért. Jogi kisokos: Mihez van jogunk és mi a kötelességünk? - Dr. Pongó Tamás | egyetem tv | Tandem : hirok. Fura módon a szatmári szilvával is elutasította, mondván, hogy az nem magyar. A pszichiátrián megállapították, hogy elmebaja gyógyszerekkel kezelhető és megkapta az új műlábát is, amely 1, 5 kilóval könnyebb volt a régi orosznál.
A kutatók kiderítették azt is, hogy az idős férfi a Nyíregyháza melletti Sulyánbokor nevű településen élt, mielőtt a frontra került. Az idős férfit ezután szülőfalujába vitték, ahol féltestvérei, húga és öccse, Toma Anna és János édesapjukat vélték felfedezni a régóta eltűnt bátyban. Ezután az iskola következett, ahol a még életben lévő osztálytársakkal találkozhatott a fronton eltűnt katona. A Toma család dokumentumokat is felmutatott, miszerint Toma András elméje már a fronton megbomlott. A rokoni szálakat végül a DNS-vizsgálatok igazolták. Toma Andrást a több évtizedes helytállásáért a honvédelmi miniszter tartalékos főtörzsőrmesterré léptette elő, és elmaradt illetményét is kifizették neki, ami végül több millió forintra rúgott, mivel szolgálatát a pszichiátriai intézetben eltöltött időszakban is folyamatosnak tekintették. Molnár F. Tamás kapus, öt év után visszatér a Szeged-Csanád Grosics Akadémiához : hirok. Az idős urat egyébként haláláig, 2004. márciusáig testvére, Anna ápolta. Dokumentumfilm: - Ravasz Balázs: Az elfelejtett katona. Az utolsó hadifogoly hazatérése (pszichológiai/pszichiátriai szempontból is érdemes belenézni, ha valaki érdeklődik az ilyen témák iránt)
A magyar kormány oldalai, a médiumok és az IKEA nem kerültek egyik oldalra se. Várom kritikáitok, korrekcióitok, ötleteiteket! Még az olimpikonok is a Szeged-Csanád GA focimeccsére járnak: Olasz Anna, Molnár Tamás és Nagy Péter is a szegediekkel szurkolt vasárnap : hirok. Fontos megemlíteni az alábbiakat: Magyarországok több mint 500 médium része a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak(KESMA), amely a kritikusok szerint Fidesz-KDNP/NER közeli(). Az a sajtó amit "ellenzéki" sajtónak nevezünk, nem része egy ehhez hasonló alapítványnak, amennyire tudjuk függetlenek egymástól. Az MTVA 2021-ben 97 milliárd forintból gazdálkodik szóval ha jó a számításom, akkor a "baloldal" teljes FB hirdetés összege felér kb 31 óra MTVA adással
Az utolsó magyar hadifogoly Toma Andrást 1944-ben, 19 évesen sorozták be. Az I. magyar hadsereg katonájaként valahol Auschwitz és Krakkó környékén esett fogságba 1945 januárjában. A fiatalembert ezután a Leningrád közelében fekvő bokszitogorszki hadifogolytáborba szállították, majd innen 1945 tavaszán az 1500 km keletre fekvő Bisztrjagba. Az utazás testileg és lelkileg is meggyötörhette a fiatal katonát, a vagonokba összezsúfolt hadifoglyok fele ugyanis életét vesztette az út alatt. A megtépázott idegzetű harcos végül 1947 januárjában a Moszkvától több mint 800 kilométerre fekvő kotyelnyicsi elmegyógyintézetbe került, ahol 53 évet töltött. Miután Toma átlépte a pszichiátriai intézet kapuját, a szovjet gyakorlat szerint törölték a hadifoglyok listájáról, így eltűnt a magyar hatóságok szeme elől, és a világháborút követő enyhüléssel sem térhetett haza a hadifogságból. Toma ötven év alatt nem nagyon foglalkozott a nyelvtanulással: csak magyarul kommunikált, oroszul egyetlen szót az igent (da) tanulta meg.
A pártok sosem álltak be mögé, és a kéthetente 1 ATV interjú és a heti 1 kocsmai stílusú monológ stream párezer rajongónak nem fog országos ismertséget hozni. Teljes erőbedobással mennie kellene a kampánynak, hogy egy kormányzóképes alternatívát tudjanak mutatni, az emberek prekoncepcióit eloszlatni, és MZP-t mint frontembert felépíteni. Ennek ellenére a lista tagjairól fogalmunk sincs, a kétes figurák továbbra is maradnak, a programban ezerrel megy az eddigi sablonok ígérgetése, holott maguk mondták, hogy az ország állapotát nem is ismerik részletesen. Elmondok egy titkot, az alaptörvényt és a lopást az emberek 99%-a leszarja főleg ha nekik is van hasznuk belőle. A média használata kimerül a facebookon pénzégetésben, mert az álellenzéki ATV-ben valamiért az MSZP harmadosztálya jelenik meg napi szinten. Ha szerintük sincs médiafelület, akkor vagy ne tegyenek úgy, mintha itt mindenki ellenzéki lenne és 51%-ra méressék magukat, vagy kezdjenek el azon dolgozni, hogy megkerülhetetlen tényezővé válnak és új ügyekkel tematizálják a közéletet (az MKKP-nak valahogy ez sikerül).
Már a második részben is feltűnő volt, hogy az egyes karaktereknek csak egy-egy tulajdonsága van: okos, erős, bátor, cseles, figyelmes, áruló. Ez pedig továbbra sem elég ahhoz, hogy érdekfeszítővé váljanak a konfliktusaik. Ezt nem menti meg az sem, hogy a film végén egy nagy-nagy szeretetgombócban egyesülve a szereplők levonják a megfelelő konzekvenciákat, amit az ezt megelőző két óra, huszonkét percnyi kliségyűjteményből kellett volna megfejteni. Pedig számtalan megválaszolatlan kérdés marad az emberben, de egyik sem olyan égető, mint az, hogy: vajon leáldozott végre ennek a műfajnak? Az útvesztő: Halálkúra, 2018, 142 perc, 4/10
A beavatott -széria legutolsó darabja orbitálisat koppant, és már az is kisebb csoda volt, hogy egyáltalán három mozifilm készülhetett belőle. A stúdió sokáig úgy tervezte, kétrészes tévéfilmben zárják le a sorozatot. Ettől még persze remekül lehet társadalmi és politikai kérdéseket vizsgálni benne. Reménysugár az Útvesztőben Az Útvesztő -trilógia első része meglepően jól teljesített kritikailag és bevétel szempontjából is. A történet egyszerűségének ellenére – a fiatal Thomas egy labirintus közepén ébred, ahol csomó korabeli fiúval és lánnyal együtt nem tudja, hogy mit keres ott, de ki akar jutni – működni látszott a műfaj újabb bőrlerántása. Izgalmas, sejtelmes és ötletes koncepciónak tűnt a labirintus=tinédzserkor párhuzam. A második részről viszont már egészen mást gondoltunk: Az útvesztő: Tűzpróba – Minek nevezzelek?! A könyvadaptáció nem tudja eldönteni, hogy posztapokaliptikus túlélőmozi, zombidráma, tiniszerelmes coming of age történet, ifjúsági kaland-, vagy szupergonosz-szervezetes összeesküvés-film legyen, de ez talán a kisebbik baj vele.
Az ismeretlenek ("Alkotók") már több mint 3 éve minden hónapban új fiút küldenek fel a felvonóval. Bár a felvonóval élelem és felszerelés is rendszeresen érkezik, a srácok egy önellátásra törekvő minitársadalmat alakítottak ki, vezetőkkel, szabályokkal, feladatmegosztással és büntetési rendszerrel. Hamarosan kiderül, hogy a csapat fő célja a kijutás, ugyanis a négyzet alakú Tisztás oldalfalainak közepén nyíló "kapuk" nem kijáratok, hanem egy – mindez ideig megoldatlan – labirintus bejáratai. A labirintus megoldását nagymértékben megnehezíti, hogy csak nappal deríthető fel, mert éjszaka biomechanikus szörnyek ("siratók") foglalják el. (A járatok nappal sem tökéletesen biztonságosak miattuk. ) A tisztást és az útvesztőt összekötő hatalmas "kapuk" minden este bezáródnak, és aki éjjelre a labirintusban marad, garantáltan nem éri meg a reggeli kapunyitást. A feladat további nehézsége, hogy az útvesztő belsejében a gigantikus kőfalak éjjel időnként elmozdulnak, több helyen bejáratok nyílnak és záródnak (kezdetben ismeretlen rendszer szerint).
– mindezen kérdésekre soha nem kaptunk választ a trilógia során, ez pedig alapvetően zavart kelt az ember logikus gondolkodásában. Egy mondatban össze tudom foglalni ezt a filmet Thomas és barátai ezúttal Minho nevű cimborájukat akarják kiszabadítani a VESZETT (ez egy gonosz cég) karmai közül, mely szervezet a világban uralkodó fertőzésre immunis fiatalok vérével próbál ellenszert készíteni a járványra. Tehát egy probléma megoldásán dolgozik helyesen, de helytelen eszközökkel. Kár beszélni olyasmiről, mint a színészi játék vagy történetvezetés, pedig Thomas Brodie-Sangster, Giancarlo Esposito vagy pláne Patricia Clarkson más filmekben már sokszor bizonyítottak. A jól ismert akció-dialógus-akció dramaturgia, a történet előre haladtával csak egyszerűsödik, úgy tartalomban, mint látványban. A film legelején egy elképesztően jól komponált akciószekvenciával, egy vonatszerelvény elrablásával indul, repülőgéppel, terepjárókkal, lendületes fegyveres harcokkal, ami így egyszerre idézi a westernfilmek hangulatát és a Mad Max lerobbant autópornóját.
Ugyanazon ételek okozhatnak súlyos vagy kevésbé súlyos allergiás reakciót, intoleranciára jellemző tüneteket, a legszerencsésebbeknek pedig semmi panaszuk. Ők nem is sejtik, mennyire szerencsések, hogy milyen nehéz együtt élni azzal, hogy a kedvenc falatok okozzák a legtöbb szenvedést! Mi a megoldás? Hogyan kerüljük el a hasonló tragédiákat? Az táplálékallergiánkat, ételérzékenységünket és ételintoleranciánkat – vagy éppen az autoimmun betegségünket, mint a cölákia – nem mi választjuk, de tehetünk azért, hogy ezek ne okozzanak bajt és tűneteket. Az első lépés: felismerni a problémát. A diagnosztizálásban sok lehetőség áll rendelkezésünkre, ám nem mindegy, hogy hol és hogyan kezdjük a vizsgálatokat. Más-más módszerek mutatják ki az allergiát, a cöliákiát, a laktóz érzékenységet, a hisztamin érzékenységet és az IgG alapú intoleranciát. Ez az első útvesztő. A pontos diagnózis után jön a következő lépés: mit tegyünk? Az ételérzékenység és táplálékallergia problémáját számos gyártó felismerte már, egyre nagyobb a választék azok számára is, akik kénytelenek lemondani például egyes gabonákról, tejről, tojásról, stb.