A naggyá válás macskaköves útján közülük egyszerre hárman kísérhetnek el, és véletlenül sem azért, hogy biodíszletként szolgáljanak: a csapattagok egymáshoz fűződő viszonyának legalább olyan jelentősége van, mint annak, hogy vezetőként mit engedünk meg nekik egy-egy misszió során, illetve milyen válaszokat adunk a kérdéseikre. Tudniillik döntéseink következményei fájóbbak lehetnek, mint legóra lépni. A jól megválogatott szavak életet óvhatnak, és halált hozhatnak, új lehetőségeket tárhatnak fel, küldetéseket dönthetnek el. Élesebbek a pengéknél is, így bölcsebb, ha vigyázunk: alkalmi követőinknek minden eseményre lesz valamilyen reakciója. Sötét varázslatok kivédése De nem csak reakcióban, interakcióban is bőven lesz részünk. Garantáltan örömünket leljük majd a játék egyedi megoldásaiban, mint például az őselemek keverésében, kombinálásában a képességekkel. Már az előd is élen járt abban, hogy a környezetet kihasználva előnyt kovácsoljunk magunknak a harcban, de az Original Sin II még tovább fejlesztette ezt.
Nemcsak a zeneszerző, hanem a szinkronstáb teljesítménye előtt is fejet kell hajtanunk, hiszen minden szöveget megtöltenek élettel, és elérik azt, hogy meg se forduljon a fejünkben egy hosszabb diskurzus átléptetése. Ez nem kis érdem egy tengernyi betűvel felruházott szerepjátékban. Örökké szépek Ha ne adj' isten a magas újrajátszási faktor ellenére sem találnánk már több kihívást a kampányban, még mindig nekifuthatunk három másik játékossal kooperatívan, vagy áthívhatjuk a havert egy osztott képernyős mókára. Belekóstolhatunk a csapatokat egymásnak eresztő PvP-aréna opcióba, nyakig merülhetünk a felhasználók által készített modokban, sőt a stúdió készült egy igazi finomsággal is: a Game Master megidézi a táblás szerepjátékok idejét, egy valódi játékmester kezébe helyezi a szórakozás kulcsát. Hosszú oldalakat lehetne még teleírni a Divinity: Original Sin II pozitívumaival, de már ennyiből is pompásan leszűrhető, hogy a Larian Studios elérte azt a csúcsot, amit jelenleg el lehet érni egy izometrikus nézetű, körökre osztott szerepjátékkal, a korona pillanatnyilag egyértelműen az övék (az első patch pedig még tökéletesebbé tette).
Nyúlszívűeknek itt nem terem babér, de a gőgös gyík (Red Prince), a démoni muzsikus (Lohse), a sziporkázó élőhalott (Fane), a karakán törpe (Beast), a magának való zsoldos (Ifan ben-Mezd) és az emberi húst sem megvető elf orgyilkos (Sebille) mind arra várnak, hogy rajtuk keresztül döntsük el Rivellon sorsát. Fantasztikus egy csapat ez a lehető legszélesebb skálán mozgó, gazdagon kidolgozott személyiségekkel, akiknek megvannak a maguk mozgatórugói, céljai, tettei. Elöljáróban csak annyit, hogy hatalmas élmény megismerni mindegyikőjük múltját. Természetesen bármennyit csiszolhatunk előre beállított tulajdonságaikon, de akár a semmiből is létrehozhatunk egy vadonatúj arcot, hogy saját ízlésünkre szabva egyéniséget adjunk neki - faja, kasztja és külleme csakis az aktuális hangulatunktól függ (a leglogikusabb megoldás az, ha eltérő erejű segítőket, vagyis távolsági és közelharcost, mágust, valamint bérgyilkost egyaránt beválogatunk a bandába, ezáltal mindennemű eshetőségre felkészülhetünk).
A Larian Studios mesterien csűri-csavarja az eseményeket már a legelső perctől kezdve, még a zsáner sokat látott veteránjai is úgy fognak pislogni egy-két fordulat láttán, mint törpe a hórihorgas elfre. Amikor már éppen úgy éreznénk, hogy sablonföldre lépett az írógárda, betoppan egy váratlan esemény, és olyan nyaklevest oszt ki, hogy a következő sarkon egy nem mindennapi figura adja a másikat. Való igaz, Rivellonra nem húzható rá az unalomig koptatott "élő-lélegző" jelző, élővilágának tagjai a nekik kijelölt korlátozott feladatokat ismételgetik, viszont minden méterén vár a felfedezőre egy különleges helyszín, egy elcsenésre váró tárgy, egy leszólítandó személy, egy újabb nagy kaland. Ahhoz azonban, hogy átadjuk magunkat az út hívogató szavának, előbb bajnokot kell választanunk. Légió a nevünk, mert sokan vagyunk Az univerzum megmentőjévé avanzsáló parasztlegény már a múlté, ezúttal a névlegesített, komoly háttérrel rendelkező szereplők egyikére bökhetünk rá a játékot elindító karakterkreálás során - ahogy azt az Original Sinben is tettük.
Julia Quinn: A herceg és én (Gabo Könyvkiadó, 2010) - Szerkesztő Fordító Kiadó: Gabo Könyvkiadó Kiadás helye: Budapest Kiadás éve: 2010 Kötés típusa: Ragasztott papírkötés Oldalszám: 391 oldal Sorozatcím: A Bridgerton család Kötetszám: 1 Nyelv: Magyar Méret: 20 cm x 12 cm ISBN: 978-963-689-300-2 Értesítőt kérek a kiadóról Értesítőt kérek a sorozatról A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról Fülszöveg Létezik-e nagyobb kihívás a londoni előkelő társaság ambiciózus anyái számára, mint egy nőtlen herceg, akihez lányukat örömest feleségül adnák? Lady Whistledown társasági lapja, 1813. április Minden jel arra mutat, hogy Simon Basset meg fogja kérni legjobb barátja húga, a bájos és okos Daphne Bridgerton kezét. Ami csak kettejük titka: házasságról szó sincs, csak így kívánják Simontól távol tartani a lányaikat férjhez adni kívánó, igen aktív társasági hölgyeket. Daphne pedig, mivel hercegi udvarló találta kívánatosnak, később alkalmas kérőket kaphat. Ám miközben Daphne sorra keringőzi Simonnal a bálokat, igen nehéz arra gondolnia, hogy az egész csak színlelés.
Sir Phillip Crane Sir Phillip tudta, hogy Eloise Bridgerton vénkisasszony. Azért kérte meg a kezét, mert feltételezte, hogy szerény, nincsenek nagy igényei, és nagyon, de nagyon szeretne már férjhez menni. Csakhogy… nem ilyen volt, és nem így volt. Az ajtaja előtt megjelent fiatal nő minden volt, csak nem csendes, és amikor végre becsukta a száját, Sir Phillip nem akart mást, csak csókolni… illetve mást is akart. Vajon elment az esze? Eloise Bridgerton nem mehet feleségül egy olyan férfihoz, akivel sosem találkozott! De aztán gondolkodni kezdett… és eltűnődött… és azon kapta magát, hogy bérkocsiban indul éjnek évadján, hogy találkozzon a férfival, akivel talán tökéletesen illenek egymáshoz. Csakhogy… nem volt tökéletes. A tökéletes férj nem lehet szeszélyes és rossz modorú, és bár Phillip nyilvánvalóan szép ember, de nagydarab, magas és erős, és nyers modorú; egyáltalán nem olyan, mint azok a londoni úriemberek, akik addig megkérték a kezét. De amikor elmosolyodik… megszűnt létezni a külvilág, és Eloise csak csodálta… vajon ez a tökéletlen férfi neki tökéletes lehet?
Daphne pedig, mivel hercegi udvarló találta kívánatosnak, később alkalmas kérőket kaphat. Ám miközben Daphne sorra keringőzi Simonnal a bálokat, igen nehéz arra gondolnia, hogy az egész csak színlelés. A férfi ravaszkás mosolya talán, de tekintete felragyogása bizonyosan azt a hatást éri el, hogy Daphne beleszeret a szép hercegbe. Ez már egyáltalán nem színlelés.
A The New York Times sikerlistájára 19-szer került fel. A legnagyobb sikerét azonban a Bridgerton könyvsorozattal aratta. A Netflixen Bridgerton címen fut a sikersorozat, amelynek második évadát türelmetlenül várják a rajongók.