Hollywoodi filmben hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a dialógus csak információközlésre szolgál, netán annak szájbarágására, amit az imént láttunk, és ne adj' isten, nem voltunk képesek felfogni. De lehet mindezt úgy csavarni, hogy legalább egy szituációnak tűnjön. Itt azonban körülbelül annyi kreativitással és művészi érzékkel sikerül megoldani, mint amennyi a fenti felsorolásban található. Edgar Allan Poe: A holló (Európa Könyvkiadó, 2003) - antikvarium.hu. Nem sok jót ígér ez a további másfél órára - viszont legalább nem hazudik. Tényleg ehhez a színvonalhoz tartják magukat a továbbiakban. A forgatókönyvíróknak nemcsak a valóság volt útjában, de a kreatív írás órákat is messze elkerülték a suliban. És pechjükre épp egy olyan mesterrel méretnek meg, aki a műfaj megteremtője és állandó hivatkozási alapja - hiszen egy ilyen filmet nézve óhatatlanul felmerül a kérdés mindenkiben, hogy van-e olyan izgalmas és félelmetes A holló című thriller, mint akár egy gyengébbecske Poe-novella? És van-e olyan ravasz, olyan okosan szőtt cselekménye? És máris ugyanott tartunk, mint a morális kérdés esetében: honnan vették a bátorságot, hogy ezzel a névvel, ezzel az életművel keljenek versenyre?
Egyszer – unt éjfél közelgett – bóbiskoltam elfelejtett tudományok furcsa könyvén, ellankadva, terhesen, fejem csügge… egyre jobban… s im egyszerre ajtóm roppan, mintha egy kéz félve koppan – dobban ajtóm csöndesen. S szóltam: "Éji vendég toppan küszöbömre csöndesen: – az lehet, más semmisem. A holló edgar allan poêle. " Ah, jól emlékszem valóban! Tél volt, bús december hóban, szellemét a szén hunyóban földre himzé véresen. Lassan nyult az éji óra; könyvem nem nyujtott a búra enyhülést, óh holt Lenóra, érted, égi kedvesem, kit a mennyekben Lenóra néven hívnak, kedvesem, – itt lenn nincs már neve sem. S bibor kárpit selyme rezzen, bizonytalan zajra zizzen; fájó, vájó, sohsem ismert félés kinját érezem. S míg szivem dobbanva retten, mind ismétlem önfeledten: "Éji vándor vár ijedten ajtóm előtt, azt hiszem – késett vendég kér ijedten bebocsátást, azt hiszem: Most kicsit magamhoz térvén nem haboztam, így beszélvén: "Jó uram, vagy drága hölgyem, ne akadjon fenn ezen: tény hogy kissé szunditottam, és ön olyan halkan koppan: s amint könnyű lépte dobban – koppan ottkünn csöndesen, szinte képzeletnek vélném" – s ajtót tártam csöndesen: – künn az éj, más semmisem.
A csoport követte a fényt a katakombákon keresztül, majd felfutott a templomon keresztül, hogy jobban lássák. Közülük ketten épp úgy láttak egy alakot, ahogy ő is látta őket. 'Láttam a haja tetejét, szőke vagy barna volt' - mondta Ann Byerly, egy 21 éves diák. – Hirtelen berohant a keleti fal sarkán. A kabátja elrepült futás közben. Nagyon drámai látvány volt. A csoportot kijátszották. Megállapodtak abban, hogy a Poe-Toaster, ahogy hívják, jól öltözött, és olyan bottal volt, mint Poe-nak, amikor a közelben, a Lombard Street egyik ajtójában találták meghalni. Nem állt szándékukban szembeszállni az idegennel. Visszatértek a katakombákba, és reggel 5 óráig őrködtek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy senki más nem bukkan fel. Senki sem tette. "Soha nem próbálnánk meg lefényképezni vagy megállítani" – mondta Jerome. – Eszünkbe sem jutott, hogy szembeszálljunk vele. Az emberek felhívtak, és azt mondták, hogy nem akarják tudni, ki ő. Ez egy szép rejtély, és nem sok rejtély maradt.
Annak idején is ezen a napon avatták és később is ekkor tartották az emlékműnél a megemlékezéseket. A Fehér Ház Bajtársi Egyesület tűzzománcozott gomblyuk-jelvénye. Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin és marginális szélsőbaloldali csoportok tiltakoznak a Nagy Imre szobor Jászai Mari térre való áthelyezése ellen. Valójában örüljenek, hogy nem a Szoborparkba kerül, mert valós, igaz történelmi mércével nézve odavaló. (A 16 másik szobrával együtt. Nagy imre szobor budapesten. ) Jánosi Katalin képtelen szembenézni azzal, hogy valójában ki volt Nagy Imre. A forradalomban játszott szerepe, a Varsói szerződésből való kilépés, hogy elismerte a forradalmárok követeléseit, majd becsületes viselkedése a koncepciós per alatt sem teszik semmissé azt, amit a magyar nép ellen egy évtizeden át 1945-től elkövetett. A Rákosi-Gerő-Farkas-Révai banda után közvetlenül ő következett a hatalom legfelsőbb szintjén többekkel, pl. Rajk Lászlóval együtt. Sebes Gábor így foglalja össze Nagy Imre életútját: " 1918-20 között vörösgárdista, csekista, részt vett az orosz polgárháborúban.
Orbán minden szava áll ma is. Ti ma is gyilkolnátok, ha tehetnétet. Egymást is sorra levadásszátok, ti jártok ülésekre, egymás közti személyes megbeszélésekre csőre töltött hangfelvevővel, okostelefonokkal, hogy aztán lecsapjatok egymásra. Virtuálisan igyekeztek kivégezni egymást, ami csak egy vékony mezsgye a gyakorlat felé. Ti hívtatok be 2006-ban idegen fegyveres erőt, hogy a békés megemlékezőkön hajtsanak végre " tömegoszlató közös gyakorlatot" a kivezényelt magyar rendőrökkel, az 50. évfordulón, az eredeti, 56-os helyszíneken. Nagy Imre-szobor. Ti szeretnétek újra lejátszani a " dicsőséges 133 napot a vörösterror 100. évfordulóján, 2019-ben. Ti firkáljátok, hogy az Andrássy úton akartok végig akasztani minket a Hősök teréig. Cinikus, aljas módon építtettétek fel Demján támogatásával az 1918/1919 áldoztainak az emlékhelyére a vérkommunista, de halálában valóban mártír Nagy Imrét. Mindent és mindenkit az őt megillető helyére kell állítani.
Másrészt pedig maga az emlékmű soha nem tükrözött nemzeti konszenzust, kezdetektől megosztónak számított, amit joggal vádoltak meg történelemhamisítással – így ma sem alkalmas arra, hogy nemzeti emlékhellyé váljon. Az ötlet, hogy emlékművet kell avatni a vörösterror áldozatainak, persze egyáltalán nem ördögtől való, sőt, teljesen legitim és méltánylandó törekvés. A kritikusoknak már a két világháború között sem magának az emlékhelynek az ötletével volt bajuk, amelyet 1929-ben József főherceg vetett fel, hanem azzal a történelmi-emlékezetpolitikai kontextussal, amelyben ez felvetődött. Először is, a Horthy-rezsim következetesen augusztus 6-án ünnepelte a Tanácsköztársaság bukását – holott a proletárdiktatúra már augusztus elsején megbukott, és a polgári közigazgatást éppen ebben a 6 napig tartó időszakban állította helyre Peidl Gyula szociáldemokratákból álló kormánya. Ezt a kormányt a Fehérház Bajtársi Egyesület nevű ellenforradalmi csoport a román megszállók segítségével erőszakkal megbuktatta.