A bohócszínház alapanyaga tehát az emberi szenvedés: az a cél, hogy tudjunk nevetni azon, ami fáj – az emberi fájdalmat a porondon nevetéssé konvertálják. "A szívből húzunk ki szálakat, és nincsenek szavak, amivel el lehetne magyarázni, amit megjelenítünk". Ő maga ahhoz a keleti kultúrához tartozik, amelyiknek a kép legalább annyira a kifejező eszköze, mint a szó, ezért nem meglepő, hogy a gyermekkori álmok képeivel fejezi ki magát. A bohócnak egyébként annyiban nehezebb a dolga a színészekhez képest, hogy mivel kör alakú porondon ad elő, minden mozdulatot háromszor kell ismételnie ahhoz, hogy mindenki lássa. Slava Polunin pantomimművészként kezdte, mígnem rájött, hogy a pantomimes amolyan csontnélküli gumiember, csodabogár, akivel nem tudnak azonosulni a nézők – ezért bohóccá lett, aki egy közülünk, aki minden esendőségünket magára veszi. A cirkuszban a bohóc szerepe az, hogy megteremtse a kapcsolatot a porond és a nézőtér között, bevonva a nézőket az előadásba (ez a Fővárosi Nagycirkuszban most úgy nézett ki, hogy a bohócok kinyújtott kezünket megfogva jutottak tovább, aztán segítségünkért cserébe kalapjukról vizet csorgattak a nyakunkba. )
Mondjuk átgyalogolni legalább nem gyalogoltak át rajtunk úgy, mint az első sorokban ülőkön, és eső sem zúdult a nyakunkba, de a ruhánkból még mindig hópihék hullanak, holott több napja már annak, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban jártunk. A jegyeink a technikusi helyiség ajtaja mellé szóltak, mégis meglepődtem, amikor az ajtónyílásban az egész cirkusz fölé magasodva megjelent Slava Polunin. Vállát verdeső ősz hajával, hófehér körszakállával, kék-ezüst kaftánjában úgy mérte föl tekintetével a cirkuszt, mint valami nagyhatalmú varázsló a birodalmát. A váratlan találkozás olyan döbbenetes hatást gyakorolt rám, hogy teljes természetességgel kezdtem alkalmazni olyan orosz szavakat, mint "zdrasztvujtye", meg "pazsalujszta", amikor Polunin utat kért magának a nézők között, pedig azt hittem, hogy annakidején juszt'se tanultam meg oroszul, és ami minden tiltakozásom ellenére mégis rámragadt, azt is rég befedte már a feledés jótékony homálya. Nehéz lenne fölmérni, hogy kik voltak többségben: akik nevettek, vagy akik inkább sírtak az előadáson – Bozsik Yvette koreográfus utóbbiak közé tartozott, legalábbis ezt mondta a MITEM megnyitó után a Slava Polunin részvételével megtartott beszélgetésen, a Nemzeti Színházban.
És a gyerekek bizony féltek is, szorongtak, hiszen nagy szívükkel a felnőtteknél is jobban átérezték a szomorú és magányos lények reménytelenségét, kiszolgáltatottságát, vágyódását, szenvedését – sőt, halálát –, amit a klasszikus, piros-sárga maskarába öltözött, kifestett arcú, piros orrú bohóc a szavak nélküli gesztusok egyetemes nyelvén megjelenített. És persze a felnőtteknél is önfeledtebben tudtak örülni a mennyország igézetének, a hatalmas, színes, levegőben úszó labdáknak is. "Még a szomorúnak és félelmetesnek is helye van az élet ünnepében" – vallja az est megalkotója. Az élet ide-oda forgat minket, de a bohócok tudják a titkát annak, hogyan lehet megélni az élet teljességét a sors változásai közepette. "Mi, bohócok, megtanultunk boldognak lenni, és ezt próbáljuk feléleszteni az emberekben is. " A bohóc Polunin értelmezésében az aktív létezés provokátora: ráveszi a mosónőt, hogy mosson, a festőt, hogy fessen… Szerinte bohócnak lenni nem munka vagy hivatás, hanem életállapot. Habár színházát többnyire a bohócszínház műfajához sorolják, egy lényeges különbséget megemlít: míg a színészek szövegből tanulnak, a bohócok saját magukból, illetve a hétköznapok során szerzett tapasztalataikból építik fel a műsorukat.
– Federico Fellini [2] A bohócok eredete [ szerkesztés] Gösta Ekman a fehér bohóc Lasse Beischer az Auguszt Egy angol bohóc, Joseph Grimaldi viselt először maszk helyett festéket az arcán 1778-ban [3] "Öltöztess bohócnak s engedj beszélnem, Ahogy akarok, kipucolom én E megfertőzött világ ronda testét, Csak szedje gyógyszerem türelmesen. " Shakespeare: Ahogy teszik ( Szabó Lőrinc fordítása) Az emberi nevetés, nevettetés időtlensége miatt valószínűleg régi időkre nyúlik vissza eredetük. A görög színház aranykorában tűnt fel a tragikus színész, akinek ellenpárjaként születhetett a komikus személyiség. Ugyanez figyelhető meg a farsang ünnepénél is. A nevetséges szerepek a rituális vallási szertartások ellentéteként jöhettek létre. A komédiák bolond szereplői [ szerkesztés] A bolond hagyományos szerep volt a középkori, majd Erzsébet-korabeli angliai színházban. A 15. században Anglia híres színházaiban jelent meg az öreg béna helyén, aki nem volt más, mint az ördög jobb keze. Vicces, ostoba alak volt, aki mindig jó előrelátó-érzékkel van megáldva, bár néha cinikus, de segítőkész figura volt.
mint könnyű szellő!
SOK KOLLÉGÁMON ÉRZEM EZT A REMÉNYTELENSÉGET, SOK IDŐS TANÁRON PEDIG A FÉLELMET. Nyugdíj előtt bármiféle retorzió elég rosszul jönne. Mi, fiatalabbak még hiszünk, lelkesedünk, küzdünk. Vesztenivalónk nincs, mert tudásunkat az élet bármely más területén anyagilag sokkal jobban megbecsülik, mint a közszférában. Háborúzunk a háborúban Putyin nem egyeztetett velünk időpontot, a március 16-ától induló sztrájkot jóval a háború kitörése előtt hirdették meg, bőven lett volna lehetőség velünk érdemben tárgyalni. Egy oktatási miniszter feladata az lenne, hogy az oktatásért feleljen, akár háború van a szomszédban, akár béke. Tárgyalni akarunk, nem harcolni! Amúgy meg, ha körülnézek, példaértékű, amit a tanárokon, kollégákon látok: civilként mindenki igyekszik valamilyen formában segítséget nyújtani a menekülőkön. Szállást ad, önkéntes tanárnak jelentkezik, szendvicset oszt, menekültszállást takarít. Minap az Emmi ukázt adott ki: a magyar iskolák kötelesek befogadni a hazánkba menekülő ukrán állampolgárok gyermekeit.
Marcsa Bisztró tojás • cukor • rizsliszt • holland kakaópor • só • sütőpor • tejszín • étcsokoládé Roni Piskótához: • tojássárgája • tojásfehérje • cukor • liszt • sütőpor • Krémhez: • mascarpone Bogi tojás • cukor • liszt • tej • étolaj • sütőpor • tej • cukor Rozsik Anikó Segíts nekünk, hogy fejleszteni tudjuk a találatokat. Visszajelzés küldése
Akkor inkább viszek be egy szép gyümölcsszobrot, az is van akkora élmény, mert eltér a megszokott csoki- és habkreálmányoktól. Főleg, mert van olyan ovistárs, aki tejallergiás, így neki minden tortázást végig kell néznie, de enni egyikből sem ehet. Egy falatot sem. (Bár baráti körben hallottam már olyan figyelmes anyukáról, aki a tejérzékeny csoporttársnak külön vitt be egy szelet neki való tortát is. ) A gyümölcsszoborral legalább már ő is nyugodtan ehet a többiekkel. Vaníliás mascarpone kremlin. És ahogy ezt írom, megint felmerül egy újabb kérdés: A gyümölcstől nem félnek?