De éppen ezekben van a Babits műfordításainak különös varázsa, az a nagyszerű, friss, élő energia, mely az eredeti költemények képzetanyagának szinte túlzott lelkiismeretességű átvételével, a "tettenérhető" költői mozzanatok gondos aprólékosságú átmagyarításával újra és újra egybevegyíti egy leküzdhetetlen eredetiségű, egyéni költői mód értékeit s ezzel valamely állandó vegyülési hőt éreztet, mint aminő a kémiai vegyüléseket is jellemzi, a verselemeket színtelenül, szorgalmasan egymás mellé illesztgető fordítói mesterséggel szemben, mely a kémiai keverékek élettelen monotóniájával hat. Jeles költői tehetségű műfordító a legritkább esetben győzheti le teljesen önmagát; talán az egyetlen Longfellow-t említhetnők ilyenül, s nagyon érdekes, hogy az angol nyelvű költészet mesterei közül éppen őt érte talán legélesebben a vád, hogy voltaképpeni eredetisége nincs is, legszebb eredeti alkotása, az "Evangeline" is a "Hermann und Dorothea" kölcsönfényétől ragyog. Babits egyik eredeti költeményében, a Homérról írt szonettjében kehelynek dicsőíti a görög énekes műveit, kehelynek, melybe "száz király szájíze beleévedt", - mi a babitsi műfordítások külön zamatául méltatjuk, hogy a babitsi költészet szájíze is megérzik rajtuk.
Talán nem szerénytelenség azzal biztatnom magamat, hogy én is jó szolgálatot tettem Moore-nak. Legjobb oldaláról ismertettem meg a magyar közönséggel; Lalla Rookjából a bájos, rövidségében oly kerek, bevégzett Perit adtam; s dalaiból, kevés hijján, a legszebbeket. Angol magyar fordító. A ki Mooret csak az én kis gyűjteményemből ismeri s itéli meg, — bár fordításaim természetesen messze maradnak az eredeti szépségétől — mégis jobb költőnek fogja tartani, mint a milyen valóban. Moore gyakran ismétli magát; egy eszmét többször variál; én azokat a költeményeit válogattam, melyekben legtökélyesb kifejezésre juttatja kedvencz eszméit. Nálam nem igen ismétli magát; s ha elmésebb is mint mélyen érző, ha szenvedélyek s nagy eszmék helyett inkább csak érzéseket s benyomásokat dall is, de jól s szépen dalolja azokat. Formái finomságából, kifejezései fordulataiból kétségkívül sok elveszett fordításomban; de melyik fordításban nem vész el valami? s a ki eredeti helyett fordításokat olvas, már előre tudja, hogy képzetét a költőről a fordító potentiájában kell megalkotnia.
Moore Tamásról akarok megemlékezni, a Zöld Erin dalnokáról, a Lalla-Rook költőjéről, a ki 1779. május 28-kán születvén, hazája most ülötte születésének századik évfordulóját. Engem a hála ösztönöz megemlékezni reá, mert ifjúkorom szép emlékei s édes benyomásai közül sokat köszönök neki. Midőn 1849-ben, mint fiatal ember, a kormánynyal Debreczenbe mentem s futásunkban könyvet sem vihettem magammal, Petőfi egy angol nyelvtannal ajándékozott meg, hogy tanuljak angolul. A nyelvtanon hamar áthatoltam s az olvasási gyakorlatok közt Moore egy pár dala, — emlékszem, a Minstrel-boy — nagyon tetszett. Petőfi, ki azalatt a Bem táborában járt s neje és kis fia látogatására ismét Debreczenbe jött, kérdezte mire mentem az angollal, s mikor a Minstrel-boyt tördeltem előtte, ide adta Moore összes költeményeinek egy negyedrétű szép s teljes kiadását s azt mondta, olvassam. (Vörösmarty ugyanakkor Romeo és Juliára biztatott. Fordító magyar angel baby. ) Moore volt tehát első angol olvasmányom. A nem mély, de annál kedvesebb, nagy szenvedélyek helyett szelid érzelmeket dalló lyrikus élénken hatott kedélyemre; s mivel a szabadságharcz napjait éltük, — melyek aztán májusban engem is magokkal sodortak az utolsó harczba, — az irek dalnokának szabadságdalaiból néhányat le is fordítottam.
A Beranger "Képzelt utazásán" kivül ezek voltak első műfordításaim. A Petőfi példányát még Debreczenben visszaadván, mikor a forradalom után először Pestre jutottam, egy Beranger s egy Moore voltak első vásárlásaim. Ma is azok a példányok vannak birtokomban. Mind a kettőt egyaránt szerettem; de Moore-val jobban birtam. S az ötvenes évek két első évében egy kis füzetre való, — a Paradicsom és a Peri, Lalla-Rookból, s mintegy 40 dal — az ir- és nemzeti dalokból, a szenténekekböl, a Görögországi estékből s a vegyesekből, el is készült. Ez volt első s utolsó munkám, melyet előfizetéssel magam adtam ki s mivel akkor az előfizetések virágkorát éltük, az 1200 példányos kiadásból csak 20 vagy 30 példányom maradt, mikor az előfizetőket kielégítettem. A kis füzet 1852-ben jelent meg; s a Vörösmarty egy, és Petőfi három fordítását kivéve először ez vezette be e kiváló dalnokot a magyar irodalomba. Compiler – Wikiszótár. Büszke vagyok reá. S a későbbi — második és harmadik kiadásban — alig változtattam valamit s alig tettem hozzá.
Az eredeti vesszői helyett pontok jelennek meg, rövid mondatok: mozgalmasság! A fiú Babitsnál "álmodik" a gálya orrán: a hangulat aláfestése! Az utolsó sor "dripping" - "csepegő" jelzője megváltozik, a magyarban "rengő" a görög fiú gályája, mert a fordító ügyel a strófa egyensúlyára s a nedvességet jelző (a harmadik sor végén már nagyon is exponált helyzeti energiájú "vizes" szó! Translator – Wikiszótár. ) kitételek közé szükségesnek tartja újra bevonni a mozgás éreztetését, amit az eredeti más eszközökkel cselekszik, alliterációval: "wawe and wind". - Így hullámzanak tovább a kezdő strófák, mindenütt híven a Wilde intencióihoz, de ugyanakkor a babitsi nyelv jellegzetességével is. Itt-ott kimarad valami az eredetiből: Wildenál magas dombra kúszik fel a fiú, hogy a templomhoz érjen, a tejet bükkfa-kupába töltik az áldozatnál, Babits azonban új részletekkel kárpótol, melyek nem kevésbé szépek: elmondja, hogy a herald szava az estét jelzi, hogy az áldozati mézet még gyászolja a megrabolt méh s hogy a távolba haló éneket szüzek kara zengi.
Érdekes tulajdonsága, hogy egy-egy elhanyagolt jelzőt pedánsan észben tart s utóbb felhasználja. Egyik helyen például az ő fordításába nem illik bele az "őr" szó mellé a "zord" jelző, de egy másik strófában megint szó kerül az őrökről s ekkor már beszúrja mellé a jellemző melléknevet, bár Wilde itt elejti. (Ugyanezt a fogást látjuk a Browning "Egy gondolában"-jánál, az eredeti "Smyrna" szavát, mely ott egy fa jelzője, később használja fel, egy szőnyeg leírására, jól érezvén, hogy itt nem is ennek a szónak a fogalmi pontossága a fontos, hanem az a dekoratív, buja színfolt, melyről kár volna lemondani, inkább tehát más fogalmi kapcsolatban él vele. ) S mindeközben a Babits különös, olvatag zenéjű nyelvét halljuk, édesen áradó, szeszélyes fordulatait, melyektől az eredetinek itt-ott mereven ható sorai is átlelkesülnek. Wildenál például a teli hold csak "elönti ragyogó hullámaival a márványpadlózatot", Babitsnál így remeg a sor: "a teli hold a márványpadlót fénnyel ringatá". Büszkén sorozhatja kincsei közé az új magyar irodalom Babits fordítás-kötetét.
Házasságon innen és túl E-KÖNYV leírása "Ez még szerető, az már feleségez még feleség, az már szerető még elvált, az már házas, ez még házas, az már elvá még szeret, az már nem emlékszik, ez még nem emlékszik, az már még vadászik, az már megfőzte, ez már megfőzte, az még vadá már, az még és ez még, az már, de végül mindegyiket megette a halál. " Háy János elbeszéléskötetében – melyet az Európa most új, kötetben eddig publikálatlan írásokkal bővítve jelentet meg – olyan kedvelt darabok is olvashatók, mint a Budapesti tavasz, A harmadik fiú, a Világörökség része vagy a Szilveszter, amely a Dzsigerdilen című regény valós történetét meséli el. Férfiakat és nőket ismerhetünk meg, házasságokat és szétesett kapcsolatokat, megalázott feleségeket és szeretetlenségben élő férjeket, Budapestet és az agglomerációt. A novellák nyelvezete egészen más, mint amit a Háy-prózáktól megszokhattunk. Itt nem találkozunk sem a regények meseszerűsé- gével, nagy ívű leírásaival, sem A bogyósgyümölcskertész fia kedélyes gyermeki beszédmódjával.
Már az első képváltás során egyértelműen tudni lehetett, hogy minden jelenet egy-egy novellát fog megjeleníteni, ami egyszerű, mégis nagyszerű megoldás egy ilyen műfaj adaptációja során. Gyönyörűen lehetett követni a fejezetek haladását, ezáltal magától értetődő volt a helyszínek gyors váltásának, illetve az idő múlásának elhanyagolhatósága. Másrészről viszont a rendezői koncepció igyekezett összekötni a szálakat, és azt az illúziót megteremteni, hogy ugyanazok a karakterek köszönnek vissza az új jelenetekben, akiket az előzőben egy egészen más helyzetben láttunk. Háy stílusára egyébként is jellemző, hogy novelláiban hasonló karakterekkel dolgozik, az előadás pedig ezt használja ki. Érthető is, hogy a rendező megpróbálta minél inkább összehangolni a különálló történeteket, hogy azok színpadon is működőképesek legyen és – koherens egészet alkossanak. Bár a jelenet-tagolás és az egységesítés koncepciója nem mindenhol tudott tökéletes harmóniát teremteni, ez a megközelítés mégis egyedi értelmezési lehetőséget kínált a nézők számára.
De hát ez az élet...