A Polski Fiat 125p egy középkategóriás autó, amelyet a Fabryka Samochodów Osobowych, rövidebb nevén az FSO gyártott 1967 és 1991 között, a Fiattal kötött licencszerződés eredményeképp. Az autó a Fiat 125 egyszerűsített változata volt és a Fiat 1300/1500 motorjait és egyéb műszaki megoldásait örökölte. Annak érdekében, hogy az Olaszországban és a Lengyel Népköztársaságban (majd később Lengyelországban) gyártott változat között könnyebben különbséget lehessen tenni, a Fiat és az FSO közösen létrehozta a Polski Fiat márkanevet, így a lengyel autó neve Polski Fiat 125p lett. Fiat 1300 1965 pics. A licencszerződés felbontása után a kocsi FSO 1300, FSO 1500 és FSO 125p néven készült. Története [ szerkesztés] Előzmények és kezdetek [ szerkesztés] Polski Fiat 125p-k a gyártósoron ( 1973 előtt) Az 1960-as években a szocialista Lengyel Népköztársaságban a varsói FSO volt az egyetlen személyautókat gyártó vállalat. Itt mindössze az idejétmúlt Syrena és a Warszawa készült, utóbbi ugyan egy nagyobb autó volt, de műszaki megoldásai az 1940-es évekből származtak.
Rengeteget gyártottak, de csak kevés maradt meg a jellegzetes formája miatt Fürdőkádnak is becézett Millecinquecentóból, a Fiat 1500-asból. Egy 50 éves, restaurálatlan, de tökéletes állapotú példányt vezettünk. A korai változatokon még kisebb volt a hűtőrács. Az ablaktörlők egymással szemben dolgoznak, ebből a szögből jól látszik, miért kapta a Fürdőkád becenevet Forrás: Huber Károly - Retro Mobil A hatvanas évek legelején az olasz gazdasági csoda hullámain, az autópálya-építések és az Autogrill büfék virágkorában a konkurencia szorítását érző Fiat új típuscsaláddal indult hódítani otthon és Európában. A négyhengeres 1300-as és 1500-as volt közöttük a legkisebb, középen állt a soros hatos 1800-2100 páros, a csúcson pedig a szintén hathengeres elegáns és drága 2300-as trónolt. Mindegyik a Fiat akkori tervezőzsenije, Dante Giacosa rajzasztaláról származott, így még kevésbé meglepő a sok konstrukciós hasonlóság. Az 1500-as az 1961-es Torinói Autószalonon mutatkozott be, a kistestvér 1300-asának felfúrásával 72 lóerősre izmosított nyomórudas vezérlésű motorral (Aurelio Lampredi munkája).
Bár a két autó gyártása sokáig párhuzamosan folyt, szinte teljesen egyforma technikai felépítésük miatt mégis a Polonezt tartják a 125p utódjának. A 125p a külföldi piacokon [ szerkesztés] Jobbkormányos FSO 125p ( 1987) Az Egyesült Királyságban és Írországban, ahol 1975 -től vált elérhetővé a jobbkormányos változat, egy ideig a 125p volt a legolcsóbb autó - 1991 -ben például csak egy kicsit került többe 3000 fontnál újonnan. Az autó ismert volt 1960-as évekbeli dizájnjáról, időtálló és kényelmes műbőr üléseiről és tágas belsőteréről. Műszakilag a 125p egyszerű, de megbízható volt, karosszériája azonban rossz minőségű acélból készült, az alacsony gyártási költségekre való törekedés miatt, így könnyedén rozsdásodott. Emellett a kocsi teljesítménye elmaradt az eredeti Fiat 125 -étől, csakúgy, mint a vezethetősége, stabilitása. Felfüggesztése nagyon kemény volt, mivel hátulra laprugók kerültek. Még alacsony ára sem volt képes ellensúlyozni a hajtáslánc korszerűtlenségét. Amikor a 125p gyenge eladási adatokkal kivonult a brit piacról, a Lada Riva volt az egyetlen kelet-európai riválisa, hiszen addigra a Škoda befejezte farmotoros modelljeinek árusítását az Egyesült Királyságban, ahogy a Zastavák és a Wartburgok is eltűntek a piacról.
Trükkösen működik a kormányváltó Természetesen nincs benne kormányszervo, kell egy kicsit dolgozni a nagy és vékony karimájú volánnal, és a kormányváltó nem egyszerű: előfordul, hogy az amúgy sem könnyű járású szerkezet csak többszöri próbálkozásra veszi a fokozatot, olykor visszakapcsolásokkor is. Harmadikban szépen, hosszan ki lehet húzatni a motort, és még negyedikben is bőven van tartaléka a gyorsuláshoz, a 110 km/óra kényelmesen tartható. Az elöl tárcsás, hátul dobos fékrendszer gyorsan véget tud vetni a száguldásnak, ez főként a háromdugattyús első féknyergek érdeme. Jó vezetni, akár napi használatban, a mai forgalomban is megállja a helyét. Keskeny karosszériájával, vékony tetőoszlopaival olyan a modern forgalomban, mint egy balerina a konditeremben: az átlagos kisautók is kigyúrt izompacsirtáknak tűnnek mellette. Bontatlan a motor, 14, 5 s alatt gyorsít 0-ról 100 km/órára, fogyasztása kis odafigyeléssel 10 l/100 km körül tartható Forrás: Huber Károly - Retro Mobil Műszaki adatok Motor: soros, négyhengeres, OHV-vezérlésű benzinmotor, elöl hosszában beépítve.
A Nader és Simin – Egy elválás története (Jodaeiye Nader az Simin) volt az első film a Berlinale történetében, amely egyszerre nyerte el az Arany Medve-díjat és a Legjobb Férfi- és Női alakításért járó Ezüst Medve–díjakat is, amelyeket – egyedülálló módon – a teljes szereplőgárdának ítélték oda. A filmet látva a néző is csak azonosulni tud ezzel a döntéssel. Peyman Moaadi (Nader), Leila Hatami (Simin), Sarina Farhadi (Termeh), Sareh Bayat (Razieh), Shahab Hosseini (Hodjat), Kimia Hosseini (Somayeh), Merila Zare´i (Miss Ghahraii), Ali-Asghar Shahbazi (Nader apja), Shirin Yazdanbakhsh (Simin anyja) egytől egyig hibátlan természetességgel, a legtisztább azonosulással játsszák szerepüket. Mahmoud Kalari kamerája mintha az olasz neorealizmus legszebb hagyományait követné, mind az arcokon, mind a környezet bemutatásában mozgékony, hiteles és pártatlan néma szemtanú, amiben Hayedeh Safiyari vágói munkája is méltó társa, hogy a kiváló forgatókönyv (ez is Ashgar Farhadi rendező munkája) ilyen jól képernyőre kerülhessen.
A nyugati világ ezek után nem mulasztotta el, hogy a vallásos, muszlim ideológiai ellenében próbálja meghatározni az alkotást. Igaz, hogy a szigorú iráni cenzúra gyakran akadályozza a művészek kibontakozását, de a Nader és Simin esetében erről nem volt szó. Ugyan nem részesítették állami támogatásban a rendezőt, ám Asghar Farhadi korábbi díjaiból elegendő pénzt tudott biztosítani a dráma leforgatásához. A filmet ennek ellenére számtalan nyugati publicista értékelte úgy, mint a szigorú és elnyomó iráni társadalommal szemben felállított kritikát. A politikai felhangok azonban a filmben tökéletesen irrelevánsak. A dráma legfőbb értéke éppen abban rejlik, hogy univerzális problémákat mutat be. A kulturális környezet minimális hatással van csak a történetre: ilyen a vallásosság nyugaton szokatlan jelenvalósága, vagy a nálunk már régóta ismeretlen igazmondás hagyománya. A dráma témája egyébként mindenhol megállja a helyét. Messze nem a politika, hanem a társadalom egy mikroképződménye: a család összetartásának nehézségeiről szól.
Újabb, mívesen megfogalmazott családi dráma, ezúttal Iránból. Azt, hogy vége van a nyárnak, mi sem jelzi jobban, mint hogy a filmforgalmazó cégek végre előveszik az első fecskék érkeztekor félrerakott filmjeiket, elérkezettnek gondolván végre, hogy drámai tartalmakkal bombázzák meg a nyári léhaságokba beletompult közönséget. Nevezett forgalmazók biztosan nem beszéltek össze, de úgy esett, hogy mostanság minden héten akad egy nehéz erkölcsi kérdéseket családi összefüggések között taglaló film. A múlt heti – a női főszereplő tekintetében Oscar-díjas Blue Valentine és a jövő heti, Oscarokra csak jelölt Biutiful között e héten az idei Berlini Filmfesztivál fő – és mindkét színészi díját besöprő (s az idei Oscarért alighanem eséllyel versenybe szálló) Nader és Simin mutat be egy valóban vérre menő morális dilemmát. A film cime egy válófélben lévő párra utal. A mindkettejük számára végzetesnek bizonyuló döntéshez az vezet, hogy a férfi, Nader nem volna hajlandó külföldre követni feleségét, Szimint (magyarul bizony fonetikusan kéne írni), ám a legmélyebb, beavatásszerű dráma nem velük történik meg, hanem 11 éves lányukkal.
Az ügyből per kerekedik, ami fokozatosan bontakozik ki a néző szeme előtt. A szereplők céljai, szándékai állandó változásban vannak, talán még saját maguk előtt is. A tettek mögött feltételrendszerek és motívumok egész sora húzódik meg, aminek felfejtése a vizsgálóbíró feladata.