Target Corona Vision Light, világítás darts táblához - YouTube
Darts tépőzáras tapadóval további adatai 1 2 (Jelenlegi oldal) 3 4 5 6... 8
Gyártó
Erre bizonyíték a film egyik utolsó jelenete, amelyben a felnőtt Jacket egy titokzatos női alak vezeti el a kietlenségből a tengerpartra, más szavakkal önnön gyötrődésétől az elfogadó megnyugvás állapotába. Ott pedig találkozás történik – nem pedig számadás vagy üdvösség. Ám hogy e vízió hol történik, arról nem értesülünk. Ahogy arról sem, hogy a kezdő- és záró képsor sötétben felizzó fénye a lélek felviláglása-e vagy az Univerzum pislákolása. Az élet fája nem tesz mást, mint körbenövi a Megfogalmazhatatlant – nevét nekünk kell kimondanunk. (Forrás:)
Izgalmas, érdekes, vicces, megható, látványos. Valószínűleg ezek lennének a leggyakoribb válaszok, ha rendeznénk egy közvélemény-kutatást a "Milyen a jó film? " kérdéssel. Igen, a többség számára a film egyenlő a bestsellerrel, ami elmesél egy jó történetet. Ez a nézői elvárás pedig nem csak a fősodorbéli, hanem a kisebb független- és művészfilmekre is rátelepedett, és az amerikai filmművészetből szinte teljesen kiveszett az a típus, amely a történet helyett a képekkel mesél. Ilyen helyzet mellett nem csoda, hogy a kritikusok örömtáncba kezdtek, mikor felbukkant a színen a Meek's Cutoff, majd a Drive - Gázt!, aztán Az let fája – megadva a reményt, hogy létezik még Amerikában lírai film. Legmesszebb ezek közül jelen írásunk tárgya merészkedik, amely mondandójában, kivitelezésében, szimbólumrendszerében és megjelenésében olyan hatást ér el, ami legtöbbek szerint csak a 2001: Űrodüsszeiához mérhető. Izgalmas, érdekes, vicces, megható, látványos. Ilyen helyzet mellett nem csoda, hogy a kritikusok örömtáncba kezdtek, mikor felbukkant a színen a Meek's Cutoff, majd a Drive - Gázt!, aztán Az élet fája – megadva a reményt, hogy létezik még Amerikában lírai film.
A kerettörténet – már ha beszélhetünk ilyenről – az, hogy a Sean Penn alakította főszereplő visszatekint a gyerekkorára, ellentétes világokat képviselő szüleire, testvérére, aki korán meghalt, és arra, hogyan fedezte fel annakidején a világban a jót és a rosszat. Közben pedig párbeszédbe keveredik Istennel – valahogy így jöhet be a képbe a Teremtés, az Univerzum és a földi élet keletkezése. Ez a "keret" tehát nagyon elnagyolt, minden irányban kilóg belőle a film, ráadásul, mivel az időrend kibogozhatatlan, és tele van képzeletbeli és/vagy szimbolikus jelenetekkel, nincs is igazán mit közrefogjon. Egy biztos: a tagadhatatlan, a hatásvadászat határát súroló szépsége ellenére nyomasztó hatást keltő, nagyon nehezen értelmezhető alkotásról van szó. Ugyanakkor nagyon erősen látszik az is, hogy a Terrence Malick erős víziójának mindenki, aki filmen dolgozott, maximálisan a hatása alá került. Az operatőrtől kezdve Brad Pitten és Jessica Chastainen át a ritka jól teljesítő gyerekszínészekig mindenki a legjobbat nyújtja ami csak tőle telik.
Ez azonban csak az egyik rétege a filmnek: mellette - látszólag oda nem illő módon - képes beszámolót is kapunk az univerzum születéséről, sőt egy ponton még néhány dinoszaurusz is feltűnik a vásznon. Ha ez a pár mondatos ismertető valakiben azt a képzetet keltette, hogy a film elkezdődik valahol, majd befejeződik máshol, az téved. Az igaz, hogy több karakter is komoly érzelmi utazáson megy keresztül, de maga a film szabadon ugrál térben és időben. Terrence Malick rendező egyszerűen nem azt tekinti feladatának, hogy érthetően elmesélje egy texasi család történetét, és végigzongorázva az éveken megmutassa, milyen volt felnőni egy szigorú, megkeseredett apa, illetve egy szerető és jóságos anya árnyékában. Nem, helyette pont olyan hézagosan és spontán módon mesél a film, mint ahogy visszaemlékszünk az elmúlt időkre. Egymásra lazán épülő érzések és emlékfoszlányok követik egymást. Malick eddigi filmjeiben fokozatosan egyre bátrabban hagyta el a hagyományos, lineáris történetmesélés szabályait, hogy helyette lazán kapcsolódó emlékképeket fűzzön össze.