A világpremier előtt három nappal megnéztük a Zack Snyder-féle Az Igazság Ligáját és bár számtalan prekoncepcióval indítottuk el, alaposan ránkcáfolt. A végeredemény egy koherens, jól átgondolt és szerethető film, ami bár filmideje miatt elég sokakat elrettenthet, nem okoz majd csalódást. A kritika a legapróbb spoilerektől is mentes. Az elmúlt pár évben már megszokhattuk, hogy az internet népe szinte mindennel kapcsolatban online petíciót indít, de az szinte elenyésző számban történik meg, hogy azokból lesz is valami. Persze akad néhány példa, hisz a Sonic sündisznóját újradizájnolták vagy a Star Wars 8. része körüli rinyának köszönhetően nagy hátraarc lett a 9. epizód, de ezeket tekintsük elszeparált eseteknek. De ami Az Igazság Ligája körül történt, az szinte példa nélküli. Mint emlékezetes, Zack Snyder családi okok miatt (fogadott lánya öngyilkossága után) kilépett a produkcióból (más pletykák szerint már korábban lapátra tették, miután a Warner-fejesek nézhetetlennek minősítették a rough cutot), és helyét Joss Whedon vette át, hogy befejezze a művet.
Jobb ez így? Publikálva 2021. március 16. 12:30 Zack Snyder 2017-ben családi tragédia miatt hagyta ott Az Igazság Ligája rendezői székét. A helyét Joss Whedon vette át, aki alaposan átvariálta a rendező elképzeléseit: az eredmény egy kesze-kusza film lett, melynek sem a kritikusokat, sem a rajongókat nem sikerült levennie a lábáról. Szerencsére ez utóbbiak nyomására, valamint amiatt, hogy most a streamingháborúban nagy kincs a saját exkluzív tartalom, a Warner beadta a derekát, és 70 millió dollárt áldozott arra, hogy Snyder elkészítse a saját verzióját, a rendező eredeti elképzelései szerint. A Zack Snyder: Az Igazság Ligája címre hallgató, több mint négyórás szuperhősfilm március 18-án debütál az HBO Maxen (idehaza az HBO GO-n), és az első kritikák, valamint a mi véleményünk alapján is jobban sikerült, mint a 2017-ben mozikba küldött változat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Zack Snyder víziója felülírná a DCEU kánonját. Hiába indult újabb mozgalom a #ReleaseTheSnyderCut után #RestoreTheSnyderVerse (azaz állítsák vissza a Synder-féle moziverzumot) címmel, a rendező elárulta, hogy a stúdió nem tervez további filmeket az ő ötletei alapján: "Teljes mértékben továbbléptek.
– ne mondd! Összeségében mégis diadal lett volna a Zack Snyder: Igazság ligája – viszont a film végére bevágott se füle, se farka epilógus iszonyúan felesleges. Valahol megértem Snydert: végképp lezárult előtte annak a lehetősége, hogy folytassa az Igazság ligáját (erről nyilatkozott is nemrég egy interjúban), ezért bevágott olyan jeleneteket, amelyeket esélyesen a soha el nem készülő Igazság ligája 2-höz vett már fel, azonban ezek egyáltalán nem kapcsolódnak szervesen ehhez a mostani filmhez. Például szerencsétlen Jared Leto már megint kénytelen pár percig ripacskodni Jokerként egy olyan filmben, ahol Joker csak "kameóként" szerepel, és mindenféle értelmes kontextus nélkül mindössze indokolatlanul idétlen. Visszatérve a bevezetőben feltett kérdéshez: vajon jobb lett-e mindent összevéve az "újra-snyderesített" verzió? Ha a sokszor giccsbe hajló pátoszt, az elnyújtott, tragikus, szappanoperákba inkább illő, hétköznapi jeleneteket meg ezt a borzasztóan idióta 4:3-as képarányt leszámítjuk, akkor igen: bár a Zack Snyder: Igazság ligája ugyan most sem mentette meg a DC Extended Universe-t, de legalább megadta a rajongóknak, amire az oly sok ostobán gyenge mellélövés (igen, Ragadozó madarak – és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása –, most rád nézek) után vágytak: négyórás tömény DC-eposzt, kompromisszumok nélkül.
Ez Zack Snyder igaz története, az általa újrarendezett és befejezett film heroikus eposz, amely van, amiben sokkal jobb, és van, amiben gyengébb, mint az előző verzió. Az viszont tény, hogy alapvetően most is egy konvencionális szuperhősfilmet láthatunk. Felemás érzések Három és fél évvel ezelőtt sajtóvetítésen láttam az Igazság ligája előző verzióját. Szinte alig merem már leírni, de nekem az a verzió – hibái ellenére is – aránylag tetszett. Akkoriban más elvárásaim voltak a már 2017-ben is iszonyúan agresszív mértékben gyártott szuperhősfilmekkel szemben, amelyek minimum két és fél, de inkább három órán keresztül nyomták a pátoszt orrvérzésig, szélesvásznon. Én valahol hálás voltam az előző film készítőinek, hogy kétórásra – sokkal feszesebbre – vágták az előző Igazság ligáját, úgy éreztem, hogy bár az valóban logikai hibáktól, rosszul felépített karakterekről hemzsegett, tényleg "marvelesre" vette Joss Whedon a sokkal több geget és a DC-univerzum alapvetően "baljósabb" stílusához mérten túlzottan is optimista befejezést felsorakoztató alkotást, ugyanakkor egy pillanatig sem unatkoztam a vetítés közben.
Persze ezt még a Bosszúállók 1. és 2. részének rendezője sem tudta megugrani, hogy a végeredmény fogyasztható legyen, a 2017-es premier után pedig a legelvakultabb rajongók őt tették felelőssé, hogy Az Igazság Ligája nézhetetlen lett, és követelni kezdték, hogy láthassanak egy rendezői változatot, ami Zack Snyder igazi vízióját tükrözi. Valószínűleg maga a Warner is azt hitte, ez a nyünnyögés hamar alábbhagy majd, viszont a nagy számú #ReleaseTheSnyderCut-mozgalmisták addig-addig tweetelgettek, hogy aztán maga Zack Snyder is csöpögtetni kezdte a képeket, amiket készített és nem került be a filmbe, majd végül a főszereplők közül szinte midnenki beszállt a kampányba, Gal Gadot (Wonder Woman), Jason Momoa (Aquaman), Ray Fisher (Cyborg) és Ben Affleck (Batman) is. A Warner sokáig ignorálta ezeket a hangokat, és valószínűleg a koronavírus okozta forgatások leállítása is kellett ahhoz, hogy végül úgy döntsenek, rábólintanak arra, és még hozzávágnak Zack Snyderhez pár millát a befejezéshez, beteljesítetve azt, amit már egy nem is apró, de hangos kisebbség követelt.
Tökletesen érthetetlen az a dilettantizmus, ami odáig vezetett, hogy Whedon elkészítette a szegény DC-ember Bosszúállók ját, mert ez a film valójában mindet tartalmaz, ami miatt szeretni lehet a szuperhősfilmeket. Persze tele van olyan marhaságokkal, amit Snyder egyszerűen nem tud levetkőznni (számolatlan szuperlassítás, indokolatlanul kékre-szürkére fényelt képek), de ha felülemelkedünk a szőrszálhasogatáson, ennek a filmnek van lelke, stenkje és eredeti ötletei. A forgatókönyvet tekintve is hatalmas az előrelépés az Acélember pátoszossága, és a Batman Superman ellen nézőt ostobának nézése után, hogy itt nemcsak a karakterek, de a jellemfejlődésük és cselekedeteik is valószerűek. És amiért állandóan ütik Snydert, hogy mindent túlságosan komolyan vesz, túldramatizál és patetikussággal fejeli meg, most még ebben is sikerült megtartóztatnia önmagát. Sőt, a forgatókönyvírókkal közösen sikerült poénokat is írni bele (és bár az összes whedoni tréfa ki van vágva, marad azért jónéhány így is).
A jobbik osztályzatot itt is a külföldi írónak kell adni a magyar íróval szemben, s nemcsak, mert bravurosabb, s gazdagabb. A két írónő eléggé hasonló problémát vet föl, asszonyproblémát, mely ha külsőségekben merőben különböző is, a lényegesben sok közösséget találni bennük. Szederkényi hősnője az önálló karrier dicsőségéig emelkedve elveszti saját családját, míg mások családi bajain igyekszik segíteni. Huszadik századi nők - DVD | bookline. Helene Willfüer magányosan küzdi ki szép függetlenségét s a nehéz férfi-pályát, magányosan szüli meg gyermekét, ki egy pajtásszerelem részvétízű gyöngédségéből fogant, de míg a gyermeket karjába veheti, útja valóságos vesszőfutás a felvilágosult szavakkal játszó, kétszínű és kegyetlen társadalomban. Mindkét regényben közös mag, hogy keserves dolog asszonyfejjel férficélokért küzdeni! Szederkényi Anna műve okos és rokonszenves írás, van néhány szuggesztív jelenete, de egészben véve erőtlen, s a probléma unt és gépies síneken halad. Wicki Baum regényéből sűrűn ragyognak elő elragadóan pompás részletek, olykor szinte a nagy művek lélekzetvételéig felmagasodva, de sajnos, valami olcsónak s szórakoztatónak kísértete is ott lebeg körülötte, s ez a kísértet teljes elevenen jelenik meg a befejezés happy endjében.
Legutóbb öt írónő könyve került kezembe, véletlenül majdnem egyidőben; különböző nemzetiségű, nivójú és szándékú írások, s a közös jelleg, ami egy cikk tárgykörébe fűzheti őket, pusztán a szerzők nővolta. Az irodalmi szempontból látszólag oly mellékes körülmény, mint egy mű alkotójának neme azonban mégsem annyira jelentéktélen szempont, mint azt a laikusok gondolnák. Hogy egy író melyik nemhez tartozik, az nem helyzeti vagy élettani tény, hanem dominálóan irodalmi különbség. Irodalomtörténetek, antológiák és vitairatok rendeződnek ezen elv szerint: vannak romantikus írók, realisták, naturalisták, kollektivisták - és vannak nők. Vannak fiatalok, öregek, klasszikusok és forradalmárok - és vannak nők; van francia, angol, amerikai, japán és héber irodalom és van nőirodalom. Huszadik századi nom de domaine gratuit. A történelmi fejlődés kétségkívül eldöntötte, hogy a nő nem pusztán nősténye a homo sapiens-nek, mint az állatfajnál általában, hanem külön species. Különösképen, mikor irodalmat művel, egészen különálló fajtaként kezelendő, külön elvek, követelmények és szempontok szerint kell megítélni.
125 éves jövendölések A teljesség igénye nélkül kiemeltük kedvenceinket, ami korrajzot is felfest, és tanulságokkal is szolgálhat. Ezekből a gondolatokból érezzük csak igazán, hogy haladó szellemiség ide vagy oda, a 125 év kis lépték a nagy változásokhoz. A sok válás a feministák hibája lesz, ja és a doktor asszonyok inváziója is Francois Coppee, 1892 Print Collector / Getty Images Hungary François Coppée, a világhírű költő számára egy rémálom a jövő: "Ha a feministákra hallgatunk, alaposan felforgatjuk a polgári törvénykönyvet. Huszadik századi nom de domaine. Szerintük a jövő században az asszony összetörte már legutolsó bilincseit is. A házasság nem lesz egyéb, mint egy igen rugalmas és igen törékeny kötelék, akár egy makarónicső. Elválnak majd egy igen vagy egy nem miatt, a gyerekek állandóan új apákhoz, más anyákhoz kerülnek, ami kétségkívül nagyon ki fogja bennük fejleszteni a szülők iránt való tiszteletet. Annyiban nyerünk a dologgal, hogy nem fogunk többet hallani a házasságtörésről, amely kezd már fárasztó és visszataszító témává válni.
Összefoglaló Mike Mills (Kezdők) legjobb forgatókönyv kategóriában Oscar-díjra* jelölt filmje szívbemarkoló, humoros alkotás olyan csodás színésznők főszereplésével, mint Annette Bening (Amerikai szépség, Csodálatos Júlia), Greta Gerwig (Frances Ha, Jackie) és Elle Fanning (Demóna, Neon démon). Dorothea Fields (Bening) ötven év körüli, kamasz fiát egyedül nevelő nő. Albérlőjük a szabad szellemű, harmincas modern művész, Abbie (Gerwig). Szomszédjuk a ragyogó elméjű és kihívóan viselkedő tizenéves Julie (Fanning). A három nőből és egy fiúból álló különös "család" törékeny kapcsolatrendszere mindannyiuk életében meghatározó tényezővé válik a kulturális változásokkal telített, forrongó időszakban, ami a 70-es évék végét fémjelezte. Xpress. Huszadik századi nők. 16 éven aluliak számára nem ajánlott NFT/24409/2017
Mike Mills önéletrajzi ihletésű filmje 1979-ben, a dél-kaliforniai Santa Barbarában játszódik, ahol Dorothea Fields (Annette Bening) egyedül neveli kamasz fiát Jamie-t (Lucas Jade Zumann). Nagy házukat Dorothea két albérlővel osztja meg, Abbievel (Greta Gerwig), a huszonéves művészlánnyal, illetve a "kiugrott" hippivel, Williammel (Billy Crudup). A házban gyakran megfordul a szomszéd lány, Julie is, aki pszichológus anyja elől menekül Jamie szobájába, vagy elhagyatott helyeken keveredik kétes helyzetekbe haverjaival. Dorothea úgy érzi, hogy kezdi elveszteni a kapcsolatot a fiával, ezért a háza lakóitól kér segítséget Jamie neveléséhez. 20 századi nők - YouTube. A filmben megismerhetjük ezt a szedett-vedett "családot", a kamasz fiú fejlődését, illetve a három generációt képviselő nők sorsát. Maga az anya, Dorothea karaktere is egyedi: fiát egyedül neveli, komoly munkát végez és minden reggel a részvényei állásának ellenőrzésével indítja a napot. Kemény asszony, de végtelenül empatikus és kíváncsi. Ezért is vonja be a körülötte élőket a fia nevelésébe, akivel szintén mindent megbeszél.
Greta Gerwig alakítása tetszett belőle a legjobban. Hörcsibald 2018. január 19., 18:29 Kicsit hosszú volt, bár nem volt unalmas, mondjuk moziban talán fészkelődtem volna. Én nem bírom az Annete Beninget, nekem mindig olyan, mintha izomból játszana, mintha mindig valami díjra hajtana. De ez végül is nem ront a filmen, nem zavaró. Összességében nekem nem mondott semmit a film, úgy értem, korrajznak oké, de egyik szereplő helyzetével, gondolataival sem tudtam azonosulni így 2017-ben. A kis srác aranyos volt, ő volt egyedül igazán szerethető karakter. Az a rész tetszett, amikor az idegen fiú szex történetét kommentálja, az vicces volt. Meg a menstruációs beszélgetés is. Meg amikor a két öreg felteszi a két punk lemezt, és megállapítják, hogy ők inkább művész buzik (én is, ha választani kell). Na ezek a részek jók voltak. De amúgy is oké. Huszadik századi no prescription. Fájvirág 2018. január 15., 23:19 Azt hiszem, ez egy kivételesen jó film. Esztétikailag kifogástalan. Engem különösen megérintett. Hangulatában a Nick Hornby könyvekre emlékeztet, főleg mondjuk a Betoncsókra, bár már régen olvastam, de hasonló hangulatra emlékszem belőle.