A hátán és a homlokán is folyt a víz, annak, aki dagasztott. Szokták is mondani, addig kell csinálni, míg a padló is gyöngyözik. Ezután a tésztát letakarták, és pihenni, nőni hagyták. Ezalatt a gazdasszony befűtött a kemencébe. Amikor a tészta jól megkelt, kb. 2 óra múlva következett a kiszakítás. A tésztát lisztezett deszkára tették, és annyi felé szakították, ahány kenyeret akartak sütni, persze mindig volt kiscipó és akadt kenyérlángos is. A kerekre, vagy hosszúkásra formált tésztát szakajtóba tették, s letakarva újra pihentették. Ha a tészta a szakajtóból elkezdett kigömbölyödni, akkor vetették be a betüzesített kemencébe. A sütés kb. három órát vett igénybe. A kenyérsütés eszközeit semmi másra nem használták. A kutyákkal kapcsolatos hiedelmek - Napikutya.com. A teknőben lévő tésztát sütőabrosszal a szakajtóban lévőt szakajtókendővel takarták le. Keverőlapát és sütőlapát segítségével vetették a kenyeret a kemencébe és vették ki onnan. A kenyér minősíti a háziasszonyt. A jó, s a szép kenyér teteje, oldala hajszálvékonyra repedezett, aranybarna, fényes, ívesen domborodik.
Hatásos a rossz varázs ellen. Ha a pénztárcánkban három darab kenyérmorzsát hordunk, megakadályozzuk, hogy gonosz varázslók eltüntethessék belőle a pénzt. A felfordítva asztalra tett kenyér a "hóhér kenyere", és rosszat jelent. Magyarázata- egykor a hóhér a várostól kapott napi egy kenyeret plusz fizetségként. A pék pedig, azért, hogy ne maradjon kenyér nélkül a hóhér, egyet megfordított, azt tilos volt másnak adni. A kenyér készítője a sütés minden fázisában "varázsolt". Például dagasztás után cuppogtak a kenyérnek, keresztet vetettek a tésztára, és a kemence szájára. Az egyik kenyérbe ujjal lyukat nyomtak, és az így megjelölt kenyérrel a hit szerint tűzvészt lehetett elhárítani. Az új házba vitt kenyér és só, a lakók boldog, és gazdag életét akarta kívánta biztosítani. Hasonló szerepe volt a kenyérnek lakodalomkor, mikor az új asszonyt kenyér alatt vezették be. Ükanyáink kenyérsütéskor a gyerekek kedvéért kiszakítottak egy darabot a megkelt tésztából, kinyújtották és kisütötték a kemencében és tejfölt, sajtot, hagymát, szalonnát-amit találtak otthon-szórtak rá.
produkál elsősorban. Így az erjesztett kenyér ismeretének ellenére is a lepénykenyér sokfelé: a Kárpátokban, a Balkán-félszigeten és É-Európában a parasztság mindennapi kenyere a 20. sz. -ig. A lepénykenyér újkori magyar elnevezései közül legrégebbi a velencei olaszból (fogaccia, panis focarius, 'hamuban sült lepénykenyér') délszláv közvetítéssel kölcsönzött pogácsa szó. Megjelenése (1395 körül adatolt) azonban nem kormeghatározó az ételtípus tekintetében, amely a korabeli termelésre, gabonafeldolgozásra vonatkozó ismereteink, valamint archeológiai és etnológiai párhuzamok indirekt bizonysága szerint a honfoglaló magyarság kultúrájába már valószínűleg beletartozott. Forrásaink a lepénykenyeret a 16. -ban még kenyér nek is nevezték. A lepénykenyérnél újabb erjesztett kenyér fogyasztásának jelentősebb kiterjedése nálunk a 16. -ra esik, s ezzel párhuzamosan indul mind a kétféle tészta következetes nyelvi megkülönböztetése, mind a lepénykenyér táplálkozásbeli jelentőségének fokozatos csökkenése.
Ezek a sütik megoszthatják ezeket az információkat más szervezetekkel vagy hirdetőkkel.