Műveit közgyűjtemények és magánygyűjtők őrzik, főbb alkotásai közé tartozik a Kertészeti Egyetem és a nagyatádi kórház mozaikja. Nyolcvannégy éves korában elhunyt Szabados János, Munkácsy-díjas festőművész - tudatta az alkotó családja szombaton az MTI-vel. Szabados János 1937-ben Kaposváron született, ahol hosszú és gazdag művészi pályáját is töltötte. Korai rajzai, vízfestményei a táj, a somogyi dombság változatosságát, a Kecel- és a Róma-hegy Rippl-Rónai révén ismertté vált arcát jelenítették meg. Édesapja címfestő műhelyében fogott először ecsetet, majd mesterei mellett, Z. Gács György és Miháltz Pál műtermében vált képzőművésszé. Elhunyt Szabados János festőművész. A múlt század hetvenes éveiben nagyméretű mozaikok készítése közben sokat változott művészi gondolkodása. " A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is" - vallotta erről. Munkái gyakran szerepeltek felesége, Weeber Klára szobrászművész alkotásaival közös tárlaton.
Sorozaton kívüli kiadványok Szabados János festőművész kiállítása, 1977 Apám címfestő műhelyében tanultam meg dolgozni, ott ismertem meg az anyagok, eszközök használatát. A Magyar Iparművészeti Főiskolán Miháltz Pál és Z. Gács György mesterek voltak tanáraim. Kaposváron élek. Nemcsak családi szálak, hanem ennek a Drávától a Balatonig húzódó vidéknek gazdag természeti tájai, múltja és változása köt ide. A somogyi tárlatokon felkínálkozott már a lehetőség, hogy munkáimat bemutathassam, mégis mostani kiállításomat érzem első itthoni-bemutatkozásomnak. Mikor az év elején összeállítottam festményeim katalógusát, magam is meglepődtem milyen sok került el közülük műtermemből. Szabados Árpád (festő) – Wikipédia. Szakmám örömeit és gondjait újból végigélhettem, mikor munkáim sorsát átgondoltam. Érzékelhettem elismerést, bírálatot, elutasítást és óvatos "hazai» dicséretet egyaránt, az elmúlt másfél évtized alatt. Munkám folyamatosságát ezek, a műtermen kívül zajló megnyilatkozások soha nem befolyásolták. A hatvanas évek végén Derkovits ösztöndíjas voltam.
díj 1970 Kaposvári Tavaszi Tárlat Vaszary díj 1971 Kaposvári Tavaszi Tárlat Rippl-Rónai díj 1975 Képcsarnok Felszabadulási Festménypályázat III. díj 1975 I. Szolnoki Festészeti Triennale I. díj 1976 VIII. Balatoni Nyári Tárlat nívódíj 1976-ban Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott 1977-ben elnyerte a Somogy megyei Tanács művészeti díját Next
Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákóci Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek.
Szép szót, ha oktatnak! Lelket, ha mesélnek! Igazmondó véget mindegyik mesének! " Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új találkozáshoz s az új találkozás, bár percek vagy életek múlnak el közben, barátok számára bizonyosság" R. Bach "Lehet, hogy gyenge még a hangunk, Lehet, hogy léptünk még bizonytalan, De indulunk, a szépet, jót akarjuk, S érezzük, hogy hitünknek szárnya van. " Juhász Gyula ¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤ "Az élet remény, küzdelem, bukás, Sírig tartó versenyfutás. Keresni a jót a szépet, meg nem találni, ez az élet. " "Csak élni, élni emberek! Tarisznyába való vers óvodásoknak feladatok. Időnk oly gyorsan lepereg, egy perc csupán az élet... De ez a perc lehet csodás, teremtő munka, alkotás, amely megőriz téged! " "Most még összekötnek az iskolapadok De holnap már más úton járunk Az élet sokszor mostoha, De ne ijedj meg tőle soha! Legyen erőd leküzdeni az akadályt S ha már mindent leküzdöttél Előtted a várt út áll! S-e dicsfényben tekincs vissza rám, osztálytársnődre, ki sok sikert kíván! "
A tükörben nincs más egyéb, csak egy ezüst halacska, aki fejét búsan rázva a könnyeit hullatja. Szomorúan indul vissza, de a szemét megtörli, a tengeri csikóhalat e szavakkal köszönti: - Nem sikerült, miért jöttem, gyere velem, cimborám, segíts búmat elfeledni, vár minket a palotám! Kezet fognak, útra kelnek, beszélgetnek, nevetnek, nemsokára Polip apó háza elé érkeznek. - Igazad volt, drága öreg, lásd, megbántam bűnömet, igyekszem most jóvá tenni, segítenék, ha lehet... így szól a hal, s int a polip: - El is kél a segítség, nem bírom a nehéz munkát, gyengít már az öregség. Ezüsthalunk sürög-forog, elkészül a kavicsvár, a jól végzett munka után mind a három továbbáll. Együtt úszik, együtt ballag kis hal, csikó, vén polip, s hamarosan aprócska rák kunyhójához érkezik. - Szervusz, kis rák, visszajöttem, hibáztam, már belátom, nem fontos az aranyruha! Kérlek, légy a barátom! K. László Szilvia költő és meseíró hivatalos honlapja. Négyen folytatják az utat, vidám már a halacska, feledi az aranyruhát, többé már nem siratja. Így érnek a palotához, hullámzik a víztükör, s egyszeriben minden vízcsepp aranyfényben tündököl.
Virágruhát öltöttél fel erre a nagy napra. Elbúcsúzom én most tőled, játszottam már eleget, sírtam is és kacagtam is, másnak adom helyemet. Kinőttem az ágyacskámat, kisszékem is pici már, fakocka és játékmackó, isten veled, mesevár! Óvó nénim szépen kérlek, mesélj majd a húgocskámnak, úgy ahogyan nekem tetted, hogy ne érje sose bánat. Dajka nénim szeretgess meg, utoljára tekints rám! Te voltál, ki mindig fáradt, hogy ragyogjon az óvodám. Itt az idő, elközelgett, iskolába indulok, de hozzátok visszajárni mindig örömmel fogok. Donászy Magda: Hogy is volt Édesanya kézen fogott S így kísért az óvodába. Ámulattal léptem be A játékok birodalmába. - De jó lesz a gyerekekkel Csupa móka, kacagás! Tarisznyába való vers óvodásoknak és kisikolásoknak. Büszkén nézett rám a mama: - A gyermekem óvodás! - Bizony jó lesz – mondogattam Hőscincérként bátran. Ám amikor megérkeztünk, Csak szepegve álltam. Aztán csak azt vettem észre, Óvodáskor három éve, Az első nap félénksége – Emlék lett belőle. Oviba már magam megyek Vigasztalom a kicsiket. - Ne szipogjál kiskoma, Remek hely az óvoda!