Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Források [ szerkesztés] További információk [ szerkesztés] m v sz Martin Scorsese Játékfilmek Ki kopog az ajtómon? (1967) A lázadók ökle (1972) Aljas utcák (1973) Alice már nem lakik itt (1974) Taxisofőr (1976) New York, New York (1977) Dühöngő bika (1980) A komédia királya (1982) Lidérces órák (1985) A pénz színe (1986) Krisztus utolsó megkísértése (1988) Nagymenők (1990) Cape Fear – A rettegés foka (1991) Az ártatlanság kora (1993) Casino (1995) Tibet végnapjai (1997) Holtak útja (1999) New York bandái (2002) Aviátor (2004) A tégla (2006) Viharsziget (2010) A leleményes Hugo (2011) A Wall Street farkasa (2013) Némaság (2016) Az ír (2019) Rövidfilmek What's a Nice Girl Like You Doing in a Place Like This? (1963) It's Not Just You, Murray!
Alapvetően nem vagyok a remake híve, különösen nem olyankor, amikor szeretem az eredeti filmet. Ettől eltekintve azért meggyőzhető vagyok, még akkoris, ha az eredetiben egy olyan színészek vannak, mint Gregory Peck és Robert Mitchum. Igen, az 1962-es A rettegés fokára van szó, amihez nem akárki, hanem egyenesen a rendezőóriás Martin Scorsese nyúlt hozzá. 1991-ben, vagyis 30 évvel ezelőtt mutatták be a Cape Fear - A rettegés fokát és őszintén mondhatom, ez bizony az egyik, ha nem a legjobb remake evör, ami elhomályosítja az elődjét. Max Cady egy igazi pszichopata, akit elítéltek és börtönbe került. Ez pedig Sam Bowden, egy kisvárosi védőügyvéd miatt történt. Max 14 évet húzott le a börtönben, ahol semmi más nem éltette csak a bosszú. Értelemszerűen a szabadulását követően Sam Bowden és családja lesz az elsőszámú célpontja és csak az érdekli, hogy az ügyvéd megfizessen azért, amit vele tett. Nos, mint mondtam, szeretem az 1962-es verziót, de az tény, hogy abban fele annyi feszültség se volt, mint Scorsese verziójában.
Képünk illusztráció Végállomásunk Balatonalmádi lett. Már csak a visszajutás problémáját kellett megoldanunk, hiszen gépjárműveink Siófokon voltak. A legkézenfekvőbb visszakorcsolyázás lehetőségétől én mereven elhatároltam magam. Nem úgy a három legkeményebb, kik rövid feltöltődés után útnak is eredtek. Én a várakozás izgalmas perceit feszültségoldó laza forraltborozással és vérre menő jégkorongozással töltöttem. Így történhetett, hogy mire a többiek visszaértek, én energiakészletem 100%-át elhasználva, diadaltól és forralt bortól mámoros állapotban bolyongtam a jégen. A továbbiakról talán valaki mást kellene megkérdezni. Jó kis móka volt, talán az utolsó lehetőség átkelni idén a Balaton jegén. 2002. 01. 20., Móni, Vittorio, Kolos, Gavros, Flow Tanácsok hasonló őrülteknek A tervezett átkelés előtt legalább két hétig folyamatosan 0 fok alatt legyen a hőmérséklet. A Balatonban hőforrások melegítik a vizet. Ezeken a helyeken különösen vékony a jég. Tájékozódj, mielőtt elindulsz. Tudd kezelni az iránytűt Legyél biztos korcsolyás Szükséges felszerelés: Váltás száraz ruha Iránytű, térkép Telefon Kötél, mentéshez Csoki, tea Bot, jégvastagság vizsgálathoz Napszemüveg az oldal tetejére
És hát szerencsés helyzetet demonstráltak Deutschék, a valóságban ugyanis nem két, hanem rengeteg fél van, a fenyegetések egy része ismert, egy jó része pedig ismeretlen, a felek sejtésekbe bocsátkoznak. Mert sajnos, ahogy Dr. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus is fogalmazott nyilvános Facebook-posztjában, az a helyzet, hogy "nem tudunk lemondani a gazdasági önzésről, a hedonizmusról, a csoportnárcizmusról, a rivalizálásról, rövid távon és éretlenül gondolkodunk, felelőtlenek vagyunk, alkalmatlan vezetőket választunk az országok élére, képtelenek vagyunk együttműködni, és ez okozza azt, hogy nem tudjuk megoldani az egész létezésünket fenyegető krízist és ez okozza azt, hogy nem tudjuk (illetve, teszem már én hozzá, nem is akarjuk) megoldani az egész létezésünket fenyegető krízist. Márpedig ezek az akadályok - akárhogyan is nézzük - pszichológiai jellegűek ". Szólt egyébként már erről Lelki betevő is, még augusztusban, csak hát az a helyzet, hogy egyéni szinten mindaz, ami vár ránk, egyszerűen befogadhatatlan, és hát sajnos a legnagyobb károsanyag-kibocsátó országok vezetőit pont ugyanazok a pszichológiai tulajdonság jellemzik, mint mindenki mást is, akik még mindig a rövid távú célokat hajtják.
Szintén egyre gyakrabban szereplő téma az utóbbi évek híradásaiban az Egyiptom és Etiópia között a Níluson az utóbbi által építendő víztározó miatti konfliktus és az abból adódó háborús veszély, ami ma a kontinens egyik legnagyobb kihívásának számít. De szintén Afrika kapcsán érthetjük meg vagy tudatosíthatjuk leginkább magunkban a gyarmati uralom egy máig tartó negatív örökségét, ami az országhatároknak a fizikai adottságok és az etnikai törésvonalak figyelmen kívül történő meghúzásából adódik. (Erre Afrika szubszaharai régiójának legtöbb országában van példa, amelyek közül az egyik legszemléletesebb az évtizedek óta háborús övezetként vergődő Kongói Demokratikus Köztársaság –, de Ázsiából a Közel-Kelet legtöbb országát, vagy az indiai szubkontinens két atomhatalma, India és Pakisztán közös határvonalát övező régiót, vagy akár a világ hatalmainak figyelmét egyre inkább újra magára vonó Afganisztánt is lehetne említeni. ) Érdekes téma a könyv szerkezete és tematizálása szempontjából némiképp rendhagyónak számító, az Északi-sarkvidékre vonatkozó fejezet: ennek a régiónak a globális felmelegedés kontextusában lett nagy aktualitása, hiszen a jégtáblák olvadása következtében a vízi útvonalak sokasodása és a térség megközelíthetőségének a növekedése fokozta a régióval szomszédos országok közötti versengést a kitermelhető erőforrások és a hajózási útvonalak feletti ellenőrzés megszerzéséért.
Mindezt szellemes, eredeti stílusban teszi, amit még tovább csavar Makovecz Benjamin bravúros fordítása. Ritkán kényezteti az olvasót egy népszerű-tudományos kiadvány ilyen gazdag, nyelvi leleményekben fürdőző szöveggel. " (Magyar Narancs – Götz Eszter)