Kiadó: Agave Könyvek Fordító: Ballai Mária Műfaj: fantasy Terjedelem: 608 oldal Egy élet, amire senki nem fog emlékezni. Egy történet, amit soha nem felejtünk el. Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredettségben fausti alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. Az ördög megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik. Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa az ördög, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján. Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől. Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. V. E. Schwab regénye a megjelenését követően számos országban bestsellerré vált, az olvasók és a kritikusok egyaránt ezt tartják írói pályája eddigi legfontosabb és legjobb művének.
Kevés szereplővel dolgozik, ami egy 600 oldalas kötetnél nem hangzik jól, de az írónő pont kihasználja a nagy keret adta lehetőségeket a karakterek aprólékos felépítésére. Elmondása szerint minden szereplőjében ott van egy kicsit ő is – ezt leginkább Henryn érezni, aki Schwabhoz hasonlóan nehezen kötelezi el magát egy dolog mellett. A személyes tapasztalatok, de leginkább az az empátia építi fel a történet szereplőit azokká az élő-lélegző figurákká, akik mellett végig ott tudunk lenni szimpátia alapján. Schwab karakterei ugyanis kicsit mindenkiben léteznek, problémáik, esendőségük ismerősek mindenki számára – még ezek érzések magunk előtti elbagatelizálása is. Az Addie LaRue láthatatlan élete sok mindenről szól: az emberekről, az ő esendőségükről, gonoszságukról, magányukról, de leginkàbb arról, milyen hosszú utazás vezet ahhoz, hogy ezeket meg tudjuk érteni, látni. Elmerülős, vállaltan romantikus regény az Addie LaRue, de pont ettől érték, és az a legfontosabb szöveg, amelyen V. Schwab olvasói és kritikusai tartják.
Ennél a szálnál, főleg a regény vége felé, nagyon, de nagyon kilógott a YA retkes lólába, annak minden kötelező kellékével: gyönyörű, árnyalatváltó zöld szem, hollófekete, göndör fürtök, menő, fekete ruhák. Abuzív, egyszerre csábító és romboló, évszázadokon átívelő szerelem, a nagy hatalmú férfi és a kiszolgáltatott, gyenge nő dobozszerű toposza, annak minden nyavalyájával (mellkas, amiben falevelek zörögnek, istenem). Ez egy archetípus, a legszebben, vagy inkább a legelfogadhatóbb formában a Marija Morevna és a Halhatatlan ban lehet róla olvasni. A lányok szeretik a veszélyt, vonzza őket a sötétség, mint pillét a láng, de ez a kockás hasfalba csomagolt regényekbe való ábrázolás és érzésem szerint az írónő nem ezt a célcsoportot célozta meg. Úgy érzem, kicsit igazságtalan vagyok a regénnyel, mert minden hibáját felhánytorgatom, de nem szeretem, ha ócskaságokat akarnak lenyomni a torkomon, ha be akarnak skatulyázni és meg akarják mondani, hogy mit szeressek. Ennek a könyvnek minden sejtje termék és azért vagyok dühös, mert a bóvli kirakat mögött ott pislákol a jobb verziója, ami lehetett volna, és amitől minden lábujjam reszketett volna a gyönyörűségtől – de el kell fogadnom, hogy ilyen könyvek is kellenek, amik kellemesen elúszkálnak a felszínen.
Teljes leírás Adeline LaRue 1691 márciusában jön világra egy francia kisvárosban, Villonban. Pici korától kezdve más, több és jobb életről ábrándozik, és amikor hétévesen megismeri a falu környékén ténykedő gyógyító asszonyt, Estele-t, ösztönösen megérzi, hogy merrefelé kell tartania. Estele ugyanis a régi isteneket szolgálja, azokat amelyek a természetben léteznek, és amelyeknek már a nevére sem emlékeznek. Estele elkezdi megtanítani a tudományára a kíváncsi és éleseszű kislányt, Addie-t, akiből idővel gyönyörű de makacs fiatal nő cseperedik. A szülei sokáig nem tudják férjhez adni, végül már a huszonhármat is betölti, mire akad egy frissen megözvegyült férfi, aki elvenné. Addie kétségbeesésében kirohan a közeli erdőbe és a régi istenekhez könyörög segítségért. Nem sokkal alkonyat után döbbenetére manifesztálódik is titokzatos, baljós lény, aki alkut ajánl a számára: szabadságot és korlátlan időt - a lelkéért cserébe. Addie rááll a dologra, de arra nincs felkészülve, ami vár rá: nem öregszik tovább egy perccel sem, de mindenki, akit valaha ismert és akivel találkozik azután, elfelejti őt.
A főszereplő lány szép és csinos, arcán csillagképként fénylő, hetes darab szeplővel, mert annyira dívnak mostanában, hogy külön szeplőrajzoló termékeket gyártanak és már kötelező elemei egy Instagram-sminknek. Addie 2014-ben, New Yorkban (hol máshol…) az utcán sétafikál divatos leggingsben és pulcsiban, vintage-t idéző, puha, kopott bőrkabátjában, kávéval és muffinnal felszerelkezve. Amíg nem adta el a lelkét, nagyon szeretett rajzolni, jelen formájában pedig rajong az olvasásért és a művészetekért (közben óhatatlanul néhány művész titokzatos múzsája lesz), mert mi másért érné meg alkut kötni az ördöggel és háromszáz éven keresztül egyik napról a másikra élni? Mi az, amivel még egy huszon-harmincéves lány/nő azonosulni tud? Kell bele macska, az egyértelmű. Könyvek és könyvesbolt, mert az érzékeny lányok szeretnek olvasni és igazából az is trendi. Kell egy érzékeny, fájdalmas titkokat hurcoló fiú, lehetőleg szemüveges, mert a jólelkű srácok mind szemüvegesek. A fiú szintén New Yorkban él, nem igazán tudja, mihez kezdjen az életével, ezért egy könyvesboltban vegetál, ahol legfőbb társa Gutenberg, a vén sárga macska, aki szeret a könyvek mögött, a polcokon szunyókálni.
Fontos, hogy a közelben fekvő iskolák használni tudják a területet, ezért a szabadtéri sportfoglalkozások tartására is alkalmassá teszik majd a teret. A terveket a Fontos Mérnök Stúdió Kft. készítette. Fontos Rómeó építész a cég nevében elmondta, hogy a kiviteli tervek június végére elkészülnek, utána az önkormányzaton múlik, mikor írja ki a pályázatot a kivitelezői munkákra. Tovább olvasom
Alacsony épületek közötti tágas füves tér, közepén a Szent Rozália görögkatolikus kápolna, mely Szeged történetének több alkalommal átépített és áthelyezett tanúja, az eredeti a pestisjárvány elmúlta után a Palánk városrészben épült fel. A Dóm tér átépítésekor a kápolna szétdarabolt, megszámolt elemeit a térre szállították és felépítették, 1929. november 17-én szentelte fel Glattfelder Gyula csanádi püspök. Szegedi Görögkatolikus Egyházközösség. Emlékkő őrzi Lechner Lajos építész nevét, akiről a teret elnevezték. Ő volt az 1879-es nagy árvíz után Szeged újjáépítésének várostervezője. Játszótér található a téren, növényzetét juhar, platán, nyárfák, fenyők, ezüstjuharok alkotják.
A templom még az év decemberében elkészült és 1929. november 17-én szentelte fel fényes segédlettel Glattfelder Gyula Csanádi püspök. 1938-ban nyilvánították plébánia templommá. A Szt. Rozália kápolna építészeti leírása A kápolnát előző állapotához viszonyítva ismét kibővítve építették fel az új helyén. Dombra épült, számítva a tér rendezésére és közművesítésére. Ekkor alakították ki a kereszthajót és a kapun belül elhelyezkedő, két oldalán félkör lezárású teret. Lechner tér szeged funeral home. Az átalakításokkal a templom jóval tágasabb lett. Alaprajza hasonlatos a görög kereszt alakjához. Korabeli építészeti leírása szerint a neobarokk kápolna méreteihez képest díszes épület. Kapuboltozata, küszöbe vörös márványból, ornamentikája cserépből van. Függőlegesen toszkán lizénák tagolják, melyek külön-külön posztamensen helyezkednek el. Az ablakok és falfülkék félkörívesek, gazdagon keretezve. A főbejárat különösen díszes, felül íves szemöldökpárkánnyal. A torony alacsony, tömzsi. Az átmenetet íves oromfal képezi, két oldalt kőurnákkal.
A szegediek azonban, akik nagy érdeklődéssel és kegyelettel jártak a kis fogadalmi templomba, nem hagyták végleg elveszni. A Királyi Biztosság végül is a kápolna újjáépítése mellett döntött, nem messze az eredeti helyétől. A világ népeinek az árvíz során elpusztult város újjáépítésére eljuttatott összegéből 22. 000 forintot szavaztak meg a Szt. Rozália kápolna áthelyezésére és a Kálvária felépítésére. Alapkövét 1881. november 20-án tették le, s a források 1882. augusztusában már kész épületről számolnak be. A rekonstrukció során eltértek az egyszerű eredeti formától és az épületet ki is bővítették. Lechner tér szeged university. 1883-ban szentelték fel. Ekkorra már a Templom tér rendezése is elkészült, a vele szomszédosan kialakított Gizella tér találkozásánál (a mai Dóm tér árkádos főbejárata mellett) a kápolna kiválóan emelte mindkét tér szépségét. A kápolna az első költözés után (1882 – 1920-as évekig) (balra a Belvárosi templom, melyből ma a Dömötör torony látható a Dóm előtt) Móra Ferenc így írt róla: "Ennek a századnak az elején a rekonstrukciós városnak csak ezen a pontján érzett valamelyest történelmi levegő.