A zenekaron belül is sokszor ő képviselte a józan, nyugodt hangokat, nélküle egészen bizonyos, hogy nem jutottunk volna idáig. Végezetül szeretnénk a családtagok felé is leróni kegyeletünket, fájdalmukban osztozni. Tervezünk egy megemlékezést, amivel méltó módon búcsúzhatunk barátunktól, erről várhatóan a napokban további infókat teszünk közzé a zenekar oldalán. Elhunyt a fiatal magyar zenész - halálának oka egyelőre ismeretlen. Addig is, emlékezzetek rá zenészként, barátként, egy olyan tehetséges és jóindulatú emberre, akinek nagyon sok dolga lehetett volna még itt. Isten veled Bence, bárhol is jársz most, reméljük megtalálod a nyugalmad…" – írja a zenekar. Címlapkép:
3 órája A Beatles még mindig foglalkoztatja az embereket. április 4., 17:25 Kijevből indult volna a koncertsorozat. április 4., 07:18 Jon Batiste a legtöbbet díjazott előadó. április 3., 20:08 Az Adj helyet magad mellett című sláger szerzője 61 éves volt. április 3., 17:16 Csak még nem tudni, mikor. április 3., 11:16 A zenei világban is következményei vannak Oroszország támadásának. Tornádó sújtott le egy iowai településre - Hír TV. április 1., 21:44 Az audiovizuális bizonyítékok bemutatását a túlélők és az áldozatok hozzátartozói kezdeményezték. március 31., 13:22 Örülhetnek az elektronikus zene szerelmesei. március 31., 10:17 Rendhagyó műsorra készülnek. március 31., 09:34 Rekordszámú szerző részesült jogdíjban. március 30., 17:54 A zenekar 1989-ben Németországban koncertezett, ott rögzítették a dalokat, ez jelenik meg most itthon. március 30., 14:46 Még így is sokan küzdenek a megélhetésért, ám előadóként kitűnni lényegesen könnyebb streamen. Obertauernben, a Help! című film egyik forgatási helyszínén járt az Index. március 28., 14:02 Ozzy Osbourne mindent elkövetett azért, hogy ne ágyban és párnák között haljon meg.
Puskás Peti nevét 2005-ben ismerte meg az ország, amikor jelentkezett a TV2 tehetségkutatója, a Megasztár harmadik szériájába. Akkor nemcsak énektudásáról, de színpadi rátermettségéről is tanúbizonyságot tett. A sokoldalú előadóművész, aki szereti magát feltalálónak tilulálni, tudatosan építette fel magát, és elmondása szerint életét a Megasztár óta éli igazán tudatosan. Színész szülei és nagyszülei révén a gyerekkorát színházban töltötte, majd egy rövid kanyar után újra ott kötött ki, ám egyformán jól érzi magát musicalekben, zenekara, a The Biebers frontembereként vagy éppen tévékamerák előtt, például az X-Faktor mentoraként. A zenész többek között erről is mesél a Creator TV közkedvelt tartalmában, Az Én Utam című videósorozat friss epizódjában. A Velvet olvasói korábban Tóth Gabi, Dér Heni, Horváth Tamás, T. Danny és Dezső Bence életébe is bepillantást nyerhettek. Puskás-Dallos Peti számára az állatok és a természet védelme is rendkívül fontos; évek óta népszerűsíti a környezetvédelmet, a szelektív hulladékgyűjtést és a környezettudatos magatartást.
De nemcsak a Legfőbb varázsló fontos a sztori szempontjából, hanem Zendaya és Jake Batalon. Hatalmas pirospont a készítőknek, hogy a három részből álló történet végére nemcsak a főhőst szerettük meg nagyon, de barátai is belopták magukat a szívünkbe. És akkor magáról a főhőst alakító Tom Hollandről nem esett szó, aki nem először csillogtatja meg a színészmesterségbeli oroszlánkörmeit. Az új filmben is több nehéz jelenetben elképesztően jól játssza a szerepét. Tényleg látszik rajta, hogy imád Pókember lenni, ez az élete nagy szerepe. Pókember: Nincs hazaút kritika – Sávval Szemben – Podcast – Podtail. Mintha rá öntötték volna Peter Parker szerepét, sziporkázik a szerepben. Akikről csak spoileresen lehetne írni, azokról annyit, hogy nem egy nagyszerű alakítás rejtőzik meg viszonylag rövid idő alatt, a nagy visszatérők között (pont nem az Oscar-díjas a legerősebb). Nagyszerű szórakozás és kiváló moziélmény a Pókember: Nincs hazaút, minden rajongó álma teljesül. Nagyon vicces, végig izgalmas és látványos film, bátor lépésekkel, képregényfilmek között erős drámával.
Peter Parker mint, Pókember a modern popkultúrának igazi titánja, mióta feltűnt 1962-ben a képregények lapjain, százmilliók rajongtak érte, követik a kalandjait, talán mindenhová elért a karakter, ahová a nyugati civilizáció híre is. Már rég túllépett a képregényen, mint médiumon, kismillió rajzfilm, rengeteg videójáték, regények, animációs film, tévésorozat és három élőszereplős mozifilmben is felbukkant. Most az utóbbiakat ünnepeljük ezzel a filmmel. A történet ott folytatódik, ahol legutóbb abba maradt: Peter Parker titkos személyazonossága lelepleződött és most felelnie kell a tetteiért, de az újabb hibák és rossz döntések miatt, egyre jobban és jobban bele gabalyodik a saját döntéseinek hálójába, miközben a tétek súlya is emelkedik ezzel együtt. És ahogy a trailerben is láttuk, most mindenki az ő fejét akarja. Pókember: Nincs hazaút - Kritika - Puliwood. Spoiler mentesen ennyit árulhatok el, inkább térjünk rá milyen maga a film: jó, sőt nagyon jó. Jon Wattsnak és a Marvel Studios csapatának sikerült az a bravúr, hogy a harmadik rész nemcsak, hogy megvalósul, és hogy minőségi lesz, de túlszárnyalja a trilógia többi tagját – a korábbi részekről már nem is beszélve.
Jon Watts és csapata pedig remek munkát végzett – nem hinném, hogy nagy spoiler lenne, de a három Pókember mozi közül messze ez lett a legerősebb -. Ezúttal a kölyök Peter, aki eddig gyakorlatilag csak Vasember felkaroltjaként tudott mély nyomot hagyni, valódi vívódó hőssé válik, és Holland nagyon érzi ezt a figurát. Pókember nincs hazat kritika. Igen, jól sejtitek, a kezdeti – megszokott – vígjátékos hangulat egy idő után borúsabbá válik és a dráma bőven kap szerepet ebben a kalandban, ami történetileg akár az utolsó is lehetne ebben az érában, ám kötve hiszem, hogy a Sony és a Disney elzárná ezt a pénzcsapot. Ugyanakkor a film közel sem hibátlan – még ha most a kezdeti pontok arra is engednek következtetni látatlanban -. Logikai bakik mellett a szokásos súlytalan összecsapások itt is megjelennek, ám valahogy ezt most sokkal könnyebben meg tudtam bocsátani, mint a korábbi Sony (Marvel) filmek esetében. Tényleg villámkritikának szántam, mert semmit nem akarok lelőni előre – kerüljetek minden infót, higgyétek el, nem bánjátok meg – de ha idén csak egy szuperhősfilmet szeretnétek megnézni, akkor az ez legyen.
Amíg a korábbi mozis adaptációk igyekeztek a lehető leghamarabb túllépni ezen az időszakon, addig az MCU három teljes filmet szentelt neki, de a karakter pont a Nincs hazaút végére jut el odáig, hogy megtud állni a saját lábán, felelősséget vállalni, nem csak saját tetteiért, hanem mindenért és mindenkiért is. Pókember nincs hazat kritika net. Miközben elszántan tör előre és meg-megbicsaklik, de végül mindig feláll, küzd tovább és sosem adja fel, szép lassan megtanulja, milyen Pókembernek és igazi szuperhősnek lenni – nem ész nélkül harcolni, hanem segíteni másokon, és ami még fontosabb, feláldoznia a saját céljait a nagyobb jó érdekében. A Nincs hazaút lényegében egy anti-Zack Snyder-film: nem azon van a fő hangsúly, hogy a hős hány épületet dönt le, miközben a gonoszokkal hadakozik, hány rosszfiút ver össze/öl meg, hanem azon, ami a szuperhősködés lényege – hogy megingathatatlan hittel segítenek, hogy mindig van egy jobb út, egy békésebb megoldás. Mert ettől hős a hős, és pont ez teszi Pókembert Pókemberré. Ennél hitelesebben nem lehet átadni a karakter esszenciáját.
Ami azért is bosszantó, mert Tom Holland a szerepben eddig talán a legmeggyőzőbb alakítását nyújtja, csakhogy az érdemi konfliktusaira nincs elég idő. A közte és Doctor Strange között feszülő nézetkülönbség is kellően izgalmas lenne (de annak és az egész film konfliktusának az alapja a lehető leginfantilisebb), de azt inkább lerendezik egy valóban látványos akciószekvenciával. És hiába próbálnak valóban érdemi konfliktust generálni közte és az egyik gonosz között, ha ez nem működik, mert majd minden karakter Holland körül a filmekben egy comic relief volt eddig is, nem több. Pókember nincs hazat kritika per. Arról nem is beszélve, hogy amikor ott van egy szobában Holland egy Willem Dafoe-val, Alfred Molinával, Jamie Foxx-szal (és még sorolhatnám), az is kitűnik, hogy mennyivel jobb, tapasztaltabb, sokrétűbb színészek nála, amikor egyetlen pillantásukban több van, mint Holland egész filmen átívelő (tényleg jó! ) játékában. Ez annyira igaz, hogy a NWH egyik - ha nem a - legmeghatóbb momentuma is egy másik rendezőhöz, egy másik filmhez köthető.