Az intézmény 1996-1997-ig épült, újépítésű. Napfény otthon közhasznú alapítvány. Az intézmény megközelíthetôsége: 3-as Metro-val, vagy BKV busszal, a megálló az intézménytôl kb. 500 méterre van. Az intézmény által nyújtott szolgáltatások köre: Egyszemélyes, - illetve házaspárok esetén kétszemélyes apartmanban, személyi térítési díj fejében nyújtott szolgáltatások: egészségügyi ellátás: naponta orvosi rendelés, vizit, 24 órás szakápolói felügyelet, szakorvosi-kórházi kapcsolatok, mentálhigiénés ellátás, takarítás, ágynemű, törölközô mosása, étkezés, diéta biztosítása.
Központi e-mail cím: 1083 Budapest, Illés u. 38. Telefon: 06-1-314-6516, 06-1-314-6517, 06-1-313-0221, 06-1-313-0212, 06-30-463-4573 E-mail: 2030 Érd, Kende u. 4-8. Telefon: 06-23-369-020, 06-23-369-021 E-mail: 2030 Érd, Árpád u. 26. Telefon: 06-23-368-400, 06-23-368-420, 06-23-368-421 E-mail: 2030 Érd, Fő u. 73. Telefon: 06-23-369-369 E-mail: 1118. Otthonaink - Napfény Otthon Közhasznú Alapítvány. Budapest Ugron Gábor u. 9. Ez az otthon csak fennjáró lakókat fogad (nővérszolgáltatás és étkezés nélkül) Telefon: 06-30-2407721 E-mail: 1121. Budapest Lidérc u. 13. Ez az otthon csak fennjáró lakókat fogad (nővérszolgáltatás és étkezés nélkül) Telefon: 06-30-2407721 E-mail:
Lakóink életminőségének jobbítása, az intézmény otthonosabbá tétele, a lakók számára szervezett programok támogatása és az otthon működéséhez, fenntartásához anyagi eszközökkel történő segítségnyújtás érdekében 1994-ben létrehoztuk az "Őszi Napfény" Alapítványt. Alapítványunkat a Veszprém Megyei Bíróság az 1994. 06. 08-án kelt Pk. 60. 129/1994/2 számú végzésével 625. számon bejegyezte. Alapítványunk számlaszáma: ERSTE Bank Hungary Rt. Pápa 11665005-08006100-65000004 Alapítványunk adószáma: 18916498-1-19 Az alapítvány kuratóriumának elnöke: Pethő Zoltán 9532 Külsővat, Béri Balogh Ádám u. 32. A kuratórium tagjai: Horváthné Szabó Andrea 8541 Takácsi, Kossuth u. 58. Vida László Gábor 8500 Pápa, Vajda P. ltp. 49. 2/9. Alapítványunk támogatására szánt minden egyes forinttal segíti az otthonunkban élő idős embereket! Köszönjük!
Si qu'y r'viendrait, si qu'y r'viendrait. Jehan Rictus Steinlen rajzolta meg Őt, sokszor egymás után, úgy, ahogy mi elképzeljük. Ezeken a mindig ismétlődő képeken sovány és fakó, de minden pátosz nélkül való, nincs apostoli ruhája, keresztje sincs, látható, csak egy szegény proletár, kinek a koplalástól hegyes az orra, mint a halottaké. Mellette vagy vele szemben vagy mögötte egy cilinderes koldus kullog. Annak is horpadt az arca, és bozontos a szakálla. Nagyon hasonlít egymáshoz ez a két nyomortestvér. Döntetlent játszott a Sós Bencével felálló DVSC : hirok. A díszlet, melyben helyet foglalnak, nem keleti. Egy nyugati világváros erkélyes, aszfaltos körútait látjuk s kirakatokat, melyekben cifra holmik vannak, vagy egy utcapadot, melyre fáradtan ülnek le ketten, Ő és a cilinderes koldus. Jehan Rictus álmodta így, aki modern eposzt írt a feltámadóról, a bolyongóról, a sohasem nyugvóról, a visszatérőről, a kísértőről, a koldusok, az éjjeli árusok, az utcai lányok, a kintornások, a rikkancsok, a korhelyek, a lakástalanok, a szegények és szenvedők szennyes nyelvén.
Nagyon elfáradt. Leült egy ládára. Szállást kért egyik-másik felebarátjától, de azok valami segítő bizottsághoz utasították. Pénze is fogyatékán volt. Mindössze harminchárom krajcár. Egy kapu aljában olvasta meg, és eszébe jutott, hogy ez még villamosra sem elég. El kell pedig intéznie több dolgot, a Kápolna utcai asszony államsegélyét meg a Dob utcai cipőfűzős ember lakásbérét, meg "a külső Váci úti 7 Gyermekes tüdő Vészes özved" ügyét, aki hiába teszi be mindennap a lapokba jajveszékelését, melynek egyszerű címe az, hogy kérelem. Felszállt egy pótkocsiba, meredek emeleteket mászott meg, melyek oly magasak, mint az olajfákról elnevezett hegy, s a szemét, a cselédpomádé, a mosogatólé ősrégi páráit árasztják. Délben megebédelt egy népkonyhában. A hadi kenyeret szelíden vette a kezébe. Kettétörte, régi, hagyományos mozdulatával. Amikor beléharapott, kicsordult a könnye. Attól aztán sós is lett a sárga, édes kenyér. Délután egy kávéházba ment. Nem volt előkelő hely, de ő - az előkelőség - sohasem keresett ilyesmit.
Mindig tudta, hogy embernél nincs nagyobb és előkelőbb, és azok, akikkel időzött valaha, pont olyan tanyázó, facér, levegőbe bámuló szerencsétlenek voltak, akár a kávéházi emberek. Nézte az utcán a fekete fátyolokat, melyek fellegekkel takarják az anyák arcait. Kapott alamizsnát is, s az, aki alamizsnálkodott, úgy ment el, mintha őt jutalmazták volna meg. Sok katonát látott. Tüzért és huszárt, bakát és szekerészt, virágos és pántlikás menetszázadot, s a sebesültek lassú processzióját, akik a félhomályon át a kórházba tartottak. Hosszan és mélyen nézett meg minden embert, minden arcot, hogy soha, de sohase feledje el. Emlékezett római katonákra, akik egykor a szenvedése teljét látták, a sisakos centuriókra, akiknek az arca olyan volt, mint a farkasoké és hiúzoké. Ezek a katonák nem voltak olyanok. Olyanok voltak, mint a báránykák. Szelíden mentek egymás mellett, és a szemük a galambok szeméhez hasonlított. Báránykái, galambjai voltak ezek a földnek, testvérkéi az élet s a kötelesség bús keresztjén, akik a nyári fűben futkározó mezei poloskát és katalinkát is kikerülik, nehogy a lábuk eltiporja, s kinyitották a kalit ajtaját a rab madárnak, s az ebüknek enni-inni adtak, kuckót a kemence mellett.