Előkészületben: Hatéves lettem! TARTALOM: Kiss Ottó: Álom (Emese almája) HALLÓ, ITT AZ ÜGYELETES TÜNDÉR! Barak László: Időbolt (Friss tinta! – mai gyerekversek) Marék Veronika: Mesélek neked Laposról (Alfa bácsi titka) Kiss Judit Ágnes: Tesó (A tündérkeresztanya) Bendl Vera: Matyi meg a Jóisten (Matyi tigrissel álmodik) Gimesi Dóra: Tíz emelet boldogság (Csomótündér) Varró Dániel: Mese (Friss tinta! – mai gyerekversek) FELTALÁLTAM VALAMIT! Harcos Bálint: 53-as Csupros Medve (Friss tinta! – mai gyerekversek) Tandori Dezső: Még egy kis sakk (Medvék minden mennyiségben) Dániel András: Találmány (Kicsibácsi és Kicsinéni [meg az Imikém]) Dániel András: Átlátszó (Kicsibácsi és Kicsinéni [meg az Imikém]) Dániel András: Hinta (Kicsibácsi és Kicsinéni [meg az Imikém]) Dániel András: Játék (Kicsibácsi és Kicsinéni [meg az Imikém] visszatér [bár el sem ment]) Lackfi János: A nagy autómosás (Autósmesék) Paulik Móni: Olyan felnőttes! NEDVES KUTYASZAGOT ÉREZTEM, MIUTÁN A RÉMÁLMOK BŐRÁLLAPOTÁBÓL IDEGEN LETTEM - EGYÉB. (Saci és Samu – Időtlen nyár) Szakács Eszter: Emlékmúzeum (Kallantyú meséi) Vadadi Adrienn: Cirkuszi mutatvány (Ünnepelj velünk! )
A könyv sarkainál fogva belelapozhatsz ebbe a könyvbe, és megnézhetsz néhány mintaoldalt. 3-5 Antológia Pagony Kiadó, 2021 160 oldal Nincs is jobb, mint ötévesnek lenni! Mintha igazi szuperhős lenne az ember: önállóan képes szinte mindenre, ezért rengeteg ideje marad arra, ami igazán fontos: a barátságra, a szerelemre, a világ megismerésére, a miértekre. Mert mindig akad újabb és újabb felfedeznivaló a metrózástól a csillagos égig, az emlékmúzeumtól a hintarablásig. Egy éves letter garanti. Ötévesen már hosszú és összetett meséket is szívesen hallgatnak a gyerekek, ezért ebben a kötetben egész komoly és nagyon humoros meséket is találtok a rövidebb, mindennapi történetek mellett. A Hároméves lettem! és a Négyéves lettem! után itt a sorozat várva várt harmadik kötete, melyben a Pagony legviccesebb és legaranyosabb mesehőseivel találkozhatsz megint: Kicsibácsival és Kicsinénivel, Csodával és Kószával, Leával és Petivel, szerelmes óriásokkal és merengő medvékkel. Sok-sok régi és újabb, ismert és kevésbé ismert mesét és persze remek verseket gyűjtöttünk nektek egybe a Pagony legkiválóbb szerzőitől és rajzolóitól.
A hír hatására érezhetően felment a HP tőzsdei árfolyama – a cég 11, 4 százaléka került a Berkshire kezébe.
Ezekről a lovakról úgy tartották, hogy vért izzadnak. A kínaiak általában a legkeresettebb termékükért, a selyemért cserébe kapták a lovakat, ez lehet az oka, hogy a lónak és a selyemnek mind a mai napig ugyanaz a számláló szava. A lovak védelmező isteneként Mawang-ot ("a lovak fejedelme") tisztelték. Kultusza az ősi időkbe nyúlik vissza, és eredetileg egy csillagkép megtestesülésének tartották, aki eldönti a lovak sorsát. Mawang-ot tisztelték a katonák (lovasok) és a lótartó gazdák. Mawang-ot Mazu ("a lovak őse") néven is tisztelték. A templomokban háromarcú lényként ábrázolták. Születésnapján, a 6. holdhónap 23. napján áldozatot vittek, és a templomokban még színházi előadást is tartottak a tiszteletére. Az ókori mitológiában jelenik meg a nyolc híres paripa. Ezek a lovak Mu király (i. 10. század) lovai voltak: Veres Paripa, Sebeslábú Ráró, Fehér Hűséges, Kereketátlépő, Hegyek Fia, Hatalmas Sárga, Verestarka és Zöld Fül. Némelyik ló a nyolc közül úgy vágtázott, hogy lába nem érte a földet, mások a madárnál is sebesebben száguldottak, illetve egyetlen éjszaka tízezer mérföldet tettek meg, de az egyiknek még szárnya is nőtt, így repülni tudott.
Az ezzel kapcsolatos kutatások a két lófaj(ta) közös ősét próbálják megtalálni. Ha ez sikerrel járna, az eldöntené a vitát. Ez a lófaj nyugat Mongóliában és észak Kínában élt. Az európai ember csak a XIX. század végén szerzett róla tudomást. 1878-ban N. M. Przewalski kapitány, akiről később a fajt is elnevezték, az első példány bőrét megszerezte, azt hitte, hogy egy addig ismeretlen vadszamárfajt talált, és csak egy évvel később, I. S. Poljakov, a szentpétervári múzeum zoológusa ismerte fel bennük a jégkorszaki vadlófaj túlélőit. Tudományos körökben hamar híre ment a dolognak – minden magára adó állatkert és természetrajzi múzeum igyekezett élő egyedekhez, illetve bőrökhöz, csontokhoz jutni. Ezzel aztán természetesen sikerült teljesen a kihalás szélére sodorni a fajt. Az utolsó vadon élő Przewalski-lovat 1968-ban látták a dzsungáriai Góbiban. Az európai és amerikai állatkertekbe került néhány egyed viszont a fogságban tovább szaporodott. Napjainkban 1500-nál is több példány él belőlük világszerte – több mint a felük európai állatkertekben.
A honfoglalás kori lócsontok genetikai vizsgálatai révén megállapították, hogy az összes mai lófajták közül ennek a Közép –Ázsia déli, száraz sztyepp övezetében kialakult lófajtának (ahal-teke) a genetikai profilja áll a legközelebb a honfoglalás kori lovak (többségének) genetikai értékeihez. Bíró András Zsolt mutatja be a honfoglalás-kori rekonstrukciókat a nagyköveteknek Bíró András Zsolt a Magyar Turán Alapítvány elnöke és Kassai Lajos a modernkori lovasíjászat megteremtője "A ló háziasítása – Az őslovaktól az ősök lováig" című kamarakiállítás 2022. február 16-tól, június 13-ig tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeum kupolatermében.
Ezekről a lovakról úgy tartották, hogy vért izzadnak. A kínaiak általában a legkeresettebb termékükért, a selyemért cserébe kapták a lovakat, ez lehet az oka, hogy a lónak és a selyemnek mind a mai napig ugyanaz a számláló szava. A lovak védelmező isteneként Mawang-ot ("a lovak fejedelme") tisztelték. Kultusza az ősi időkbe nyúlik vissza, és eredetileg egy csillagkép megtestesülésének tartották, aki eldönti a lovak sorsát. Mawang-ot tisztelték a katonák (lovasok) és a lótartó gazdák. Mawang-ot Mazu ("a lovak őse") néven is tisztelték. A templomokban háromarcú lényként ábrázolták. Születésnapján, a 6. holdhónap 23. napján áldozatot vittek, és a templomokban még színházi előadást is tartottak a tiszteletére. Az ókori mitológiában jelenik meg a nyolc híres paripa. Ezek a lovak Mu király (i. 10. század) lovai voltak: Veres Paripa, Sebeslábú Ráró, Fehér Hűséges, Kereketátlépő, Hegyek Fia, Hatalmas Sárga, Verestarka és Zöld Fül. Némelyik ló a nyolc közül úgy vágtázott, hogy lába nem érte a földet, mások a madárnál is sebesebben száguldottak, illetve egyetlen éjszaka tízezer mérföldet tettek meg, de az egyiknek még szárnya is nőtt, így repülni tudott.
Ünnepélyes keretek között, állami tisztségviselők, diplomáciai testületek küldöttei, lovas sportszervezetek vezetői, tanárai valamint hagyományőrző csapatok képviselőinek jelenlétében, tegnap tartották meg a Magyar Természettudományi Múzeumban a "Ló háziasítása – Az őslovaktól az ősök lováig" című kiállítás ünnepélyes megnyitóját. A nagyközönség számára, február 16-tól tekinthető meg a Magyar Turán Alapítvány és a Magyar Természettudományi Múzeum közös kiállítása. A kiállítást a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója Bernert Zsolt nyitotta meg. Beszédében kiemelte a több évre visszanyúló jó kapcsolatát a Magyar Turán Alapítvány tudományos tagozatával, és fontosnak nevezte, hogy a hagyományőrzésben is aktívan jelenlevő szervezettel közösen rendezték meg a tárlatot. Beszédében rámutatott a hagyományőrzés és a tudomány összekapcsolódásának fontosságára, amelyre jó példa a múzeum és az alapítvány új közös kiállítása. Bernert Zsoltnak a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatójának nyitó beszéde Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntő beszédében elmondta, hogy meg kell tanítani a gyermekeinket arra, hogy az ember és állat harmonikus együttélése miként tud közösségként fejlődni.
Mi volt a ma élő ló őse? Meglehet, hihetetlenül hangzik, de a ma élő háziló legrégebbi, ismert őse a legkevésbé sem hasonlít ma élő utódjára:e kistermetű állat mellső lábán négy, hátsó lábán pedig három ujj Eohippus \hajnalpír lova,, kb. 50-60 millió évvel ezelőtt élt, az Észak-Amerikai kontinensen, de Európában és Ázsiában is előfordult egy hozzá nagyon hasonló ősló, a apró termetű őslovacska kezdetben az erdőkben élt, ahol puha lombbal és különféle növényekkel táplálkozott. Hosszú idő elteltével azonban alaposan megváltozott az é erdők lassanként kiszáradtak. Helyüket fűvel borított sztyeppék, puszták vették át, melyekben allig volt az alkalmazkodóképpes fajok maradhattak életben. A lovak őseinek elsősorban a kemény, pusztai fűhöz kellett hozzá új tápláléktól megváltozott az egymást övető nemzedékek fogazata. Próbára tette az állatokat az is, hogy a kegyetlen pusztában nem volt hova elbújniuk a ragadozók elől, így csak a lábukra minél gyorsabban tudjanak futni, lábujjaik visszafejlődtek, végül csak a kemény szaruréteggel körülvett középső ujj maradt meg.