Jerry Goldsmithnek ez volt a harmadik közös filmje Alec Baldwinnal, a Bűvölet (1993) és Az árnyék (1994) után. A forgatókönyvíró fejében felmerültek olyan nevek Robert "Bob" Green karakterének megformálására, mint Ray Liotta, Richard Gere és John Travolta. [ forrás? ] Bemutató [ szerkesztés] A vadon foglyai Magyarországon 1998-ban VHS -en, 2002-ben DVD -n eredeti nyelven, magyar feliratosan jelent meg az Intercom forgalmazásában. [1] Kritikai fogadtatás [ szerkesztés] A Rotten Tomatoes weboldalon a film 50 kritikus véleményét összegezve 64%-os minősítést kapott. [2] Az IMDb filmadatbázison 6. 9 ponton állt 2021 végén. [3] Jegyzetek [ szerkesztés] További információk [ szerkesztés] m v sz Lee Tamahori filmrendezései Egykoron harcosok voltak (1994) Mulholland – Gyilkos negyed (1996) A vadon foglyai (1997) A pók hálójában (2001) Halj meg máskor (2002) XXX 2 – A következő fokozat (2005) Next – A holnap a múlté (2007) Az ördög dublőre (2011) Mahana (2016)
2 Párizs megváltozik, de renyhe bánatomban Nincs rezzenés! Kövek, állványok, új falak, Ódon külvárosok: jelképpé válnak nyomban, S rám dús emlékeim kősúllyal omlanak. Itt is, a Louvre előtt, a régi kép igaz ma: Nagy hattyúm kél elém, az őrült gesztusok, Félszegen is dicső száműzetése gyásza, Az örök, szörnyű vágy! ─ és rád is gondolok, Andromaché, kiért hős férje karja holtán Vad Pyrrhus nyúlt ki, hogy rab-állatul vigye, S ki sírtál az üres sír mellett elomolván, Helenos asszonya, s jaj, Hektor özvegye! S gondolok a sovány, hektikás néger lányra, Ki itt sárban lohol, s elrévülő szeme Kókuszligetre vár s dús, messzi Afrikára: A köd roppant falán hátha átintene ─, S mindenkire, ki már sohsem talál a vesztett Üdvre, soha! soha! kit könnyek kortya vár, S kit emlejére Bú jó farkasa eresztett! Kis árvákra, kiket les a virághalál! Lelkem így bujdosik, és a vadonba verve Sok vén Emlék telin búgó kürtje rian: Szigetekre vetett matrózok vad keserve... Foglyok... vert seregek!... és jaj, még annyian!
Piros virággal ékesen, április Látott születni tégedet egykoron. S a Romulustól vont barázdán Nézni le zordul a puszta síkra. S ma, annyi század amikor elsülyedt, Dicsőn ragyog rád ujra az április. S a nap s Olaszhon üdvözölnek. Isteni Flóra te, drága Rómám! Bár pontifexet s Vesta leányait Nem látja most már a Capitólium. S nem húzzák győző hadvezérid' Hószinü mének a Via Sacrán: De fórumodnak néma s üres tere Dicsőbb ma is még százszor akárminél; Minden, mi művelt, nagy, magasztos, Római most is a földkeréken. Oh istenasszony, Róma, köszöntelek! Ki föl nem ismer, ködbe' csatangol az, Vagy ott burjánzik vad szivében Barbar időknek a durva gazza. Oh «Salve, Roma! » Nézve a fórumod Bús omladékit, könny lepi el szemem. S imádom multad nyomdokát is, Égi, malasztos anyám, hazám te! Te tetted azt, hogy mint ez Itália Polgára és mint dalnoka élhetek. Te nyomtad szellemed' a földre S adtad e honnak a büszke dicsfényt. Elédbe járul mostan Itália, Egységesítve, szabadon általad, És ráborulva kebeledre, Sas-szemeidbe meríti lelkét.
Aztán vannak, akik a feketezónában keresik a megélhetést. Iskolaidőben négy, iskolaidőn kívül három busz jár, így népszerű a feketefuvarozás, van aki abból él. Ez egy szükséges rossz, de enélkül még élhetetlenebb lenne a település. Óriás játék baba et les. Rendes bolt sincs, az is csak fű alatt működik. De azt látjuk, hogy mostani csapatunk kitartó. Talán már élvezik is a munkát, túlórát is vállaltak, ilyenre régen nem volt példa. Határozottan látom a fejlődést.
A világ legnagyobb műkincsrablása című négyrészes dokuszéria a múlt héten került fel a streamelős óriás kínálatába. Most maga a rendező mesélt az Uproxx újságírójának a háttérsztoriról. A kissé elcsépelt mondás szerint van, hogy az élet írja a legjobb forgatókönyvet – és ez talán semmire nem passzol olyan szinten, mint a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeum 1990-ben történt kirablására. Óriás játék baba. Az eset március 18-án, Szent Patrik éjjelén történt: mivel a városban jelentős ír közösség él, szinte mindenki valamilyen fesztiválon bulizott (a rendőrök pedig ott őrizték a rendet), és épp ezt használták ki a rablók. "Két tolvaj, a Bostoni Rendőrség tagjainak öltözve, behatolt a művészeti galéria hátsó bejáratán keresztül, lefegyverezte a meglepett őröket, majd mintegy félmilliárd dollár értékű műkincset zsákmányolt. Volt köztük több Vermeer, három Rembrandt, egy Degas, egy Manet, meg még pár apróság. És senki sem látta őket azóta, mármint a műkincsrablókat (de a műkincseket sem), senkit sem tartóztattak le, senki sem került bíróság elé az ügyben" – számolt be az ügyről dióhéjban A világ legnagyobb műkincsrablása rendezője, Colin Barnicle.
Itt-ott káromkodás hallszott, zörgött a kardhüvely azoknak a lábaszárán, a kik előre tolakodtak s mindig hangosabb és hangosabb lett a küzdelem a rendért. Sok asszony szorult a tömegbe s különösen ezek átkozódtak. - Abba ugyan nem lesz semmi baja, ha egy kicsit előbbre engedi az embert. Már ugy látszott, hogy nem birnak a rendőrök a sok emberrel, a mikor egyszerre csend lett. Az urak glédába állottak s már csak suttogtak. Csak néha dörmögött ki közülök egy hangosabb szó. Csipes Tamara hírek - Hírstart. Kis, zömök, szürke ember békétlenkedett a szomszédainak. - Éppen a nevemnapján zavarnak el hazulról. Hogy én kisérjem tovább... Elmehetne kiséret nélkül is, nem vagyok én száraz dajka. Az urak bólintottak, hogy ugy van, kellemetlen s elmondták egymásnak, hogy a kegyelmes ur haragszik. A kis zömök ember aztán rájuk sem figyelt többet, másfelé dörmögött s azt mondta, hogy itt hagyja az egész bagázst, meg az egész tisztességet... Lenn az állomás végén pedig nőni kezdett egy lámpa, a mint mindig közelebb jött lassú, méltóságos dübörgéssel az óriási gép...