Kiváló dolgozók - Igaz történetek a gondoskodásról Történetében először az Örkény Színház olyan előadásra készül, amelynek főszereplői nem színészek. A társulat tagjai mellett hétköznapi hősök lépnek színpadra. Elhivatott szakemberek, akik munkája nélkül pillanatok alatt leállna az ország. A gondoskodó szakmák képviselői, akik kitartóan, de láthatatlanul dolgoznak értünk - és legtöbbször helyettünk. Szociális munkások, gyermek- és idősgondozók, egészségügyi szakemberek, otthonápoló édesanyák. Végigkísérik életünket születésünktől a halálunkig, mégis, alig tudunk róluk valamit. Munkájuk létfontosságú, mégsem becsüljük őket eléggé. Olyan területekre merészkednek, ahova közülünk nagyon gondoskodik arról, aki nem tud saját magáról? A Kiváló dolgozók az ő történeteikre és a színészek alkotó közreműködésére épülő dokumentarista előadás, amely evidenciának vélt társadalmi működésekre kérdez rá: lokális és globális problémákra, a színház szerepére, a segítségnyújtás értékére és kollektív emberképünkre.
Ádám nyugdíjba vonulása után azonban újra a bulvár felé tolódott. A Madách Kamara nézőtere Forrás: Önállósulásának folyamatát a kétezres évek elején indították el. Kerényi Imre igazgató arra kérte Mácsai Pált (aki akkor a Kamara művészeti vezetője volt), hogy készítse elő a színház leválását. Mácsai olyan színház lehetőségét látta meg, amely nem a szórakoztatóipari hagyományokat követi. Az intézmény 2001-től repertoárrendszerben, társulatként működik, az alapos próbamunka és a jeles színpadi irodalom műsoron tartásának híve. 2004-ben vették fel Örkény nevét, hogy megszabaduljanak a korábbi évtizedek bulvárszínházi beidegződéseitől, forráshiány miatt azonban ténylegesen csak 2009. október 12-én önállósultak. A Madách Kamara bejárata Forrás: A színház kulisszái A séta során az egész színházat bejártuk. Neudold Juli, az ÖrkényKÖZ műhelyvezetője ismertette a súgó, az ügyelő munkáját és a színpadon zajló munkafolyamatok rendjét. Az Örkény világítási hídja Fotó: Örkény Színház/Horváth Judit A pincében végighaladtunk a díszletraktáron és egy kis műhelyen, majd a hangpáholyon keresztül beleshettünk az öltözőkbe, és megpihenhettünk a társalgóban, ahol a színészek nemcsak egyeztetnek, hanem a sűrű időszakokban olykor alszanak is.
Se verssel, se telefonhívással, se streaminggel, se semmi mással. Színházra szükség van. (Borítókép: Mácsai Pál és Für Anikó A hattyú című darabjának fotós próbáján a budapesti Örkény Színházban 2018. március 23-án. Fotó: Mohai Balázs / MTI)
Mácsai Pál és Bagossy László főrendező el is ment megnézni, majd később felajánlották neki a Mesél a bécsi erdő női főszerepét. " Persze madarat lehetett fogatni velem. Szóval szerintem, ahogy egy színházigazgató megkeres egy színészt, ugyanúgy a színész is megkeresheti a színházigazgatót. Miért ne? Ez egy munka felajánlása. Én másnak is szoktam javasolni, hogy kérje el bármelyik igazgató vagy rendező számát, és jelentkezzen. Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy az igazgató nemet mond. Akkor persze sírok-rívok, de megyek tovább " – fűzi hozzá a színésznő. Az egyetemen lett volna lehetősége a Nemzeti Színházhoz is kerülni, ám ő nemet mondott Vidnyánszky Attilának: " Vidnyánszky Attila gyakorlatra hívott a Nemzetibe, miután már egy általa rendezett János vitéz ben szerepeltem, de nemet mondtam. Úgy éreztem, az a fajta színház nem nekem való, de fontos, hogy nem politikailag gondoltam. Nem jobb vagy rosszabb, csak én nem egy fiatal, szőke, kékszemű, szép naiva szerettem volna lenni, ami amúgy is múlandó ".
A Wikiforrásból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez Az egész világ feléledt S az elérkezett tavasznak Örömére minden örvend; Csak az egy Vitéz nem örvend. Enyelegnek a juhnyájak, Tehenek, lovak futosnak, Danol a pacsirta s a pinty; Az egész berek homályja Zeneg édes énekekkel: Egyedűl csak én kesergek. Ihon, a kinyílt mezőkben, Ligetekbe, rétbe, kerten Hiacintok illatoznak, Tulipánok ékesednek, Mosolyognak a virágok: De mi kedven a tavaszban, Ha az ő viráginál szebb Lili nem virít ölemben?
Miért átkozta meg, azt is tudják az öregek. Hát a Jézus Krisztus gyökere? Abban akárki is megtalálhatja a J. C. betűt, ha belevág a bicskájával. A két betű éppen olyan, mint a templomban az oltárvánkoson, vagy a pap sátorán. Tudunk olyan füvet is, amelyik úgy vérzik, mint az ember, ha megtépik: a vérehullató fű. Elgondolkozva nézünk az égszín kék virágú ördögcsipte fűre. Vak, aki nem látja, hogyan lecsipkedte a szárait az ördög! Hát az ember-erejű fű? Vajjon miért nevezik így? Tavaszi lila virágok youtube. Hát a Boldogasszony koronája: amelynek kékek az ágai, s aranygomb a dísz a közepén. Hát a pirosból kékre váló kulcsvirág, amely kinyitja a lakatot, mint ahogy a vasvirágtól meg lehullanak a rája taposó lópatkók. Hát az ördögszemvirág, amely olyan mérgesen kipiroslik a fű közül! És tömérdek hát következhetne még, de nálunk ugyis ismeri őket mindenki, csak a tudósok nem. A tudósok csak azt szeretik, amit egymásnak írnak, beszélnek. Oh szobaszagú tudomány! Nagyideig hittem, hogy a tudósok többet tudnak a virágról, minta mennyit mi tudunk.
Köztük a mandulafa rózsaszín pompába öltözött királykisasszony, s az almafák rózsás fehérben pompázó királykisasszonyok. S mintha körülöttük a füvet teleszórták volna aranynyal: a pitypang kis sárga virágai ékeskednek mindenfelé. Nem gondolunk mink római számokra; a latin szavak is idegenek nekünk, de azért ismerjük a virágainkat névszerint. Ismerjük a családjukat, a természetüket, a történetüket. Örülünk a bimbózásuknak. Sajnáljuk őket a hervadásukban. Tudjuk melyik virág a legszentebb: a liliom, - ezt tartják az angyalok meg a szentek a kezükben. A cicamafa, - ezzel ment a nép Jézus elé Jeruzsálemben. A fehér liliom – Wikiforrás. A rózsa, - ezzel hintették be őt a koporsójában. Az állelujavirág, - ez hirdeti a feltámadást. De ismerjük magát az Istenfáját is, amely valamikor nagy fa lehetett de most csak virág. Ismerjük az Isten korbácsát, amit az Isten ledobott a földre s az is virággá változott. (Olyan az ma is éppen, mint a korbács! ) Ismerjük az Istenátkozta tövist, amely csak úgy lézeng, ballangol, mint a hajléktalan ember.