Technológiailag a Bandersnatch egy tökéletes termék: egyrészt egy a kevés olyan szórakoztatóipari termék közül, amit képtelenség ellopni, hiszen maga a formátum a tartalom. Másrészt pedig a Netflix felülete ideális erre a marhaságra, a szolgáltató már így is telerakja a képernyőjét nem organikus feliratokkal (amivel például át lehet ugrani egy sorozat stáblistáját, vagy újra lehet kezdni egy musical egyik dalát), úgyhogy amikor felkúszik a fekete a kép aljáról, hogy megjelenjenek a lehetőségeink, akkor nem tűnik annyira idegennek. Persze a cselekmény megáll tíz másodpercre, hirtelen egy szünet lesz ott, ahol nem biztos, hogy kellene, de ez tényleg a formátum hátránya. A Black Mirror stábja ráadásul a történet folyását nagyon cselesen oldotta meg. Ha rosszul döntünk, akkor nem kell újraindítani az egész Bandersnatchet, hanem két lehetséges út van: vagy kapunk egy lehetőséget arra, hogy egy előző dilemmától folytassuk, vagy pedig Stefan felriad az ágyban, és joggal hihetjük, hogy ami történt, csak egy rossz álom volt.
A Fekete tükör (Black Mirror) Bandersnatch című, interaktív különkiadásához hasonló sorozatot tervez a Tinder. A Variety azt írja, hogy az október elején induló, hat részesre tervezett szériában a néző döntené el a történet alakulását. Kivel töltenéd életed utolsó éjszakáját? – ez a kérdés lenne a sztori kiindulópontja, innentől kezdve pedig a tinderezők számára megszokott módon, a felbukkanó fényképek jobbra vagy balra húzásával lehet majd továbbhaladni. A Tinder applikáción elérhető sorozatot Karena Evans rendezte, akit több klipet is készített Drake-nek, például az In My Feelings vagy a Nice For What című videókat. Kiemelt kép: PAUL ZINKEN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE
Akit eddig zavart ez a fajta kettősség az most a Bandersnatch-el tisztázhatja magában a különbséget, de őszintén szólva magának a formának negatívumként való kiemelése mindig is inkább kötözködésnek tűnt, mint megalapozott kritikának. 1984-ben egy fiatal programozó Stefan, azzal keresi fel a korszak egyik legnagyobb játékfejlesztő vállalatát a Tuckersoft-ot, hogy el szeretné készíteni a Bandersnatch című interaktív kalandregény játékadaptációját. A cég vezérigazgatójának megtetszik a fiatal srác demója, így munkát ad neki. Úgy tűnik, hogy Stefan álma valóra válik és példaképe, a világhírű Colin Ritman mellett dolgozhat, valamint elkészítheti első videojátékát is... De ez itt a Black Mirror ugye? A legtöbb nézői döntésen alapuló film/játék a pillangó hatásra épít, ami a sokadik ilyen alkotás után már önmagában nem feltétlenül érdekes. Azonban itt egy sokkal komplexebb kérdéskör áll a középpontban, méghozzá a szabad akarat. Ennek bemutatása érdekében három szinten játszódik a történet: az első a filmen belüli cselekmény, ahol a szereplők egymással interaktálnak.
You're just a puppet. You're not in control. Abban biztos vagyok, hogy számomra az idei év legnagyobb tévésorozatos élményei t (és ezt húzzuk alá vastagon) két epizodikus antológia, az Inside No. 9 és a Black Mirror szállította. Az előbbi az agypukkasztóan zseniális Halloween-különkiadásával, az utóbbi pedig a ma kidobott interaktív, cselekmény-választós epizódjával, ami többszörös mindfuck-kal ajándékozott meg minket. És persze abban is biztos lehetek, hogy az efféle gimmick nem jöhet be mindenki, ezt akkor is megelőlegezném, ha nem láttam volna a kommenteket. A kérdés az, hogy miképp lehet értékelni egy olyan különrészt (tévéfilmet), aminek több története, befejezése van, amit egészben csak több óra alatt lehet végignézni? Egyben érdemes kezelni, vagy különszedni a szálakat? Ez volt az az epizód, amiről érdemes minél kevesebbet tudni. A tovább előtt ezért csak a szerkezetéről írok (ami ugyancsak ellőhet meglepetéseket), arról, hogy mire érdemes számítani, illetve magáról a műfaj létjogosultságáról.
(Szerencsére olykor kapunk "segítséget", hogy mit kéne csinálnunk. ) És az egész epizód narratívája az, ami engem nagyon megfogott, és azért mondom, hogy nehéz elképzelni, hogy egy interaktív epizód később ekkorát üssön. Charlie Brooker ugyanis lazán kimaxolta a műfajt egyetlen filmmel. A Bandersnatch sztorijában az a zseniális, ahogy magára a nézői élményre reflektál, s teszi ezt idővel egészem pofátlanul módon. Brooker nem várta meg, míg a stílust valaki ironikusan és meta módon közelítse meg, már most ezeket a lehetőségeket is kipipálta. Ez az aspektus, amiért azt mondom, hogy a Bandersnatch több, mint egy interaktív játék. Ezért működik sorozatepizódként. Ezért működik Black Mirror-epizódként, no meg azért is, mert minden más Black Mirror-os benne. Ha nem lenne egy tonna rejtett (és kevésbé rejtett) utalás korábbi részekre, akkor is ezt mondanám. Nyilván leginkább az egyik befejezés adja vissza a totális Black Mirror-élményt, de azért mindben benne Charlie Brooke sátáni kacaja. Az, hogy melyik a Bandersnatch fő sztorija…, azt passzolom.
Amikor Stefan demó anyagát elfogadja a Tuckersoft nevű videójáték-gyártó cég és megismerkedik példaképével, a szintén tervező Colin Ritmannel ( Will Poulter). Az idő előrehaladtával még erősebb lesz megszállottsága a könyv megfelelő adaptálásával kapcsolatban, annyira hogy önmaga is elkezdi megkérdőjelezni a szabadság és saját szabad akaratának kérdését – és innen válik igazán érdekessé a történet. Miközben Stefan őrülete növekszik miattunk (hiszen igaza van, tényleg mi irányítjuk), a döntéseinknek is egyre nagyobb jelentősége és hatása lesz Stefanra. A részhez egyébként a különböző cselekményszálak miatt más-más hosszúság társul, ennek ellenére, ha olyan véghez érünk, akkor a Netflix felajánlja, hogy visszamehetünk és másik opciót választhatunk, annak érdekében, hogy folytathassuk a történetet egy hosszabb szálon. Ez egyrészt jó, másrészt megalapozza a film egyik fontos mondanivalóját: mi is azt hisszük, szabad akarattal rendelkezünk, de a készítők végül elérik, hogy az általuk leginkább preferált vég teljesedjen be, mert rávezetnek minket.
Az, hogy ennyire bejött a rész, abban nagy szerepe lehet annak, hogy elég sokáig nem futottam bele rossz befejezésekbe. Gondoltam, hogy az elején troll leszek, és rögtön nemet mondtam a munkaajánlatra és lám, bejött, mint ahogy Colin követése és a pszichológusnak való mesélés is jó választás volt (oké, Colin-nál trollként öngyilkos lettem), de ott csak rövidke lezárást kapott a szál és lehetett folytatni. Később már persze esélytelen volt nem belefutni ebbe-abba, de annak utólag örülök, hogy nem a FIGHT-ra klikkeltem. Colin követéséről jut eszembe, hogy nagyon ügyesen lett megoldva az ő karakterének integrálása és "többkifutású" sztorija is. Nyilván a videójátékosoknak nem új, de tényleg jó volt látni, ahogy a korábbi döntések másképp vezetnek el egyébként ugyanahhoz a végeredményhez. (Azt hiszem, az volt az egyik utolsó sztori, amit nem láttam, hogy a barátnője csönget be Stefan-hoz. ) Mint írtam, nagyon bejött, ahogy a narratívába beleépítették egyrészt Stefan ellenállását a feje fölött hozott döntések kapcsán, de még jobb volt, ahogy Colin a szabad akaratról és egyéb döntési szituációkról dumált (a bélyegnél ezt bizonyította is), a legjobb poénja az újranézésnél ütött be, amikor ugráltam át a már ismert jeleneteken és bejött egy vele, amiben azt mondta, hogy "Lehet skippelni.
Videó. Déri Tibor meglepetésre megnyerte Újpesten a polgármester-választást a fideszes Wintermantel Zsoltot legyőzve, így egyike lett a két fővárosi momentumos polgármesternek. Interjú. Szinte üres városháza várja az új polgármestert. A Fővárosi Választási Bizottság elutasította a beadványt. Újpesten ügyes trükkel zavarnák össze a választókat októberben.
Ön szerint mi az, ami miatt nyert? Be szerettük volna bizonyítani az újpestieknek, hogy mi képesek vagyunk a kormányzásra. Ha visszatekintünk, itt mindig sokszínű volt a testület, és ez így maradt most is. Nagyon jó csapatot sikerült összehozni az ellenzéki együttműködésbe, és ebben a csapatban mindenki dolgozott. Aki tudta, hogy a legrosszabb körzetbe került, az is. Déri tibor Archives » Független Hírügynökség. 12-13-szor szórtuk meg a körzeteket, és folyamatosan kint voltunk az utcán. Nem volt olyan nap, hogy legalább egy jelöltünk ne lett volna kint a körzetében. Elmondtuk nekik: képesek vagyunk vezetni a várost, és azt is tudjuk, hogy hogyan – a kopogtatás, pultozás mellett komolyan vettük a szakpolitikai munkát is, és be tudtuk mutatni az Újpestnek szánt víziónkat. Az már az EP-választás eredményéből kiderült, hogy a Fidesznek van egy fix bázisa, ami fölé nem tud menni. Wintermantel Zsolt sem kapott lényegesen több szavazatot, mint öt évvel ezelőtt. Ez alapján tudtuk, hogy legalább húszezer szavazatra van szükségünk a győzelemhez.
Többen is mozgatják a jól eltalált, monumentális figurát, akit időnként kivetítve is látunk, ártatlan gyermekarcok változnak át erre a torszülöttre, majd újra tiszta tekintetű kiskölyköket látunk, hogy aztán megint előbukkanjon a vásznon, meg a valóságban is, ez az eltorzult óriáscsecsemő. Déry maga is írt a darabjába bábokat, úgy gondolta a tömegemberré válás, az elhidegülés, inkább kifejezhető a holt anyag megelevenítésével, mint élő szereplőkkel. Novák János, az Armel keretében, a Kolibri Színház társulatával, kiváló operaénekesek, muzsikusok közreműködésével, Vajda Gergely, a szerző vezényletével, vitte színre az operát. Dr tibor polgármester. A tömeget termetes bábok alakítják, karakteres, némiképp karikaturisztikus figurák, akiket maguk előtt tartva mozgatnak a színészek, akár rohangálni is tudnak velük a zaklatottan rémült jelenetekben. A bábosok, Alexics Rita, Fehér Dániel, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Ruszina Szabolcs, Szívós Károly, Tisza Bea, Török Ági, énekelnek is, azért nem mondom, hogy meglepően jól, mert az eredetileg muzsikus Novák, régóta szép sikerrel trenírozza őket hasonló feladatokra.