Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. A reményhez. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy.
Kiábrándultsága, szomorúsága, szenvedése új irányt adott költészetének. Kevesebb verset írt, de azok mélyen átérzett, megszenvedett, sablontalan költemények. Lilla iránt érzett szerelmét A Reményhez című versével búcsúztatta el és zárta le. A szerelem hatalmasabb az embernél, de emberek nélkül mégsem létezhet. A természet örök körforgásával (tavasz-tél) a szerelem boldogító és elemésztő ereje közötti párhuzam törvényét ábrázolja Csokonai. A versben formailag még jelen van a rokokó, de tartalmilag már nem, hiszen a versben elbúcsúzik mindentől, ami az életét értékessé tette: jókedvtől, reményektől, szerelmektől, sőt, még a költészettől is (a "bájoló lágy trillák"-tól). A Reményhez Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? A Reményhez (Csokonai) – Wikiforrás. Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál.
Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek! Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez A vidót készített és a vidón szaval: Kováts Péter /Skorpió
Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!
Csokonai Vitéz Mihály az érzelmek, a szerelem, a boldogság és a sóvárgás költője volt, aki igazság szerint mindig boldogtalan volt a szerelemben. A magyar irodalom egyik legszebb verse, A Reményhez is nagy féltékenységekről és mély szenvedélyről árulkodik. Múzsák ihlette szerelmes verseikben költőink viselkedésükkel, szerelmes vágyódásaik megjelenítésével sajátos emberi kapcsolatrendszerek megteremtésének lehetőségeit modellezik és mutatják be, s az intim szféra olyan mélységeit tárják fel, melyek mindenkiben ott rejtőznek, csak éppenséggel nem tudják olyan eszközökkel "publikussá" tenni őket, mint amilyenekkel a költészet tárháza rendelkezik. A Reményhez – Wikipédia. Csokonai Vitéz Mihály reformált és teremtett, felrázta a magyar költészetet, miközben tisztelettel meghajolt a magyar, a nyugat-európai és a keleti irodalmi hagyományok előtt. Csokonai 1797 márciusában megismerkedett Vajda Juliannával, Lillával, egy gazdag komáromi kereskedő leányával. A boldognak induló szerelem keserű fordulatából született meg a Lilla szerelmi ciklus.
Hull a gyenge pázsitokra Szemét vegyesen, Egy-egy rendőr ásitozva Köpköd hegyesen, Álmaim a rózsák S lenge nárciszok, S itt a gyér fű: strózsák, Ott hál sár s piszok. Csalfa, szép remény: Örökösnek látszó E sors! - látom én. Parkot sohse rendez Már az én "kör"-öm, S a szivemre ment ez, Tovább nem türöm. Van most egy szatíra-verseny, Mit "kör"-öm csinál, Megírom rá én is versem, S reményt ez kinál. Művem téma-terve Szép "kör"-öm leszen. Jó tárgy! A díj nyerve! S parkom rendezem.
A végső reménytelenség oka és forrása a közbezárt két versszakban található. A 2. szakasz részletesen kibontott költői kép. A tavaszi virágoskert üde pompája a költő életének bizakodó, szép ábrándokat szövögető korszakát festi. A virágok ezernyi színe, fűszeres illata, a patak csörgedezése és a röpködő méhek zümmögése vidámságot, derűt és a viszonzott szerelem boldogságát sugallja. A 3. versszak az előző kép teljes ellentéte: a kert téli pusztulását, tavaszi szépségeinek elvesztését ábrázolja. A legfájdalmasabb a veszteségek között a szerelem hiánya. Lilla még kárpótolhatta volna költői vágyainak kudarcaiért. A keserűség, a lemondó kétségbeesés érzelmei festik sötétre ennek a strófának a hangnemét. Csokonai elégiája, különösen végső kicsengése a teljes reménytelenséget árasztja. A vers leverő érzelmi tartalmát mégis könnyed, virtuóz versforma közvetíti, s ez egyben fel is oldja a költemény gyászos hangulatát. – A költő ezt a versét már kész, fülbemászó dallamra írta. elégia: reménytelenül fájdalmas, szomorú érzéseket kifejező lírai költemény.
Az ominózus R1a haplotípusra valóban mondható, hogy eurázsiai elterjedésű. Nem is meglepő, hogy az Árpád-házi uralkodóknál is ezt találták, hiszen korábbi kutatásokból tudható, hogy minden negyedik magyar embernek ez az Y haplotípusa. Ez Magyarországon a leggyakoribb férfiági leszármazási vonal, sőt, nem csak nálunk: szakpublikációjukban Káslerék maguk idézik azt az adatot, hogy az R1a a leggyakoribb haplotípus a szláv, a török, a dravida, az indoiráni és – kapaszkodjanak meg – a finnugor népességekben is. Okostankönyv. Az R1a önmagában tehát annyira nem zárja ki a finnugor genetikai kapcsolatot, hogy a finnugoroknál is ez a legelterjedtebb.
1 Szent István apostoli király (975 – 1000 – 1038) 2 Boldog Gizella Magyarország első királynéja (985 k –1059 k) 3 Szent Imre herceg (1000/1007–1031) 4 Skóciai Szent MARGIT királyné (1045–1093) 5 Szent KÁLMÁN vértanú (XI. sz. ) 6 Szent LÁSZLÓ lovagkirály (1040–1095) 7 Szent PIROSKA / EIRÉNÉ bizánci császárné (†1134) 8 Szent SALAMON király (1053–1087? Az Árpád-ház családfája – Wikipédia. ) 9 Boldog emlékű ZSÓFIA hercegnő (1136 körül –? ) 10 Boldogok és szentek (XII. század) 11 Prágai Szent ÁGNES hercegnő, klarissza apáca (1205–1282) 12 Csehországi Boldog KINGA klarissza apáca (†1321) 13 Nagy Szent ERZSÉBET nagyasszony (1207–1231) 14 Boldog SZALOMEA (1211–1268) 15 Boldog KÁLMÁN (1208–1241) 16 Szent KINGA fejedelemasszony, klarissza apáca (1224–1292) 17 Boldog JOLÁNTA özvegy, klarissza apáca (1235/39–1298) 18 Boldog emlékű KONSTANCIA fejedelemasszony (†1276? ) 19 Boldog ANNA (†1265) 20 Szent MARGIT domonkos apáca (1242–1270) 21 Boldog emlékű ERZSÉBET (1260–1285/1323? ) 22 Boldog ADALBERT érsek (†1260) 23 ifjabb SZENT ERZSÉBET (1292/94–1336/38) 24 Portugáliai Szent ERZSÉBET / ISABEL (1271–1336) 25 Toulouse-i Szent LAJOS ferences, püspök (1274–1297) 26 Anjou Szent HEDVIG Lengyelország királynője (1371–1384–1399)
Mindenkit arra buzdítok, hogy próbálja meg, "bármikor bejöhet"!
Amikor második András király, negyedik Béla király és Kálmán herceg apja, első feleségének a halála vagy inkább meggyilkolása után az egyház megbízásából átkelt a tengeren a Szentföldre, hogy az Úr sírjáért hadakozzék, s ott győzött, majd szerencsésen, tisztelettől övezve hazafelé tartott, végül Itáliában kötött ki, és bizonyos viszonzás okából Estei őrgrófnál nagyszerű vendéglátásban részesült. Ez az őrgróf pedig, miután megtudta, hogy a király özvegy, kiváló szépségű és ragyogó ékességű leányát a király színe elé vezettette. A király pedig, látva, hogy a lány szép és bájos tekintetű – mivel különben is meg akart nősülni –, még ugyanazon a napon megkötötte a frigyet, és magával hozta Magyarországra. András király halála után pedig ez az úrnő, midőn visszatérni készült szüleihez, egybehívta Magyarország főembereit, az érsekeket és a püspököket, és nyilvánvaló tanújelekkel bemutatta nekik, hogy a király magzatával terhes, s így tért vissza Este nevű birtokára. Ott az apja házában fiúgyermeket szült, akit a keresztségben Istvánnak neveztek el. "