A szövegkörnyezet itthon keveseket érdekelt. Amerikában meg pláne. "Majdnem beledöglöttem - mondta Gyurcsány -, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni! " Gyurcsány a mondattal egy közismert 56-os szólásra utalt, mely így rögzült: "Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon. " A bloggerek az őszödi beszéd elhangzása után így, ebben a formában idézték a miniszterelnök szavait. És tovább ferdítették a mondatot. ( A 25 perces hangfelvételt itt lehet letölteni. Gyurcsány mondta-e először, hogy hazudtunk reggel, éjjel meg este? | KulturSzalon. ) Az Index szeptember 28-án arról írt, hogy a Fidesz lecsapott a Gyurcsány-beszédre, egy reklámspotban ugyanis a narrátor így vezeti föl a Fidesz kommentárját: "Önök az igazi Gyurcsány Ferencet hallják". Majd az őszödi beszédből így idéznek: "Hazudtunk reggel, hazudtunk nappal, hazudtunk éjjel. " Lapunk 2006. október 20-i tudósításában beszámolt arról, hogyan reagált a közelgő 56-os évfordulóra a Fidesz frakcióvezetője.
És: "Menjünk tovább előre, ne hallgassunk Gerőre. " Mentünk is előre. Az első halott – egy alezredes teste – ott feküdt a Puskin utca kövein. Mint a vasat a vas, úgy vonzotta ez a nem élő test a sok tízezernyi élőt. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az első sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre. Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. Hogy született a hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal?. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanásban, visszaszólt: "Pardon, bocsánat". A múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve egyikünk sem tudta, hogy már felkelők vagyunk. Talán még nem is voltunk azok. A tetőkről géppuskák néztek le ránk, a mi kezünkben semmi, a zsebünkben töltőtoll, notesz, benne egy leány képe, fürdőruhában. "Fegyvert kéne szerezni" – mondta egy leleményes ember. "Az ám"– bólogattunk, de nem is sejtettük, hogy ilyen esetben mi a teendő. Csüggedten álltunk. Azt hittük, vége, mehetünk haza, tovább álmodni a szabadságról… És egyszerre – épp éjfélkor – feldübörgött a föld.
Csak halkan jegyeznénk meg, aki ennyire magabiztos, miért méret a házi-lapjával? Valami itt nagyon nem stimmel. Molnár Gyula a Magyar Szocialista Párt elnöke nagyságrendileg fél évvel ezelőtt több nyilvános beszédében elmondta, a Fidesz arra készül, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy érdektelen a választás, akkora előnye van a Fidesznek, hogy nem érdemes elmenni szavazni. A Fidesz szavazók, az a vallásos "Orbán-hívő" 2 millió akkor is elmegy szavazni, ha törik ha szakad. A demokrata szavazók ellenben csak akkor, ha van esély a kormányváltásra. A Fidesz nagyon elrontotta ezt a kampányt, nem elég, hogy kifogyott a töltet a migráns ágyúból, de a Soros kampány is inkább röhejes sem mint hatásos. Elfogyott a műsor! Egy utolsó szalmaszál maradt, meg kell próbálni eljelentékteleníteni a választásokat. Kérdés az, te benyalod-e? Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden ... - EPA. Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban -- hirdetés -- -- hirdetés --
De ha '56-ban többes szám első személyben gyakorolt önkritikát a korabeli nyilvánosság előtt, olyan ember beszélt belőle, aki már túllépett az életmű romlékony mozzanatain. Csakhogy Örkény a rádiónak nem azt írta, amit utókorként tulajdonítunk neki. Rab László újságíró kiderítette a Népszabadság Online 2007. március 1-i számában, hogy a Parlamentbe költözött stúdióban a jegyzetíró helyett bemondó olvasta fel a szöveget. A szóban forgó mondat így hangzott: "A rádió hosszú éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon. " Önkritikának tehát nyoma sincs, annál inkább távolságtartásnak. Balázs Géza nyelvész a módosítást, a nézőpont-váltást azzal magyarázza, hogy "Örkény elfogadta a népi változatot". A szájról szájra terjedő mondást ugyanis oly gyakran farigcsálták a nyilvánosság népi fórumain, hogy a távolságtartó egyes szám harmadik személyű megfogalmazás közösségi jellegű, többes szám első személyűre sikeredett.
Az egypercesek tulajdonképpen a valóság örökös ütköztetései az elvárt valósággal, helyesebben a józan ésszel elvárható valósággal. Ebből ered humoruk, s persze szerethetőségük s némikor a problematikusságuk is. S ez a probléma, amit itt észlelhetünk, tulajdonképpen az egész életműre vonatkozik: Örkény nem tudott leszámolni a humanista emberszemlélettel, az embert morális lényként való értelmezéssel. Emiatt a szövegek sokszor moralizálásba csúsznak, s nem mentesek az erkölcsi ítéletektől sem (nem kevésszer épp a leghíresebb egypercesekben leljük meg ezt, mint például az In Memoriam dr. K. H. G. -ban). Bár magánemberként ezekkel a humánus elvekkel mindannyian egyetértünk, de a művészileg magukban hordozzák a kudarcot, hisz a műalkotással alapvetően ellentétes minden ideológia, a moralizálás is, hisz az erkölcsi véleményformálás is ideológia. A műalkotás a létet akarja megfogni a lehető legelevenebben, az ideológia pedig abban érdekelt, hogy a létet leegyszerűsítse és a saját kategória-rendszerébe, elviségébe kényszerítse.
Mindez kimarad a műből, nem dokumentálódik, mintha attól félne, ha górcső alá veszi a saját életét, akkor nem volna képes megtartani a reflexivitást. Merthogy ez az igazi tét: hogyan tudok a mű tárgyával kellő tárgyszerűséggel bánni. Az író első lépése az eltávolítás, a személyiség privát érintettségének kiiktatása. A privát legkönnyebben az érzelgősség irányából tör a műre, főként, ha erre van alkati hajlandóság, s Örkénynél volt (lásd Márai-korszak). Ezt az érzelgősséget kell először megfékezni, s ha másképp nem megy: kiiktatni az alkotás folyamatából. Az irónia, a groteszk, ami eredendően eltávolító, a kezére játszik, s persze sokszor érezni, hogy maga Örkény is rájátszik az ő kezükre, mintha egész életében rettegett volna attól, hogy az érzelmi síkosságon rácsúszik a műre a privát érintettség. A század története az ő tapintható emberi és művészi története. Mégis egyedül Örkény az, aki képes volt ehhez viszonyulni, aki képes volt például szembesülni azzal, hogy mit csinált íróként az ötvenes években, képes volt magára mutatni, hogy én voltam az, aki elveszítette a barátait a politikába való betagozódás miatt, s persze én voltam, aki elveszítette a humorérzékét meg a tehetségét.
Vagy csak, - oh kín! - akkor vagy sajátom, Bájaid ha hervadozni látom? És ha szirmai fonnyadó kelyhednek Gyász fedélül szívemen hevernek?... Élj, virúlj fel kis beteg virágom, Életedtől én is felvirágzom. Élj, virúlj fel, és mutasd háládat - Kit szeretnél inkább mint anyádat? " A forrás és a patak Hegy oldalán Mi zúg, mi hangzik? Forrás buzog fel S tovább patakzik. S forrás s patakhang Mint bűvös ének Zeng, mintha titkon Versengenének: "Ne menj el innen, Ne menj el messze, Fogyó erőd hogy Erőm növessze! Maradj e völgyben: Tengerre gyűlve Maradjunk együtt Hevűlve, hűlve, Hogy minden cseppem És minden csepped Együtt legyen víg, Együtt, ha szenved, Te fenn a fényben Tündérkedendel, Egekbe nézvén Hullám szemeddel, És felhevítesz Hő habjaiddal, Míg engem itt lenn Nap nem vigasztal. És én viszontag, Midőn nap éget. Hűs nedveimmel Vidítlak téged. S leszünk hatalmas Hullámok árja: Képét a menny is Bennünk csodálja. Tengeri állat átlátszó vér oxigén. Maradj, ne hagyj el, Ne menj el innen, Nehogy szeszélyed Eltévelítsen, - S te vészes úton, Én elhagyatva, Vesztünket érjük Búnak miatta! "
És a folyamnál dús várost talált, Melynek csodáján a nap is megállt. Mi volt a cseppvíz, a levelke s toll? Az amivel hazádnak tartozol: Mindenből, amivel bírsz, egy parány, De összetéve roppant adomány, Mi volt az oltár? Kárpát bércfala; S a kis leány? honunk jobb angyala.
Ha szép fejed Rám fekteted, Mi kéj s öröm nekem! Ha harmatod Rám hullatod. Megifjúl életem. " Kis virághoz így könyörge a rét; A virág nem hallgatá beszédét. Kék fejét, zöld bokrának felette, A kis álnok büszkén fölemelte, És a naphoz, harmatgyöngy szemével, Édes-epedezve nézegélt fel. - Fél világot lángjával borítván Mind fölebb ment a nap égi útján, S gyenge szirmai a kis violának Égető hevétől fonnyadának. Bús fejével ekkor a kis árva Meghajolt a rétnek pázsitára, S a beteg virágnak a szelid rét Szeretettél által adta keblét. Lágy füvekből párnát szőtt fejének, S hogy ne ártson semmi szenderének, Pára-fátyolt készített körűle, Mely sohajtól néha megrendűle. - Anyja volt a rét a violának - A fohászok tőle származának! Tengeri állat átlátszó vér a székletben. S mig sohaj közt szólni kezde a rét, Minden fűszál hallgatózva eszmélt: "Szép virágom, mondd el, mi bajod van, Hogy reám hullsz ilyen fáradottan? Kérsz-e ágyat, hogy pihenj ki rajta? Kérsz-e sírt, hogy hamvadat takarja? Száraz emlőm vére kell-e? ébredj, Vedd el azt is, csak halált ne szenvedj!
Jelennek írunk... és tán a jővőnek, (Legtöbbje pénzért a betűszedőnek, De az sosem hallgatja Vojtinát, Gyártván divathoz a vásárfiát;) Jelennek ír, ki a jelenben él, - Mondom - közöttünk hisz, szeret, remél, Küzd, vágy, remeg, örvend, szomorkodik: Mért élne visszább, vagy húsz századig? Kinek szokott ruhája lenge burnus, Csak nyűg, teher lábán az ó kothurnus; S kiről tudom jól: ki apja-fia, Röstellem azt, ha élve múmia.