Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat. Szeretnéd tudni, mi ebből a tanulság? Mindannyinknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyinkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban. Addig nem lehetsz boldog, amíg nem tanulsz meg önzetlenül szeretni, és amíg nem találod meg a helyedet a világban. ------------------------------------------------------------------------------------------ "Volt egyszer egy király, akinek vára egy magas hegy tetején állt, és a birodalmára nézett. Az uralkodó annyira népszerű volt, hogy a közeli város lakói minden nap ajándékokat küldtek neki, és születésnapját az egész királyságban megünnepelték. Tanmese a szeretetről. Az emberek szerették, mert közismerten bölcs és igazságos volt az ítéleteiben. Egy napon tragédia sújtott le a városra. A város vize beszennyeződött, és minden férfi, nő és gyermek megőrült.
A kisfiú kis szívének teljességével szerette a fát. És a fa boldog volt. De az idő múlt, a fiú pedig növekedett. Amikor felnőtt, a fa gyakran maradt magára. Egy nap azután a fiú újra meglátogatta a fát. A fa azt mondta:- Gyere hozzám kisfiam, mássz fel a törzsemre, hintázz ágaim között, edd a gyümölcsömet, játsszál lombom között és légy boldog. – Túlságosan felnőttem már ahhoz, hogy fára másszak – válaszolta a fiú – olyasmit akarok vásárolni magamnak, ami szórakoztat, pénzre van szükségem. Tudsz nekem pénzt adni? – Sajnos – felelte a fa -, pénzem nincs, csak levelem és gyümölcsöm van. Szedd le a gyümölcsömet fiam, és add el a városban. Így lesz pénzed, és boldog lehetsz. Ekkor a fiú felkapaszkodott rá, leszedte és elvitte az összes gyümölcsöt. És a fa boldog volt… De a fiú sokáig elmaradt… A fa szomorú volt. A sHÓwKIRÁLYNŐ jött, láttuk, de a szeretet győzött – tanmese a bóvli ellen. Majd egy nap a fiú visszatért. A fa reszketett az örömtől, úgy mondta: – Gyere hozzám fiam, mássz a törzsemre, hintázz az ágaim között és légy boldog. – Nincs időm fára mászni, túl sok a dolgom.
– Az Idő? – kérdezett vissza a Szeretet. – Vajon miért segített rajtam az Idő? S a Tudás válaszolt: – Azért, mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos lesz a Világban, az emberek életében a Szeretet. Előző írásunk 2021-04-30: Kiscimbora -: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer az Óperencián innen egy alföldi gyönyörű kis falu. Ott élt-éldegélt egy család. Anya, apa és gyerekek. A gyerekek szép sorban követték egymást, éppen öten voltak testvérek. Választás 2022 közvélemény-kutatásai és a memetika - ErkölcsTan. Három fiú és két lány. Nagy-nagy szeretetben nevelkedtek. Mindenük megvolt, amire szükségük lehetett. Következő írásunk 2021-04-30: Kiscimbora -: Anyád szemében ott a nap; sugarai rád hullanak, hogy nőj te szépen.
Egy nap egy fiú megkérdezte az édesapjától, hogy "Mi az a szerelem? " – Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzakalászt, amit csak találsz, és hozd el nekem. – válaszolta az édesapa. – A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál. – tette még hozzá. A fiú felkerekedett és kiment a mezőre. Az első soron haladva talált egy szép, nagy búzakalászt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől nagyobb is a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, és az tényleg még nagyobb volt, de ő még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb, a sorok között lesz majd egy hatalmas kalász, és ezért ezt sem szakította le. Telt az idő és lassan már túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények már meg sem közelítik méretben azokat, amiket előzőleg látott. Elgondolkodott ezen és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Danczig pedig csak nézett, hol rám, hol meg Kleinreiter urra és egy kicsit szégyenkezve forgatta a kezében a kalapját. - Hát igaz, - azt mondja - az enyém a hiba. Igaz, igaz, de hát nem kéne maguknak annyira kihasználni a tévedést. Nem először vagyunk üzleti öszszeköttetésben - s nem is utoljára... - Mennyiről szól a számla? - kérdezte Kleinreiter ur s lenézett a papirosra. Erre egy kicsit mérgesebben szólott Danczig. - A számla, nem arról van szó. A számlában husz méter van, a valóságban pedig negyvenet küldtem. Dupla véget. Hát mondja meg Kertész ur. Ha van lelke, hát mondja meg... A gazda erre méregbe jött, vagy legalább mutatta, hogy mérges. - Micsoda beszéd az! A számla az irányadó... - A papirt verte és kiabált: - Mi van ide irva? Egy kis segítséget : hungary. - Ami oda van írva, az nem igaz. - Hát pereljen! Hát csak nem bizonyít a saját irásával maga ellen... Keressen egy birót, a ki elhiszi magának, hogy negyven métert küld s huszról ad számlát. Hát pereljen! Csendesen állott a bolt közepén Danczig s látszott rajta, hogy valamit lassan őröl az agya, mint valami malom.
Asti Kids Bababolt és Webáruház ASTI Bababolt - BUDAPEST Bemutatóterem és mintabolt. Webáruházas megrendeléseket itt is át lehet venni személyesen. Cím: 1095. Budapest, Soroksári út 110-112. Megközelíthető a 23, 54, 55 BKV buszjáratokkal a Beöthy utcai megállónál. Éji séták és éji alakok I. – Wikiforrás. Telefon: + 36-20-559-0003 Nyitvatartás: csütörtök: 10:00 - 18:00 Nagyobb térképre váltás ASTI Nagyker - BUDAPEST Kizárólag nagykereskedelmi ruházati értékesítés Személyes webáruház rendelés átvételre nincs lehetőség! Cím: 1201 Budapest, Vágóhíd utca 26. E-mail: csütörtök: 08:00 - 16:00 ASTI Bababolt - SIÓFOK Szezonális nyitvatartás. Cím: 8600 Siófok, Kálmán Imre sétány 14 C/7. Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési tájékoztató ban foglaltakat.
De folytassuk sétánkat. Mindjárt az utca elején népcsődületet vettem észre. Egy gyászruhába öltözött öreg nő sírdogált egy kapu alatt. Amennyire a gázlámpa megvilágította, egyike volt azon tisztességes arcú és öltözködésű asszonyoknak, kiket megszoktunk odaképzelni egy jómódú falusi portára. Halavány arcára a szenvedés is odarakta a névjegyeit a ráncok mellé. - Mi baja az asszonyságnak? - kérem hírlapírói kíváncsisággal a körülállóktól. A szomorú arcú öregasszony bánatos zokogó hangon szólalt meg, mialatt mindig többen-többen jöttek oda. - Nagy az én bajom nagyon... Oh, én istenem, nem segít énrajtam senki... de senki ezen a világon. Honvéd volt a férjem, Nagyatádi Miklós honvédfőhadnagy, kérem... A Kleinreiter ur szabásza – Wikiforrás. tisztességes, jómódú emberek voltunk... a férjem ott veszett a hazáért. A nagy zokogás miatt is megáll a szava, csak fuldokolva tudja folytatni: - Eljöttem a királyhoz kérelemmel... meg is van a segélypénz ígérve, itt vagyok már négy napja, de nem bírok hozzájutni... A szegény özvegyasszony olyan, mint a törülközőkendő, mindenki beletörüli a maga szennyét... istenem, istenem.
Az ember jó lélekkel nem csinálná, de hát ők nem csinálnak kérdést az efféléből. Pénz: pénz. Minél több legyen belőle, az a fő s én ha egy kicsit kelletlenül is, de ráadtam a fiatal emberre a frakkot. - De furcsa urak ezek! - gondoltam magamba, de szólott hozzám Kleinreiter ur: - Adja csak a métert! Odaadtam. A frakkos ur kiment, láttam, hogy szemben, a virágkereskedés ajtaján tünik el. Egy kicsit vigyorogtam magamban, a mikor ujra kijött s gyöngyvirágot láttam a mi frakkunk gomblyukában. Nevetett a pult mögött Kleinreiter ur is. Ránéztem, hogy vajjon min mulat... A selymet mérte s számlált: - huszonhét, huszonnyolcz... harminczöt s lepislogott a számlára. Negyven méternél állott meg. Ennyi volt a selyem. A számlán pedig csak husz méterről volt szó s annyinak az áráról is. Ezen mulatott, meg azon, hogy jól becsapta magát a Danczig és fia. Rám csak félszemmel kacsintgatott s azt hiszem, hogy azt se bánta volna, ha nem veszem észre a dolgot. Ha csak egyedül ő tud róla. Aztán ujra lemérte a selymet husz méterig s ott kettőbe vágta.
A kíváncsi közönség keményebb szívű része oszladozni kezd, de a lágy keresztény keblek ott maradnak. - Sohasem voltam még ebben a nagy városban, jó uraim. Nem tudok én itt mozdulni sem. Ide szálltam egy garni hotelba, de mert pénzem nincsen, most éjszakának idején becsukták az ajtómat... engemet kiűztek. Kinek ne esnék meg a szíve szegényen?... - Két napja nem ettem már... majd ledőlök az éhségtől, reszketek a hidegtől, s nincs hely, ahová a fejemet lehajtsam... Szegény, boldogtalan fejemet. Kőből lett volna az ácsorgók szíve, ha nem indult volna meg erre a panaszra. - Uraim - mondám -, mégis szégyen volna éhen halni hagyni egy honvédtiszt özvegyét. Erre aztán megindult az adakozás, én magam is egy forintot szúrtam ki az özvegy számára s olyan érzelmekkel mentem tovább egészen felvidámítva, mint aki nemes cselekedetet követett el. Úgy éreztem magam, mint Tisza Kálmán, mikor 30 frt-ot adott Deák szobrára, vagy még jobban. Ahogy azonban mintegy másfél óra múlva mindig tovább menve a Király utcai helyiségekben, a »Csillaghoz« című kafféschankba nyitottam, egyszerre ott látom az én falusi özvegyemet.